Már megint egy felszínes, és provokatív jellege okán jól eladható téma – gondolják sokan.

Pedig, ha jobban odafigyelünk a rokonkifejezésekre – szexepil, erotikus kisugárzás, vágykeltés, vonzerő, harmónia a külcsín és a belbecs közt –, rájövünk, hogy a nő egyik legfőbb szerepproblémáját boncolgatjuk.

fekvo_20.jpg

Mórocz Szilvia, 39 éves, lapunk divatszerkesztője

Szexisnek lenni tulajdonképpen nem jelent mást, mint gyakorolni nőiességünket, azonosulni vele. Tetszeni, vágyni, hódítani, elnyerni a másik nem elismerését – s ezáltal biztosítani magunknak és utódainknak a megfelelő életkörülményeket. Ez ősidőktől belénk van kódolva. A fajfenntartás érdekében mindkét nem megteszi a magáét. A fiúk erejüket, hatalmukat, intellektusukat fitogtatják – a lányoknak marad a küllem. Közben szépségideálok – a nő mint a vágy tárgya! – jönnek, mennek, s a Nő ezekhez igazodva „tetszik”.  Minden egészséges nő megtanul szexis lenni – a maga módján, kevesebb vagy több impulzust adagolva a környezetének. Tévedés azt hinni, hogy mindez kizárólag a pasiknak szól – ugyanúgy szól a nőknek is: Helló, riválisok, valamilyen helyet elfoglalok a csapatban, jobb, ha tudomásul vesztek...

És szól magunknak is magunkról: Ma egész jó napom van, egy jó nő néz vissza a tükörből... Vagy épp: Ma semmi kedvem jó nőnek lenni, nem szállok be a ringbe... Persze a szexis külső ma már kevés! Csak az első két másodpercben számít, onnantól az intellektusé, a jellemé a pálya. Ez így együtt adja magát a stílust, amit sármnak is nevezhetünk. Tanulható, tehát irányítható dolgok ezek. Mert a szexisségnek is megvan a maga skálája. Lehet a nő bájosan szexi, mint A. Hepbourne, méltóságteljesen, mint C. Deneuve, butuskán, mint M. Monroe és P. Hilton, dívásan, mint M. Belucci...

minden_reggel_ujno.sk.png

A nő nívójától függ, hogy csak az ösztönökre hat röpke időre (amíg végigmegy a járdán), vagy maradandó nyomot hagy: Hm, ez a nő valahányszor felbukkan, lenyűgöz, mert nem tucat! Hogy mégis mikor szexi a nő? Mi teszi őt azzá? Divatszerkesztőként szorgosan adogatom a tanácsokat a hozzám fordulóknak. Most is megpróbálom az ismérveit csokorba kötni. Ne feledjük azonban: a személyes sárm (mivel receptre nem kapható) hosszú évek kitartó önképzését jelenti. Íme, a vonzerő néhány összetevője címszavakban:

* Nem kell hozzá a klasszikus értelemben vett szépség.

* Ami elengedhetetlen: az ÖNBIZALOM.

* Abban testesül meg, hogy sugározzuk: Urai vagyunk a helyzetnek, ránk érdemes odafigyelni.

* KIRÁLYNŐI TARTÁS Ha ez nincs, lehetünk akármilyen ultranőci-sen is öltözve, célt tévesztünk.

* A nő MAGAS SAROKban végződik, különben csaj. Bár ez sem baj, csak más minőség.

* Legyen bennünk mindig valami FORMABONTÁS, mondhatni, provokáló részlet. De csak csipetnyi. Ezzel megtörjük a profi, rendezett külsőt. Lehet ez koptatott farmer, kócos hajzuhatag, nyakunkba tekert gyűrt sál... ALUL BŐ, FELÜL SZŰK, és fordítva is igaz.A mindenütt testhez lapuló, ráadásul sok mindent láttató öltözék tolakodóan, vulgárisan szexi. Ne is csodálkozzon senki, hogy olcsó nőnek nézik, ha ezt közvetíti.

* ÖNAZONOSSÁG Csak oly mértékben merjünk (legyünk szexik), amennyit személyiségünk megenged. Nyuszika lányok ne öltözzenek tigrisasszonynak! A külső nem jelmez, hanem védjegy. Egy velünk!

uj_no_45_allo_17_10.jpg

MIT TALÁL SZEXINEK A FÉRFI?

- Egyenes tekintet, amelyet semmi esetre sem lehet kikerülni. A férfiak az egyenes tekintetet izgalmas kihívásnak veszik.

- Csodálja a feleségét vagy a barátnőjét. Talán semmi sem legyezi jobban a férfi hiúságát, mint az, ha érzékeltetjük vele, hogy jó ízlése van.

- Dicsérjük meg a parfümjét. A férfi minden dicséretnek örül, de ennek a bóknak erotikus mellékíze van. Egyszerűen csak úgy súgjuk a fülébe: jó illatod van...

Varga Barbara, 22, Nádszeg

– Szerintem nem csupán a külső tényezőktől függ, hogy szexi-e egy nő – mondja Varga Barbara, a 2008-as Új Nő Szépe győztese. – A testi adottságoknál fontosabb a belső kisugárzás. És a magabiztos viselkedés. Ez vagy megvan egy nőben, vagy nincs. Ha nincs meg, nem fogják szexisnek tartani, hiába öltözik szexis cuccokba. A merészebb ruhákat és sminket tudni kell viselni. Ha olyan ruhát választok, amely többet mutat a testemből, nem szabad szégyenlősködni: büszkén, felemelt  fejjel járok. 

Nagyon kell vigyázni, mert a szexis és a vulgáris között szűk a határ. A ruhatáram főleg merészebb, szupernőies ruhákból áll, pár sportos darabbal kiegészítve. Nyilván mást veszek fel esküvőre, mint lánybúcsúra, de minden esetben fontos, hogy vonzó legyek. Ha különösen szexi szeretnék lenni, legelőször is jól kialszom magam. Aztán ott van a sminkes barátnőm, aki szintén csodát művel. Végül választok egy izgalmas ruhát, egy tűsarkú cipőt – és kész. Kifejezetten jólesik, hogyha látom, hogy másoknak  tetszem. De gondolom, ezzel minden nő így van..

uj_no_45_allo_18_9.jpg

MI TETSZIK A FÉRFINAK?

- Pántos cipő. Hagyjunk egy pár pántos lábbelit az irodában, és télen is ezt viseljük. A kolléganők nem fogják érteni, miért kedvelnek bennünket annyira a férfiak. Mi most eláruljuk: a pántok és a meztelen bőrünk kombinációja a férfiak képzeletében könnyű szadomazo játékokat idéz fel.

- Ha más férfi fenekére pillantunk. Ezzel a többinek azt adjuk a tudtára, hogy nem vagyunk közömbösek a férfitest iránt. És ők is körülöttünk fognak forgolódni.

- Részletek. Meglepő, hogy mi mindent észrevesznek a férfiak. Ha nem hangolja össze a táskát a cipőjével, felejtse el az elismerő pillantásokat.

jády

elofizetes_uj_no_0.png

Nagy Nelli, 31 éves, a Kassai Thália Színház színésznője

– Ismerek nőket, akik mindennel rendelkeznek, ami irigylésre méltó: hosszú lábak, csinos arcocska, gusztusos öltözet. Az ember azt várná, hogy minden férfi a lábuk előtt hever. És mégsem... A férfiak, miután jól megnézték őket, valami ilyesmit mormognak: szép, szép, de haza azért nem visszük! Ezekben a nőkben kevés a szexepil. Aztán ismerek nőket, akiknek az önbizalma az egeket veri. Vastag combjukra minit húznak, a topból kibillen az úszógumijuk, hat kiló smink van az arcukon. Meg vannak arról győződve, hogy irtóra szexisek, pedig csak mulatságosak.

A szexis nő tehát elegendő önbizalommal – és önkontrollal rendelkezik. Ismeri magát, tudja, mi áll jól neki. Nem kísérletezik, határozottan válogat a színek és fazonok között, ezért stílusos ruhatárral rendelkezik. Hiszen az első benyomás nagyon fontos! A másik fontos „szexis” kellék pedig: a természetesség! Ne csak tetszetős babák legyünk, ha nem mindig, minden pillanatban legyünk önmagunk!

uj_no_45_allo_19_8.jpg

Azonban még a legszexisebb nőnek is vannak rossz napjai. Ki tudja, miért? Talán, mert nem süt a nap, vagy csak egyszerűen bal lábbal ébredt. Úgy érzi, a világ most készül összeomlani körülötte... Ilyenkor meg kell várni, hogy a sötét felhő elhúzódjon, és ismét kisüssön a nap.

Nekem is eltartott egy ideig, amíg kibékültem magammal. Érdekes, hogy húszévesen, nádszál karcsúan nem éreztem magam olyan vonzónak, mint most, 15 kiló súlyfelesleggel. Követem a divatot, igyekszem karcsúsított ruhákat hordani, és inkább a dekoltázsra helyezni a hangsúlyt.

Minimálisan sminkelem magam. Stílusom régebben egyértelműen a „csini” volt: magas sarkú, szoknyácska, top – mára megtanultam jól érezni magam farmerban és sildes sapkában. Számomra a legnagyobb dicséret, amikor a kolléganőim megjegyzik: csinos vagy! A nő nem csupán néz, lát is! A férfitekintet csak simogat. Ha bemegyek a színházi büfébe, a férfiak csak annyit mondanak: Nelli, ugyanaz a ruha van rajtad, mint tegnap, mégis ma olyan... Olyan MÁS vagy.

hda

Magdolen Erika, 50 éves, könyvelő, Komárom

– Természetemnél fogva mindig arra törekedtem, hogy kihozzam magamból – de környezetemből is – a maximumot. Számomra a szépség minden megnyilvánulási formájában egyaránt fontos. Mindig adtam magamra, de nem foglalkoztam azzal, hogy most kicsi-e az orrom, vagy nagy, esetleg eláll-e a fülem. Elfogadtam magamat olyannak amilyen vagyok. Hiszen az igazi vonzerő belülről fakad. Hiába ápolt egy nő, ha nincs önbizalma, boldogtalan és elégedetlen, ez azonnal meglátszik rajta! Ezért is tartottam mindig lényegesnek, hogy kényeztessem és főleg szeressem magamat (is). Hiszen csak az képes őszintén szeretni másokat, aki szereti, és elfogadja saját magát.

A mindennapi életben is ehhez tartom magam. Soha nem nyitottam ajtót a páromnak kinyúlt tréningruhában. Még a gyermekgondozási szabadságom alatt se, pedig bizony nem voltam megelégedve azzal a fénytelen tekintetű nővel, akit a tükörben viszontláttam. Ám amint helyükre kerültek körülöttem (és persze bennem) a dolgok, és újra kerek lett a világ, helyreállt az önértékelésem is: ismét vonzónak, szexinek éreztem magam. A korommal soha nem foglalkoztam, és bevallom, most sem tartok az öregedéstől. Vallom: amíg nem veszítjük el a belső kisugárzásunkat, amíg fiatalosan tudunk gondolkodni, addig vonzóak maradunk nőként is. Nem tudom, hogy a tibeti tornagyakorlatoknak, a színtársulati tagságomnak vagy a pozitív gondolkodásomnak köszönhetem-e, de évről évre fiatalabbnak érzem magam...

uj_no_45_allo_20_7.jpg

És ezt a külvilág is megérzi, hiszen most, ötvenévesen több bókot és elismerést kapok, mint fiatalkoromban. Az elismerő férfitekintetek minden nőnek imponálnak, nekem is. Szerintem mindez annak köszönhető, hogy mostanra tökéletesen megismertem – és elfogadtam a testemet. Vásárláskor például biztos kézzel választom ki azokat a ruhadarabokat, melyek előnyösek a számomra. Ráadásul az évek múlásával az ember bölcsebbé válik: mára megtanultam könnyedén kezelni a párkapcsolati játszmákat. Igaz, hogy az első pillanatban mindent a lelkemre veszek, de az-tán mohón elkezdek kapaszkodni: nem akarok boldogtalanságba süppedni! Elvégre a nő akkor szexi, ha boldog!

–janković–

Kapcsolódó írásunk 
Cookies