Amikor az én generációm volt első osztályos, alig akadt egy-két különleges gyerek, aki írt, olvasott volna, még mielőtt iskolába került. Mára ez lett a trend.
Jó jegyek, érettségi, híres egyetem, biztos hely egy jól fizető multinál... Előre elterveztük a gyerek jövőjét – és a gyerek csak ötösöket hoz haza. Lehet, hogy csak fütyül az iskolára, de az sem kizárt, hogy nem megy neki, és sohase lesz belőle osztályelső.
Tegnap éjjel boldogan száguldottam az autópályán a schwechati reptér felé, a lányom jelezte érkezését. Közben elgondolkodtam arról, amiről ez az írás is szól, vagyis hogyan neveltem fel a fiaimat. Jobban mondva: hogyan sikerült felnevelnem három fiút az egy szem lányom mellett?
Kati nagymama. Heti kétszer vigyáz az unokájára. Se többet, se kevesebbet. Pedig az ő gyerekére az ő anyukája éjjel-nappal vigyázott, az életét adta volna érte! Pedig Kati a dolga felől ráérne, mert most éppen nem dolgozik.
A Facebookot megtöltik a gyerekeket etető, a gyerekekkel játszó, sportoló, sétáló, nevetgélő apák képei. Éppen olyan mesterkéltek, mint azok a nők, akik a trendi fotókon mosolyognak. Ma divat lett apának lenni!
Ritkán képzeljük bele magunkat igazán a gyerekek helyébe. Számukra még nem értelmezhető a jó és a rossz fogalma. Pláne nincs „házasság" meg „válás", csak apa van és anya, akiktől ők lettek, és ez a lényegét tekintve megváltoztathatatlan.
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."