Péntek este hét óra van, épp befejezem az írást. Gyorsan leszaladok a szomszéd kisboltba kenyérért. A kasszánál három csajszi „bulizós cuccokban”: fekete bőrdzseki, feszes farmer, vagány frizura és smink. Nehéz eldönteni, hány évesek. Tankolnak az éjszakára: vodkát vásárolnak. Az elárusító a fejét csóválja, de ez cseppet sem zavarja őket.
– Minden péntek este jönnek. A szemembe néznek, rihegnek-röhögnek... Szeszt vesznek, de nem likőrt vagy martinit, hanem töményet. Barackot, körtét, vodkát vagy borovicskát... Ezek szerint minden péntek este megisznak hárman egy üveggel? Hol? Hol vannak a szülők? Nem értem..
(© Jimmy Marble)
H. Zs., 46 éves
– A saját gyengeségem áldozata lettem. A férjemmel még a főiskolás éveink alatt ismerkedtem meg. Házasságunk első évei jól teltek. Lakás, autó, gyerek, jó munkahely, mindenünk megvolt. A férjem először azért dolgozott rengeteget, hogy sínre tegye a céget, később pedig azért, hogy a megrendeléseket győzzék. Közben minden az én nyakamba szakadt. De legalább az estéket együtt töltöttük! Aztán teherbe estem. Amikor megtudtam, sírógörcsöt kaptam, nem akartam még egy családot, embertelenül fáradt voltam. A férjem viszont repdesett az örömtől. Kijelentette, ha nem szülök, elhagy.
Miután megszületett a második kislányunk, felfordult az életem. Hiányzott a munkám, a kinti élet. A kicsi egyéves korára slampos házi sárkány lett belőlem.
– A férjem még szinte be sem tette a lábát az ajtón, rázúdítottam minden bajomat. Sírva követelőztem, hogy legalább néha vállalja át a lányokat. Ezzel elértem, hogy egyre később ért haza. Az egyik este aztán öntöttem magamnak egy pohár bort. Kitisztult a világ hirtelen! Ettől kezdve esténként a pohár lett a leghűbb társam. Mire a gyes lejárt, már töményt ittam. És lassan belekerültem egy ördögi körbe: hazudtam és hazudtam. Évekig voltam zugivó. Senki semmit nem vett észre, legfeljebb azt, hogy fáradt vagyok, és a szemeim táskásak. De nem ihat valaki büntetlenül. Az egyik nap elájultam. Amikor a kórházban magamhoz tértem, a férjem az ágy szélén ült. Tőle tudtam meg, hogy súlyos gyomorvérzésem volt.
– Alkut kínált: ha alávetem magam az elvonókúrának, akkor velem marad – új életet kezdünk. Ha nem, akkor elválik, és magával viszi a lányokat. Őket pedig, még ha csapnivaló anya is voltam, nemigen akartam elveszíteni. Három hónapot töltöttem elvonón. Az eleje maga volt a pokol. Delírium, halucinációk, remegés. Amikor a kezelés után a főorvosnő elbúcsúzott tőlem, azt mondta, ne feledjem: „Nem megszabadulni nehéz, hanem nem visszaesni.” Igaza volt. Négy éve, hogy abbahagytam az ivást, de a mai napig óriási kísértést érzek az italosüvegek láttán. Az én diagnózisom már egy életre az F10-es marad.
– Nem szívesen gondolok vissza a gyermekkoromra – mondja halkan a pozsonyi V. Ildikó, és lassan elfordítja rólam a tekintetét. Pedig biztosan történtek velem jó dolgok is. Kellett lenni valami jónak is. Apám, amióta az eszemet tudom, részegen járt haza. A különbség csak annyi volt, hogy kapatoson agresszívabb volt. Nemegyszer kidobott minket éjnek idején egy szál pizsamában. Az egyik szomszéd család fogadott be. Reggel aztán anyu és apu veszekedett: apu megígérte, hogy megváltozik. És minden maradt a régiben. Alig vártam, hogy végre elmenekülhessek otthonról.
– Mikor pályát kellett választani, engem csak egy dolog érdekelt: minél messzebb legyen az iskola. Eleinte hétvégeken még hazajártam, később találtam magamnak munkát az egyik diszkóban. Menekülni akartam, elfelejteni apu borgőzös hőbörgését, másrészt anyu miatt bűntudatom volt. Talán harmadikos lehettem, amikor feltűnt: valami megváltozott! Már nem volt köztük indulat, hanem valamiféle cinkosság. Aztán a nagynéném az egyik nap sírva telefonált, hogy beszéljek anyámmal, mert már egyedül is beül a kocsmába. Mindent tagadott. Azt mondta, azért szokott elmenni apuval sörre, hogy ne üljön egyedül otthon. De ő nem iszik! Tehetetlen vagyok.
– Mikor a fivéremmel elköltöztünk, anyu magára maradt. Két évvel később elesett biciklivel. Komplikált, nyílt törés volt, meg kellett műteni. Amikor hazamentem, hogy összeszedjem a ruháit, megdöbbenve láttam, hogy a mennyi vodkát „spájzolt be”. Miután hazajött, sokat beszélgettünk. Kezdetben mindent tagadott, de lassan megolvadt a jég. Apa elköltözése után nyúlt először az üveg után, búfelejtőnek.
Sírva vallotta be, hogy már a munkahelyén sem bírja ki, és időről időre kiszalad a vécébe, hogy titokban „erőt gyűjtsön”. Elintéztük neki az elvonókúrát, de sajnos, fél év után visszaesett. Ekkor már hallani sem akart a kezelésről.
Gašpar Alica pszichiáter mondja
– Az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt a női alkoholbetegek száma. Mostanra szinte megegyezik a férfi betegekével. A kiváltó okok azonban különböznek. A férfiak inkább a szociális okok (munkahelyi és anyagi gondok) miatt isznak. Emellett jellemzőek a tivornyázások, a kártyapartik, amelyeken gyakoriak a férfias versengések (ki bír többet inni). Ez oda vezethet, hogy rászoknak az alkoholra. A nők viszont a megoldatlan lelki panaszokat és a nyomukban fellépő feszültséget és szorongást próbálják „leinni”, itallal oldani. A nő egy idő után úgy érzi: ha nem iszik meg egy pohárkával, akkor nem tud az elvárásoknak megfelelően viselkedni. Az italozást azonban még sokáig kontroll alatt tudja tartani, ezért a környezet semmit se vesz észre. Egészen addig, míg ki nem alakul a rászokás, amikor a szervezet alkohol nélkül szinte működésképtelenné válik.
– A nőknél az alkoholizmus nagyon gyakran az üres fészek szindróma váltja ki.
– Az alkoholizmus a nőknél a középkorosztályra a jellemzőbb. A gyerekek felnőnek, és az anya nem tud mit kezdeni a hirtelen rászakadt szabadidővel. Úgy érzi, kiürült az élete. Hirtelen ketten maradnak a férjjel, és rájönnek, hogy a házasságukban semmi sem klappol. Fontos, hogy mikor lehullnak a terhek, új életcélokat, örömteli elfoglaltságokat találjunk magunknak.
(© Jimmy Marble)
– A nőknél az alkoholizmus gyakran párosul a depresszióval. Ezekben az esetekben az alkoholizmus „mellékhatásaként” jelenik meg a depresszió vagy fordított a sorrend?
– Az alkoholfüggőségnek rengeteg oka lehet. Sokszor a depresszió az egyik kiváltó ok. Amikor a depresszióval küszködők megtapasztalják, hogy ital hatására csökken a szorongásuk, s már nem olyan örömtelenek, gyakran tévesen úgy gondolják, hogy az ital segítségével majd „kigyógyítják magukat”. S kialakul egy ördögi kör: minél többet iszik egy nő, annál jobban elmélyül a depressziója. Az alkohol „kimossa” az agyból azokat az anyagokat, amelyektől az embernek jókedve lesz, és nem esik depresszióba. A nőknél tehát többnyire először a depresszió alakul ki, és csak utána jön az alkohol.
– A statisztikák szerint a férfiak sokkal nagyobb számban gyógyulnak ki a szenvedélyükből, mint a nők. Ennek mi az oka?
– A férfiaknál az alkoholizálást jobban tolerálja a társadalom. A férfinak itt is többet szabad, mint a nőnek. A feleség és a család éveken át képes tűrni az alkoholista férj randalírozását, és ha az végre rászánja magát, és elmegy elvonóra, mellszélességgel támogatják. Később mindent megtesznek azért, hogy az „apu” vissza ne essék. Az italozó nőt viszont megbélyegzik. A család általában mélységesen szégyelli, ha a nő iszik.
Gyakran tapasztalom, hogy a nő hiába vállalja a kezelést, a családja nem áll ki mellette, s a végén a nő magára marad. Ami ismételten csak depressziót és visszaesést vált ki. A férfiak nem tolerálják, ha nejük vagy kedvesük az alkohol rabjává válik. Persze ellenpéldák is akadnak.
– A férfiaknál gyakran vált ki az alkohol agresszív viselkedést. A nőkre miképpen hat az alkoholfogyasztás?
– A férfi és a nő a hormonháztartásuk közti különbségből kifolyólag másképp reagálnak az alkoholra. A férfiak szervezetében termelődő férfihormonok egyébként is agresszióra hajlamosítanak, és ez a tendencia ital hatására még jobban felerősödik. A nők inkább aluszékonyak, fáradékonyak lesznek. A személyiségtorzulás kevésbé jellemző rájuk, mint a férfiakra.
– Egyes tanulmányok szerint az alkoholizmusra hajlamosító gén örökletes, míg mások ugyanezt cáfolják.
– Így igaz, nem látunk tisztán. Sok esetben a gyerek átveszi a negatív szülői mintát, és felnőtt korában ő is sűrűn emelgeti a poharat. Vagy: a gyerek látván látja az alkohol romboló munkáját, és egy életre megundorodik tőle. A pszichoanalitikusoknak van egy érdekes megközelítésük, mely szerint a függőséget a hiányérzet váltja ki. A hiány akkor alakul ki, amikor nem kapunk elég szeretetet és biztonságot.
