Derékig érő ősz haj, mosolygós tekintet, olasz felmenők. Vadász Ákos Tullió diplomás jógaoktató, aki Párizsba ment, hogy az Iyengar jóga oktatójává képezze magát. Később mégis „szakított” az Iyengar metódussal, és egy egészen újat, egy saját módszert hozott létre. Megalapította a funkcionális jógát.

Ákos nemrég töltötte be a 40. életévét. Tele van életerővel, és úgy érzi, most kezd igazán „beérni”. Küldetésének tartja, hogy enyhítsen az emberek szenvedésein. Harmincegy évesen ismerte meg olasz édesapját, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy leküzdje félelmét az elköteleződéstől. (Hiszen, saját bevallása szerint, rettegett a házasságtól és a gyerekvállalástól.) Ákos mára kiegyensúlyozott férfi és apa, szakember és vállalkozó. Tanuljunk tőle.

joga-vadasz-attila-kezdo.jpg

– Hogy emlékszel vissza a gyermekéveidre?

– Édesanyám egyedül nevelt, s a munkatársai ezért nem álltak szóba vele. Az egyedülálló anya akkoriban szégyennek számított. Ma már ez semmi különöset nem jelent. Sőt, csoda, ha a gyermek mellett van az apja. Inkább azon lepődünk meg! Az iskolában azt kérdezgették, hogy elváltak-e a szüleim. Mondtam, hogy nem. Meghalt az apád? Nem. Hát akkor? Visszahúzódó gyerek voltam, féltem a külvilágtól. Szemet szúrt, hogy a felnőttek dolgoznak, utálják és szidják a főnököt, el vannak fáradva. Ezt kérdezgettem magamtól: ez lenne az élet? Ez a fásult, kedvetlen, agyonhajszolt valami? Ezért születünk meg, hogy mindezt végigszenvedjük? Furcsa volt. Mint az is, hogy ha az iskolában felel valaki, és én súgok neki, akkor engem büntetnek. Azt, aki segít. Szakközépiskolába jártam, ami utólag rossz döntésnek bizonyult. Nemigen találtam a helyemet. Tinédzserkoromban mitológiákat olvastam, imádtam, hogy ott ideák és hősök vannak, miközben néztem ezt a szürke világot. Se hősök, se istenek, se igazság. A buddhista főiskola pont ezért tetszett meg, hogy ott filozófiával és a lélek mélységével foglalkozhatok. 1995-ben kezdtem.

– Ez akkor, ugye, egészen új dolognak számított.

– Az embert ekkor még nem öntötték nyakon mindenféle „guruk” tanításaival és olcsó idézeteikkel a Facebookon. Egy-két könyvesbolt állt a rendelkezésünkre, és kész. Előbb underground közösség, majd szubkultúra voltunk. A főiskola is nagyon más volt, mint ma. Mindössze négyéves.

Lediplomáztam, és buddhista tanító lettem jóga szakiránnyal. És mikor elvégeztem, úgy éreztem, most újra kéne kezdeni. Még egyszer. A buddhista főiskola nem 18 éves embernek való. Meg kell hozzá érni.

– Ott ismerkedtél meg az Iyengar-módszerrel?

– Másodéves koromban rátaláltam az indiai B.K.S. Iyengar Jóga új megvilágításban című könyvére. Szenzációs volt, magamtól csináltam a gyakorlatokat. Tele voltam sérülésekkel, annyira küszködtem. A könyv teljesen alkalmatlan volt arra, hogy valakit csak úgy vezessen.

– Ekkor döntöttél úgy, hogy az Iyengar oktatójává képezed magad?

– Abban az időben kevés oktató volt. 2003-ban meghívtuk Faeq Biriát Magyarországra. Ő Iyengar tanítványa, egy nagyon karizmatikus ember. Rögtön elhatároztam, hogy nála akarok tanulni. Na, de ő Franciaországban él! Én meg nem beszélek franciául, akkor hogy lesz ez? Ráadásul messze van, és drága. Márpedig, ha az ember lát egy jó mentort, akkor azt követni kell, bármi áron! Ezt tettem én is.

– Elvégezted az oktatóképzőt, és mégis hátat fordítottál ennek a módszernek. Miért?

– Az Iyengar az ászanák területén a legjobb rendszer, és a képzés is kiválóan felépített. Ám úgy éreztem, nekem valami hiányzik: leginkább a válasz a miértjeimre. Ekkor elkezdtem a nyugati gondolkodásmód felé közeledni. Mérhető dolgokkal, a tudományos szemlélettel, edzéselmélettel és módszertannal kezdtem foglalkozni.

– Mi vezetett ahhoz, hogy saját metódust hozz létre?

– Szakmai válságba kerültem. Olyanok kezdtek el jógaoktatói képzéseket tartani, akik nem végeztek tanfolyamot. Sok lett a félreértelmezés. Úgy láttam, hogy két út van. A nyugati, ami a jógát tornává butította. Vigyorog a lány a plakáton, mert ez fancy meg trendi. A másik pedig a keleti világ, ami megközelíthetetlen, és sok szempontból túlhaladott. A több évezredes keleti hagyomány a mi számunkra nem befogadható, mert mi egy másik kultúra, tér és idő gyermekei vagyunk.

vadasz-akos-feket-feher-uj-no.jpg

– Sajátot akartál teremteni?

– Nem feltétlenül. Csak úgy éreztem, hogy se a nyugati, se a keleti megközelítés nem az enyém. Akkor most mit csináljak? Láttam az értékeket mindkettőben, de a hiányosságokat is. Aztán döntöttem: jó, akkor én középen akarok lenni!

– Aurea mediocritas. Tehát az arany középutat választottad?

– Igen. Középút, ami mindkettőtől eltér, de egyesíti azokat. A nyugati ember ülő életmódot folytat, a keleti ember meg több kilométert gyalogol. Mint ahogy azt Iyengar is tette. Nem a pokémont kergette görbe nyakkal, és bámulta a tabletet, hanem egyenes testtartással fel-le rótta a kilométereket az otthona és az iskola között. Egy nyugati ember más típusú. Testileg, energetikailag és lelkileg. Más típusú a gondolkodása, a környezete. A jógájának is ehhez kell igazodnia.

– Mikor született meg a gondolat?

– A csírája úgy 7-8 éve. Elkezdtem sporttudományokkal foglalkozni. Sportoltam, sportszakemberektől, gyógytornászoktól tanultam. Újra beültem az iskolapadba. Képeztem magam. Rájöttem, hogy interdiszciplináris szemléletre van szükség. Amit én akarok, ott több dolognak kell találkoznia. Sok mindent meg kell tanulni, és csak utána lehet szintézist csinálni.

Ez lenne az úgynevezett funkcionális jóga. Ilyen dolog nincs máshol. Szerintem ez a jövő testmozgása! A nevén nagyon sokat gondolkoztam, végül egy barátom keresztelte el.

– Hogy kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

– Belőled indulunk ki. Ki vagy te, milyen életmódot élsz, melyek az előzmények? Az elején rögtön kiderül, hogy például fáj a vállad meg a derekad. Ha van olyan probléma, ami az én határaimat meghaladja, akkor nem nálam kezdesz. Elküldelek az orvos-természetgyógyász munkatársamhoz. Az alapos vizsgálat után kezelési terv készül. Csapatban dolgozunk. Nincs két egyforma test, ezért a rendszer személyre szabott.

– Hatékony a módszer?

– Igen. Ezek egy részét megtapasztalod, a másik részét pedig orvosi diagnosztikával mérjük. Például hány fokkal nőtt a mozgástartományod a nyakadban, oldalirányban. A nyugati ember elképesztő problémákat okoz magának és környezetének az ülő életmódjával. Éppen ezért a funkcionális jógának három küldetése van.

– Melyek ezek?

– Az első az, hogy az embert egészségesen tartsuk, hogy megőrizzék a méltóságukat. Tehát tanítunk és ösztönzünk. A második az, hogy az orvosokat és az egészségügyben dolgozó embereket tehermentesítsük, hiszen túl vannak terhelve, egyre több a beteg. Rossz körülmények között dolgoznak, kevés pénzért. A harmadik pedig gazdasági szempont. Jó lenne felszabadítani az országot a betegségekből eredő többletköltségektől.

Anyám egyedül nevelt, nagyanyámék házassága pedig nem volt jó. Csak rossz mintákat láttam. A gyerektől úgy féltem, mint a tűztől. Tipikus embere voltam a mai kornak: sértett, megúszós. Eleve máshogy képzeltem el az életemet: elvonultan. Ebbe nem fér bele az önfeláldozás.

– Hogy tudtad mindezt helyrehozni?

– Rengeteg önismerettel. Képzeld el, hogy engem nem akartak. Nem egy gyerek után vágyódó pár sarja vagyok. Nagyapám el akart vetetni! Anyámmal nem is állt szóba két évig. Ez a világ nem akart engem. Persze hogy féltem a világtól! Erre szépen lassan jöttem rá. Hogy miért zárkózom el, miért fáraszt el, miért félek tőle. Nem értettem, más miért tud kimenni a világba, jól érezni magát. Én miért nem?

– Mikor ismerted meg a feleségedet?

– Kilenc évvel ezelőtt, és három év után összeházasodtunk. 2013-ban pedig megszületett a lányunk, Viola. Mivel a feleségemnek már volt egy gyereke, így belecsöppentem egy mozaikcsaládba. Nekem ez felkészítő szakasz volt. Dolgozhattam a belső korlátaimon. Persze, nem lettem volna sikeres az apámmal való találkozás nélkül.

– Elmesélnéd nekünk ezt a történetet?

– Anno édesapám egy barátjával járt Budapesten. Találkozott anyámmal, és a szenvedély vezette őket. Megfogantam, apámék pedig visszamentek Olaszországba, úgy, hogy ő nem is tudott rólam. Anyám írt egy levelet apám barátjának. A barát meg válaszolt apám nevében, mert látta, hogy apámnak közben új kapcsolata van.

– A közeli barát eldöntötte mások sorsát?

– A sors eszköze volt. Aztán 31 éves koromban önismereti terápián vettem részt januárban. Más dolog miatt mentem oda, de apámnál lyukadtunk ki. Áprilisban felkerestem apámat. Először azt hitte, hogy áprilisi tréfa vagyok.

vadasz-akos-varjo-uj-no.jpg

– Összesen 31 évet vártál erre.

– Kérdeztem édesanyámat, de tőmondatokban mindig lezárta a témát. Nem akart erről beszélni. Nem kaptam a kérdésekre választ, de az állandó szomj maradt. Nem tudod, hogy ki vagy, honnan jöttél, mik a gyökereid. Nincs meg az eredeted. Ki az én apám? Erkölcsös ember vagy megcsaló? Igaz ember? Mire vitte? Milyenek a gondolatai?

– Hogy találtad meg végül?

– A telefonkönyv segítségével. Édesanyám elárulta a nevét. Miután kimentünk Rómába, úgy haladt minden, mint kés a vajban. Leírtam egy levélben, hogy ki vagyok. Persze felkészítettek, hogy el fognak zavarni. Mert lehet, hogy előbukkannak majd régi hazugságok. Mi van, ha apám akkor megcsalta a feleségét? Tudtam, hogy kockázatos, de az igazságnak ki kell derülnie.

– Odamentél, becsöngettél: Szia, apa, itt vagyok!

– Becsöngettem, mire apám felesége, Rita és egy húgomnak vélelmezett nő kinézett az ablakon. Magyar füllel hallva őket ordítoztak, de nem értettem, mit. Apám és felesége lejöttek hozzám. A levelet átvették, apám elolvasta, és meghatódott. Majd Rita kérésére tisztáztuk, hogy mikor születtem. Apám becsülete tiszta maradt, mert hamarabb fogantam meg, mint ahogy ők találkoztak.

– Tartjátok azóta a kapcsolatot?

– Persze, rendszeresen kijárunk. Voltak az esküvőmön is. Gyakran írunk egymásnak, sőt, olaszul is tanulok.

– Édesanyádat zavarta a találkozás?

– Nagyon. Nem akarta a sebeket feltépni. Aztán 35 év után elvarrták a szálakat.Táncoltak apámmal az esküvőmön. Nem volt féltékenység Rita részéről sem.

Feloldódott a trauma és a szégyenérzet. Jó vége lett. Ez ritka. Nekem ez mintát adott, még ha későn is. S ezt a mintát már én is át tudom adni. El tudtam magam helyezni az apa és fia viszonyban – és én is képessé váltam az apaságra.

– Talán éppen ez vezetett ahhoz, hogy kiállsz az apák jogaiért?

– Együtt érzek velük. Nem akarok ebben egy kívülálló valaki lenni, aki kényelmesen hátradőlhet, mert neki már minden a helyén van az életében. Kiélezettebb vagyok, mert tudom, mit jelent az apa hiánya. Az apa nem egy hímtag, nem robot, aki a pénzt lapátolja haza. Látom a nemek közti igazságtalanságokat. Ezt a szívem ügyének érzem. Egy ártatlan gyerek, aki mindkét szülőjét szereti, sokszor a kötél szerepét tölti be a családi kötélhúzásban. Ez bánt, fáj nekem.

– Hiányzik a társadalmi felelősségvállalás.

– Látom azt, hogy a fiatal fiúk el vannak veszve. Nincsenek meg azok a szertartások, melyek a fiúból férfivá alakítják, átvezetik. Nem mondom, hogy a katonaság jó, és mindenkinek való volt, ám ott mégis férfias közegben éltek, találkoztak felettessel, bajtársiassággal, fizikai terheléssel, renddel és barátsággal.

– Ma mivel lehetne mindezt pótolni?

– A mai férfi keresi a helyét. Nehezen kér segítséget, férfiatlannak tartja megmutatni az érzékenységét. Fejletlen az érzelmi kommunikáció. Attól fél, hogy ha a félelmeiről beszél, gyengének tartják, kigúnyolják. Hiányoznak a fórumok, a nevelők, a mély lelki barátságok, férfiközösségek, és a mentorok. Régen az inaskodás volt ilyen. Ma online működtetjük az emberi kapcsolatainkat. Hiányzik a személyes kapcsolat.

– Mik a terveid?

– Idén már csináltunk öt új tematikus funkcionális jógaműhelyt, köztük a csípő- és gerincműhelyt. Az a terv, hogy a tudást, amit csapatként megszerzünk, összeadjuk és átadjuk. Azért is, hogy a tudás elérjen mindenkihez. Filmeket készítünk. Jöjjenek az emberek az órákra, és nézzenek minket online. Továbbá szeretnék a fiatal srácoknak a magam szerény eszközeivel segíteni. Hiszen én is olyan kölyök voltam, aki kereste a férfimintát.

Fotó: Szabadi-Nagy Kattka és Deák Bálint

hirlevel_web_banner_2_40.jpg

Derzsi Bernadett