A kétéves Emil harsány ordítással nekem szaladt, elnézően mosolyogtam. Ám a szomszéd asztalnál hamarosan vérfagyasztó bömbölésbe kezdett Emil féléves húga, és gondolkodóba estem: biztos, hogy egy felbolydult méhkasban szeretném elfogyasztani a vacsorámat?
A váltott elhelyezés azt jelenti, mikor a gyerek az anyjánál tölt egy vagy két hetet, utána ugyanennyi időt van az apjánál is. Miért jó ez, kinek jó ez?
Hány éves kortól kéri ki a bíróság az érintett gyermek véleményét? Ez nem korfüggő. A jogszabály kimondja, hogy figyelembe kell venni a gyermek véleményét.
Szerencsére egyre több szó esik már az apákról, a szerepük egyre kevésbé elhanyagolt, amikor gyereknevelésről van szó. Mondhatni, egyfajta apaforradalom zajlik.
A váltott elhelyezésnek vannak pártolói és ellenzői is. Főleg az elvált apák pártolják, s főleg a nőpárti szervezetek ellenzik, törvénybe iktatása óta pedig már kontraérvek is bőven vannak.
A fiatalok kényelemszeretete járványként terjed Európában. Egyre nő azoknak a fiataloknak a száma, akik nem szándékoznak elköltözni otthonról, és sokan még munkát sem keresnek. Ez a magatartás nálunk is jellemző.
Ha egy gyerek elevenebb (s vajon melyikük nem az?), azonnal ráfogjuk, hogy hiperaktív. Ugyanakkor tény, hogy ma minden tíz gyerekből kettő tényleg ebben a tünetegyüttesben szenved.