Nemrég segélykérés érkezett az Új Nő szerkesztőségébe. A Mihályfán élő Szabó Erzsébet és családja kéri az olvasók segítségét fiuk, Szabó Péter (16 éves) gyógyulásához.

– Az őssejtbeültetés nagyon drága: egy kezelés ára 380 000 korona. Féléves időközönként öt további kezelésre van szükség. Ezt a beavatkozást Magyarországon, Kaposváron is végzik, továbbá Kínában és Amerikában. A magyarországi kezelés számunkra megfizethetetlen. Kijevben viszont már megvannak a kapcsolataink, ezért szeretnénk Petit is ott kezeltetni. Édesanyámnak minden álma és vágya az, hogy segítsen ezeken a beteg gyerekeken. Most azon dolgozunk, hogy Petinek is minél több pénzt összegyűjtsünk – mondja Razgyel Péter.

minden-remenyuk-az-ossejtbeultetes-kezdo.jpg

Mi az őssejt?

A fogantatás utáni tizenötödik napon kezdődik meg az addig teljesen egyforma tulajdonságokkal bíró sejtek specializálódása, például ideg-, agy-, izom- és bőrsejtekké. Nem minden sejt indul el azonban ezen az úton. Ezek a szöveti őssejtek, melyek a magzati fejlődés során később is megőrzik előbbi tulajdonságukat. Az őssejt tartalmaz minden gént, ami a szervekben rejlik, ezért segítségükkel és a megfelelő genetikai információk előhívásával elvileg bármilyen szervünk pótlása lehetséges. Ilyen őssejteket juttatnak be injekció formájában a beteg emberek szervezetébe, ahol azok megkezdik áldásos működésüket. Reméljük, idővel a hivatalos hazai orvostudomány is elismeri ennek a módszernek a hatékonyságát, és élni fog az általa adott lehetőséggel.

– A fiam örökletes izomsorvadásban szenved, bár tudomásunk szerint a családban egyik ágon sincs ilyen beteg – mondja Szabó Erzsébet. Petinél ötéves korában diagnosztizálták az izomsorvadást. Első tünete az volt, hogy lábujjhegyen kezdett járni, mereven tartotta a testét, és minden kis esésnél eltört a keze vagy a lába. Amikor iskolaköteles lett, logopédushoz jártunk vele, mert egy-két hangot nem tudott helyesen kiejteni. Ez az orvosnő vette észre először, hogy valami baj van a gyerekkel. Ezután került neurológushoz.

A doktornő csak ránézett, és azt mondta: itt nagy baj van. Azonnal továbbküldte kivizsgálásra, és ezek egyértelműen kimutatták, hogy Duchenne típusú izomsorvadása van. Az orvosok azt is megmondták, hogy ezt a betegséget gyógyítani nem lehet, csak vitaminokat kaphat, és valószínűleg tizenöt éves kora előtt meghal.

– Nemrégiben megtudtuk, hogy Kijevben már alkalmazzák az őssejtbeültetést a betegség gyógyítására. Tavaly Razgyel Erika, a Nagyszombati Megyei Hivatal kisebbségi ügyekkel foglalkozó szakelőadója tudomást szerzett arról, hogy egy izomsorvadásban szenvedő kisfiúnak segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy kijusson Kijevbe. Felvette a kapcsolatot a kijevi kórházzal, és segített a kezelési költségek összegyűjtésében. Először a hatéves kisudvarnoki Mayer Dáriuszt vitte ki. Elvégezték rajta a beavatkozást, és az addig mozdulatlanul fekvő gyerek ma már mászik, feláll, leguggol. Ezért reménykedünk abban, hogy a mi fiunkon is segíthet ez a kezelés.

– Hogyan próbálják összegyűjteni ezt a nagy összeget?

– Saját erőből nem tudjuk – válaszolja Szabó Erzsébet. – Három gyermekünk van, és a családban csak a férjem dolgozik, én Petit gondozom. Tolókocsiban van, járni nem tud, a kezét is nehezen használja. Először a mihályfai faluvezetéshez fordultunk segítségért. A polgármester elutasított bennünket: ilyesmire a községnek nincsen kerete. Itt megállt a tudományunk. Akkor jött Razgyel Erika, a Máger Polgári Társulás és Szabó Janka, a nagyabonyi kocsma vezetője, és megszerveztek egy nagyszabású előadást Nagyabonyban. Hatvan szereplő lépett fel a kultúrházban, és a bevételt Peti gyógyítására ajánlották fel. Segít a gyűjtésben Bödök Mária, a nagyabonyi polgármester is.

hirlevel_web_banner_1.jpg

– Az egészségbiztosító nem járul hozzá a kezeléshez – mondja Razgyel Péter, Razgyel Erika fia, aki besegít édesanyjának a gyűjtésbe. – Ezért pénzgyűjtést szervezünk. Harminc ládát készíttettünk Peti arcképével és betegségének leírásával, ezeket elhelyeztük a faluban és a környéken különböző forgalmas helyeken, ahol az emberek adakozhatnak. Mindenhol segít valaki. Reménykedünk, hogy őszre összegyűlik az első kezelés ára, utána pedig folytatjuk a gyűjtést a többire.

László Beáta, a dióspatonyi alapiskola igazgatója ül le közénk. Az ő iskolájába jár Szabó Peti, aki ma már tizenhat éves.

Az orvosok jóslása ellenére, Peti betegségéhez képest jól van, és az iskolában is jó eredményeket ér el. Őrajta ne segítene, aki csak tud?

– Péter ügyes, jó eszű, jó tűrőképességű gyerek – mondja az igazgatónő. – Nem kesereg. Ennek ellenére a szülőkre, főleg Peti édesanyjára nagy teher hárul, mert neki kell hozni-vinni a gyereket. Mikor beáll az őszi esőzés, a házuk előtt olyan mély tócsában áll a víz, hogy a tolókocsival nem tudnak kimozdulni. Ilyenkor Peti nem jár iskolába. A mi iskolánk is hozzá szeretne járulni a költségekhez, a kultúrműsoraink bevételét szeretnénk neki felajánlani.

– A Máger Polgári Társulás fölkarolja ezt a beteg gyereket, és el is juttatja Kijevbe – mondja Razgyel Péter – Bízunk benne, hogy ki-ki a lehetőségei szerint hozzájárul a kezeléshez. Ebben nagyon bízunk. Vannak jó példák. Például Mihályfán a roma gyerekek a húszasukon nem fagyit vettek, hanem odaadták Peti kezelésére... Bárcsak mások is követnék a példájukat, mindenki a lehetősége szerint.

Végül álljon itt annak a bankszámlának a száma, amelyen Szabó Peti kezelésére gyűjtik a pénzt:
4192985042/0900

K. Cséfalvay Eszter
Cookies