Folyamatosan segítenie kell egy másik embernek? Meg kell mentenie? Rendbe kell hoznia az életét? Lehet, hogy Ön Messiás-komplexusban szenved. A szakadatlan igyekezet eredménye kimerültség, idegesség, az önazonosság elvesztése lehet. Mások felelősségének átvállalása nem segítség, hanem csapda. Hogyan menekülhet belőle?
Első pillantásra mindez empátiának, kedvességnek, együttérzésnek tűnik. De nem az. A Megváltó-szindróma valójában egy kényszeres vágy, hogy szükség legyen ránk, s minden helyzetet kontroll alatt tartsunk. A segítség ilyenkor nem gesztus, hanem igyekezet, hogy megbizonyosodjunk saját értékünkről. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, hogy mikor van szó valódi segítségről, és mikor nem.
A kényszeres segítségnyújtás tipikus jellemzője, hogy a segítség kötelességgé válik. Már nem mi döntjük el, mikor kell segíteni, hanem úgy érezzük, nem bírunk nem segíteni. A segítő ugyanakkor önfeláldozó: megfeledkezik saját szükségleteiről, fáradt, belső ürességet és meg nem értettséget érez. De nem baj – még nincs veszve semmi!
Legyen értelme az életünknek
Az egészséges támogatás és a Messiás-komplexus közti különbséget a motiváció és a másikra gyakorolt hatás alapján tudjuk megkülönböztetni. Határeset az, amikor még akkor is akarunk segíteni, amikor már fáradtak vagyunk, fizikai, mentális és érzelmi lemerülést érzünk, vagy háttérbe szorítjuk saját szükségleteinket. Ugyanez érvényes akkor is, amikor azt mondjuk, „ne haragudj, most nem tudok segíteni”, de közben bűntudatunk van. Figyelmeztető jel lehet, ha úgy nem tudunk nyugodtak és boldogok lenni, ha éppen nem segítünk valakinek. Ez mind azt jelzi, hogy saját értékünket mások révén határozzuk meg.
Sajnos, a legtöbb ember nem figyel a fenti jelekre. Egyoldalú kapcsolatban van a másik személlyel, ami annyit jelent, hogy többet ad magából, mint amennyit a másiktól kap. Mégis benne marad ebben a kapcsolatban, amely számára értelmet nyer azzal, hogy „ameddig rám szorul, addig szeret”, „addig van értelme az életemnek, amíg segíteni tudok”. Sok „megváltó” olyan messzire megy, hogy akkor is erőlteti a segítséget, amikor a másik nem kéri, vagy elvégez valaki helyett valamit ahelyett, hogy abban segítene, hogy az illető önállóan végezze el a feladatot. Mindkét helyzetben egyvalami közös: átvesszük a felelősséget a másiktól.
Gondolkodjunk el magunkon, ha mindig az az érzésünk, hogy mi vagyunk az egyedüliek, akik ebben vagy abban a helyzetben segíteni tudunk vagy segítenünk kell. Nem egészséges viselkedés az sem, ha előfordul, hogy kimerültségünk ellenére is egyedül a másiknak nyújtott segítség szerez örömet.
Ezt a hozzáállást hosszabb távon nem lehet fenntartani. Alapvető különbség van az egészséges segítségnyújtás és a Messiás-komplexus között: az egészséges támogatás tiszteletben tartja saját szükségleteinket annak tudatosítása mellett, hogy a segítséget és támogatást mi magunk is megérdemeljük. A nem egészséges hozzáállás jellemzője az, hogy kényszeresen cselekszünk, belső szükséglet hatására, miközben saját magunkat, vágyainkat és elvárásainkat figyelmen kívül hagyjuk.
Az egészséges önzés
A megváltói komplexusban szenvedő emberek számára az a legnehezebb, hogy kijelöljék saját határaikat és nemet tudjanak mondani. Pedig ez jelentené számukra az igazi megkönnyebbülést. Figyeljük meg magunkat, mit érzünk akkor, amikor félelemből, kötelességből vagy a bűntudattól és az elutasítástól rettegve mondunk igent. Rosszul érezzük magunkat, amikor vissza kell utasítanunk a segítségnyújtást? Vagy amikor felajánljuk a segítséget, de a másik elutasítja azt?
Szakadatlanul azon törjük a fejünket, hogyan tehetnénk többet a másikért, mivel segíthetnénk jobban? Mit mond erre a pszichológus? „Fokozatosan meg kell szokni azt az érzést, hogy rendben van az, ha valakinek nem segítünk. Legyünk tárgyilagosak, és vegyük tudomásul, hogy nem kell szabadkoznunk emiatt. A bűntudat nem bizonyíték arra, hogy valamit rosszul teszünk, hanem egy rossz szokás. Tudatosítsuk, hogy nekünk is lehetnek szükségleteink, amelyek nem értéktelenebbek másokénál. Ébredjünk tudatára, hogy a másiknak mondott „nem” a számunkra gyakran „igen” lehet. A határok felállítása nem önzés, hanem önmagunk védelme, a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok feltétele.
A megváltói szindrómából nem lehet gyorsan kigyógyulni. Hosszan tartó folyamat ez, mialatt dolgozunk saját magunkon és a körülöttünk élőkkel kialakított kapcsolatokon. Viselkedési minta, amely a gyerekkorban jött létre, és rögzültévtizedeken keresztül. Nem lehet kitörölni egyik napról a másikra. De ha megtanuljuk felismerni magunkban a megváltói hajlamokat, ki tudunk törni az ördögi körből. Teljesen normális, ha néha-néha még visszazökkenünk a régi kerékvágásba. Ilyenkor fontos, hogy ezt észrevegyük, és visszatérjünk az új stratégiához. Nem szégyen, ha pszichoterapeuta segítségét is kérjük, aki segít erősíteni bennünk az új szabályokat. Az ő segítségével a szokás kialakulásának okairól is tudomást szerezhetünk.
Nem titok, hogy a gyógyulás hatékonyabb, ha ismerjük a baj okát, mint ha csak a tüneteket kezelnénk. Közben megtaláljuk a helyes utat önmagunkhoz. A gyógyulás belülről érkezik.
Vigyázzunk a bűntudattal!
A Messiás-komplexusban szenvedő embernek meg kell tanulnia, hogy tudományos szemmel tekintsen a problémájára, és legyenek biztos határai. Ha már elérkezett az önismeret bizonyos szintjére, és világossá vált számára ez a tulajdonsága, akkor egyre könnyebben tudja alkalmazni a gyógyulási stratégiát.
Tanulja meg felismerni a szindróma kiváltó okait, a stresszt, a bűntudatot vagy a környezet nyomását. Állítson a maga számára szabályokat. Tanulja meg megkülönböztetni egymástól, hogy mi az ő felelőssége, és mi a másik személyé. És gyakorolja be, hogyan kell nemet mondani bűntudat nélkül. Inkább gondoljon a másik személy támogatására, semmint segítségre vagy megmentésre.
Talán az a legnehezebb, hogy szem előtt tartsuk a saját szükségleteinket is. Ez a megmentőkre váró legnehezebb feladat. Soha ne kicsinyítsük le saját szükségleteinket, a pihenés jelentőségét, ne áltassuk magunkat azzal, hogy nekünk nincs szükségünk arra, amit másoknak megadunk. Azzal se, hogy mi mindent kibírunk. Lehet, hogy ezt még a gyerekkorunkban tanultuk, amikor másak voltak a körülmények. De az akkor volt – most már felnőttek vagyunk, és a mi életünk sem ér kevesebbet, mint másoké. Még akkor se tegyük ezt, ha nagyon szeretjük azt a valakit.
A Messiás-komplexussal is lehet egészségesen együtt élni, amennyiben tudjuk, hogy van ilyen komplexusunk. De közben védjük saját magunkat is. Szép dolog segíteni másoknak, tegyük is, csak ne a saját rovásunkra.
