Sorozatunkban reális nőket mutatunk be. Más utakon járnak mint anyáik nemzedéke, de mégis a hétköznapok életét élik. Nem csillogó celebnők vagy véleményvezérek, akik egy területen domborítanak nagyot – a mi reális nőink az élet minden területén helyt állnak. Egyszerre dolgozó nők, anyák, feleségek, akik néha estélyi ruhában veszik meg a sárgarépát a vasárnapi húslevesbe... Provokatív kérdéseinkkel őket faggattunk: ugyanazokat a kérdéseket tettük fel minden nőnek, hogy felszínre hozzuk a szív rejtekén rejtőző gyémántot.

vermes-renata.jpgVermes Renáta a gútai Vermes István lovasíjász felesége, három csodaszép gyermek édesanyja. Ő a legelső, akit úgy képzelnénk el, hogy egész álló nap a tűzhely mellett áll, takarít és gyereket nevel. (Mi mást is csinálhatna egy hagyománytisztelő lovasíjász felesége?!) Ezzel szemben Renáta tanul és tanul, jelenleg a cseppet sem könnyű klinikai logopédiát studírozza.

Vermes Renáta (50, Gúta) egy igazán sokoldalú nő: egy kalap alatt logopédus, lovasterapeuta, óvodapedagógus, néptáncoktató és kézműves. Volt már önkéntes, sőt, évekig dolgozott a híres Bátor Tábor lovas koordinátoraként. Amikor a családjáról mesél, hirtelen helyreáll a világ egyensúlya. Azt rögtön tudjuk, hogy ilyen egy igazi nő! Reális nő! Mit gondol a férfiakról, és mit hiányol a mai nőkből? Szerinte milyen egy tökéletes férfi, és mi ösztönzi őt az állandó fejlődésre, tanulásra? Ezeket és más provokatív kérdéseket tettünk fel neki.

– Meséljen a gyerekkoráról néhány szót! Honnan indult?

– Azt azért kiemelném, hogy ép családban nőttem fel. Az én anyám nőként, az édesapám pedig férfiként viselkedett a házasságukban. Kölcsönösen tisztelték és szerették egymást. Az anyukám otthont teremtett, vitte a hétköznapokat. Körülzsongta édesapámat, mikor az hazaérkezett, úgy, ahogy az egy asszonynak a kötelessége. Kamionsofőr lévén, édesapám sokat volt távol, ám amikor hazajött, az mindig ünnep volt. Egyszóval: szerető közegben nevelkedtem.

– Jól tudom, hogy a főiskolát felnőttkorában kezdte?

– Igen. Az Ógyallai Pedagógiai Szakközépiskola után Pozsonyba készültem, de meggondoltam magam, mert nem akartam szlovákul tanulni. Félúton eldöntöttem, hogy szlovákul nem! Pedig jól beszéltem a nyelvet. Balázs fiam hároméves volt, amikor visszamentem dolgozni, és akkor jelentkeztem az óvodapedagógiai főiskolára, amit Sopronból áthoztak Komáromba. Nagyon tetszett, mert amit addig ösztönösen csináltam a gyermeknevelésben, ahhoz végre alapot kaptam: tudást és tudatosságot.

– Párhuzamosan tanult és babázott?

– Meg dolgoztam! Az anyukám és a férjem besegítettek. Annyiból egyszerű volt, hogy ekkor még Komáromban éltünk, így két óra között sokszor hazafutottam szoptatni. Balázs este belázasodott, hajnalban már a másnapi vizsgára tanultam, közben Anna lányom már a pocakomban volt. Másodévesen szültem Annát, és az államvizsga után egy héttel született meg Ajnácska, a harmadik gyerek.

– Hogyan győzte mindezt?

– Nekem azért volt könnyű, mert én mindig éheztem és szomjaztam a tudást. Másrészt – bocsánat, nem akarok senki lelkébe belegázolni – én soha nem értettem azokat az anyukákat, akik halálra unják magukat a gyerek mellett. Három évig a fiammal, öt és fél évig a két lányommal voltam gyermekgondozási szabadságon. És egy percig sem unatkoztam! Életem egyik legcsodálatosabb időszakáról beszélünk! A gyermekeimmel együtt sütöttünk, főztünk, kertészkedtünk, jártuk a természetet, ismerkedtünk az állatokkal. A gyerekek nyaranta együtt feküdtek a lovakkal... A nagyik csak akkor vigyáztak az unokákra, amikor szükség volt rájuk. A férjemmel ketten mindent megoldottunk. 

– Nem számított különcnek a maga idejében?

– Szerintem én még most is különcnek számítok! (nevet) Soha nem mentem a tömeg után. Ám azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy mikor a gyerekeimmel voltam, akkor tényleg velük voltam. Igaz, lehetőségem sem volt a telefonomat nyomkodni: mi egész álló nap csak beszélgettünk, játszottunk, énekeltünk. Minden áldott este a legkisebb 10 éves koráig felolvastam nekik – később már ifjúsági regényeket. A mai szülők alig mesélnek a gyerekeiknek, pedig ha tudnák, hogy az mindenre kihatással van! A szókincsre például, a nyelvfejlődésre, a képalkotásra, a fantáziára. Holott nálunk is volt tévé és számítógép, de az volt a szabály, hogy annyi időt lehet a gép előtt ülni, amennyit olvasással töltünk. Mi a férjemmel olvasóvá akartuk nevelni a gyerekeinket.

– Sokáig óvodapedagógusként dolgozott. Miért döntött mégis a logopédia mellett?

– Mindig tudtam, hogy egyszer ez lesz az én hivatásom, hiszen már tizennyolc évesen logopédusnak készültem. Negyvenévesen aztán jelentkeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára. 

– Egyre több gyerek szorul beszédfejlesztésre. Miért?

– Egyrészt a mai gyerek mozgáskultúrája nagyon szegényes. Kimaradnak bizonyos mozgásformák, mint a mászás, ami komoly problémát okozhat a beszéd során. A gyerek nem mászik fára, nem futkározik, nem mozog a szabad levegőn, helyette a szobában ül, és a képernyőt bámulja. Hiányzik az élő beszéd, a kommunikáció. A gyerek ma nagyon sok gépi beszédet hall a tévéből, a számítógépből: az agy rövid idő alatt rengeteg képi információt kap, amit képtelen feldolgozni. Ez hozzájárul az idegrendszer rendellenes fejlődéséhez, ami beszédproblémákat és nyelvi problémákat, viselkedészavarokat von maga után. A képernyő által lefárasztott és túlterhelt gyermek akár epilepsziás rohamot is kaphat! Őrületes gond ez! Nemrég rájöttem arra, hogy ha az anya a várandósság alatt mozgásában korlátozott, vagy ágyhoz van kötve, az a gyermek beszédindulására is kihatással lehet. Ilyenkor kiváló a mozgásterápia: gyakran kombinálom a logopédiát a mozgásterápiával. 

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

– Vagyis lóháton oldódik a nyelv – és maga a beszéd?

– Igen, a lovasterápiával is besegíthetünk. A ló ringó mozgása ingerli a vesztibuláris rendszert, s ezáltal fejleszti az idegi összeköttetéseket. Olyan idegi tevékenységek indulnak be, melyek segítik a beszéd megindulását, és a gyerek mozgáskoordinációja is jobb lesz. 

– Jelenleg klinikai logopédiát tanul. Ez mit jelent pontosan?

– Azt jelenti, hogy a logopédia olyan szakterületét tanulom, ami a klinikumot, a kórházat érinti. A hangképzési zavarok, afáziák, dizartriák, agysérülések utáni beszéd- és nyelvi zavarok terápiája a klinikai logopédia. 

– Mit szeret a munkájában, és mit nem szeret benne?

– Megmondom őszintén: nincs olyan, amit nem szeretnék benne. Mivel minden kisgyerek más, ezért különbözik a hozzájuk vezető út. Kölcsönösen el kell fogadni egymást, így lehet csak együttműködni. Másrészt a logopédia kemény, koncentrált munka a gyerek számára is, tele van nyelvgyakorlatokkal. Ezért fontos, hogy jól érezzék magukat velem. 

– Mi a kedvenc foglalatossága a munka után? 

– Fontos számomra a mozgás a szabad levegőn. A lovaglás, az íjászat, a séta, a biciklizés: mind karban tart. A lovakkal a földi munkákat is nagyon szeretem, de a kertészkedés is örömforrás. Gyakran megyünk színházba, zenei előadásokra, szeretek olvasni. Továbbá szeretek a gyerekeimmel lenni, rájuk mindig van időm. A közeljövőben pedig nyelvtanulással szeretnék foglalkozni.

– Most következzenek a férfiak. Mit szeret a másik nemben, és mit nem?

– A széplelkű férfiakat szeretem. Úgy gondolom, hogy egy férfinál három dolognak kell egymással harmóniában lennie: a szellemnek, a léleknek és a fizikai testnek. Tehát fontos, hogy egy férfi sármos és sportos legyen. Ha valaki csak okos és művelt, az nem elég: a szívnek és a léleknek egységben kell lennie. Amit nem szeretek, az a durvaság, és ha valaki slendrián, hanyag és nemtörődöm.

– Ki volt élete legnagyobb szerelme? 

– A férjem. Én stoppoltam, ő pedig felvett. Egy évvel később találkoztunk újra. A férjem bogyaréti, és én ott kaptam állást a helyi óvodában. Már az első nap összefutottunk, épp kint sétáltam a gyerekekkel. Meghívott egy Ady-estre, és őrületes nagy szerelembe estünk. Ennek harminc éve. Jól választottam! Nem éghetünk 30 évig ezer lángon, vannak csendes és szerelmesebb időszakaink is. 

– Gyűjti vagy költi a pénzt?

– Is-is. Nem tulajdonítok különösen nagy jelentőséget a pénznek, miközben tudom, hogy valamennyire azért szükség van. 

– Hisz–e a női barátságban?

– A rokon lelkek találkozásában hiszek. Szívbéli barátnőm erdélyi származású, akivel 25 éve ismerkedtem meg. Egy évben egyszer-kétszer találkozunk, ilyenkor nem kell semmit túlmagyarázni, rögtön értjük egymást.

– Véleménye szerint mi a férfi feladata az életben?

– A férfi feladata, hogy megteremtse a családja számára az anyagi biztonságot. A nő besegít, de nem kell átvenni a férfitól a terhet. Az édesapám és a férjem mellett én is mindig biztonságban éreztem magam. Nem gondolom, hogy a családfenntartás a nő dolga. Azért emelem ezt ki újra és újra, mert a nők ezt most életfeladatuknak érzik. Persze, én magam is jócskán hozzájárulok a családi kasszához, főleg most, hogy a gyerekek megnőttek. 

– Véleménye szerint mi egy nő feladata az életben?

– Konzervatív vagyok, és azt gondolom, hogy a nő feladata elsősorban az, hogy gyermeket vállaljon. Az anyaság misztérium, ami csak a nőnek adatik meg, a gyerek pedig egy csoda. Ha szeretnénk, hogy a nemzet, a világ tovább éljen, akkor gyermekeket kell szülnünk, így tudjuk továbbadni az életet. Viszont az a nő, aki nagyon nem akar gyermeket, az ne vállaljon. Továbbá a nő feladata, hogy a gyerekei és a férje számára otthont teremtsen. A gyerekek érezzék a feltétlen elfogadást, és szüntelen megerősítést kapjanak, hogy boldogságra képes felnőtt emberek váljanak belőlük. Persze egy nő kiteljesedhet az anyaságon kívül is, sőt! Jómagam sem tudtam csak anya lenni: a hivatásom és a női szerepeim mindig jól megfértek egymás mellett. 

– Mit gondol, miért vállalnak később gyereket a mai lányok?

– Egyrészt attól félnek, hogy lekésnek valamiről. Mire befejezik a főiskolát, 25 évesek, szeretnének egy kis karriert befutni, valamiféle egzisztenciát teremteni. Ez érthető. A párválasztás később már nehéz dió, hiszen olyan férfit kell találni, akinek érdemes gyermeket szülni. Valahogy a mi időnkben ez könnyebben ment! A mai fiatal generáció nehezen adja fel az önérdeket. A házasság ugyanis arról szól, hogy az énből mi lesz, vagyis a saját érdekeimet egy időre háttérbe kell szorítanom, a mi érdekében. Erre sokan képtelenek.

– Mit tetszik önnek a mai lányokban, és mi az, ami nem tetszik?

– Tetszik, ha egy nő magabiztos és határozott. Ám ha nagyon domináns, és ő irányít, az a férfit megijeszti. Én azt mondom: a nő merje felvállalni a lágyságot, a puhaságot, a kedvességet és a szeretetet. Fontos, hogy ösztönösen figyeljünk a lelkünkben zajló folyamatokra, és ne engedjük, hogy a külvilág harsány zajai eltereljék a figyelmünket a fontos dolgokról.

– Ön szerint milyen az abszolút okos nő?

– Az, aki úgy tud adni, hogy közben maga is gazdagodik. Itt nem a diploma a mérvadó, hanem az élet, hogy okosan éljük. Az okos nőben békesség van, ami kisugárzik. Az okos nő egyszerűen megtalálja magát az élete történetében.

– Mi a véleménye az apasági szabadságról?

– Nem vagyok ellene. Én személy szerint nem adtam volna át az anyasági szabadságomat a férjemnek. Ám ha a férfi tud többet adni a gyereknek, akkor inkább ő maradjon otthon. 

– Mi a fontos az életben? A siker? A szerelem? A munka, egy szép hobbi?

– A lelki béke. Nekem az a fontos, hogy a lelkem nyugodt legyen, és ebben minden benne van: a siker, a boldogság, a pénz és a hobbi is.

– Milyen egy abszolút okés nő, aki minden szempontból rendben van?

– Például ilyen, mint én! Én rendben vagyok, jól érzem magam a bőrömben. Nekem ennél több nem is kell. (mosolyog)

Derzsi Bernadett

web-bannerek-hirlevel-01_3.jpg