Zoboralján nem tömbben, hanem szórványban él a magyarság. Sőt, lassan ott tartunk, hogy Nyitra környékén a magyar ember afféle folklórelem lesz. „Egyszervolt” népség, amelyből már csak a népi maradt meg, amit már csak a panoptikumban mutogatnak...

S alig pár évtized alatt jutottunk idáig. Aki magyar iskolába jár szórványvidéken, annak többet kell tanulni és tudni is. Cserébe erősebb ember lesz, a vihar sem tudja földig hajlítani.

zoboraljan-szorvanyban-kezdo.jpg

Ám csak kevesen maradnak állva. Pedagógusok mondják: vegyes házasságból már csak elvétve kerül ki magyar gyermek a Zoborvidéken. A népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a legtöbb magyar szórványban tűnik el.

Mert ott mindig könnyebb magyarnak lenni, ahol a szomszéd is magyar, s ahol hatalmas, ablakaikon napfényt bezuhogtató nagy iskolák várják a diákokat.

A szórvány-magyaroknak ezzel szemben kisiskolák jutnak, osztott osztályok vagy éppen iskolabusz...

Szórványban a gyereket sokszor utaztatni kell, mert nincs helyben sem magyar óvoda, sem magyar iskola. Pedig a magyar iskola a legfontosabb, mert csak akkor van magyar jövő, ha van magyar gyermek is. Nagycétényben ezért adtak át nemrégiben (persze a magyar kormány támogatásával) gyűjtőóvodát. A cétényi iskola is él, ide és Gímesre utaztatnak iskolabusszal környékbeli magyar gyermekeket minden nap.

minden_reggel_ujno.sk.png

A CSITÁRI HEGYEK ALATT REJTŐT OLVASNAK – INTERJÚ JANCSÓ PÉTER PEDAGÓGUSSAL

Jancsó Péter (36) évekig a Zoboralján tanított egy kisiskolában. Ha van elhivatottság, ami űz, szív, ami hajt, akkor az benne ott dobog. Péter nemrégiben Komárom mellé költözött a feleségével, de még akkor sem adta fel. Csak idén, mikor már az ingázás nagyon fárasztó volt. Péter Gímesen tanított, egy vegyes tanítási nyelvű alapiskolában. A szlovák részen 300, a magyar részen 30 diákkal működik ez az iskola. De legalább van, létezik, él.

jancso-peter-kisiskola-kezdo.jpg
Jancsó Péter

– Gímes az évek során szépen elszlovákosodott, pedig a néprajzosok pár évtizede még úgy jártak ide, mint haza.

– Az alsó tagozaton összevont osztályokban tanítanak a pedagógusok. A felső tagozaton néhány éve még találtunk 15 diákból álló osztályközösséget, de ma már van, ahol csak ketten koptatják az iskolapadot. A most elballagott kilencedikben három gyerekünk volt. Idén ismét nem írattak be gyereket az első osztályba. Ami aggasztó, bár ötödiktől az osztályok feltöltődnek a környező kisiskolák diákjaival. Hét-nyolc gyerek mindig összejön Kolonból, Zséréből, Alsóbodokról.

– Miért ilyen kevés a gyerek?

– A környéken már csak Nagycétényben van magyar nyelvű óvoda. Szerencsére azért még figyelnek a környékbeli óvodákban arra, hogy legyen magyar ajkú óvodapedagógusuk is.

– Mi az, ami itt fogta Gímesen? Egy fiatal tanár inkább a növekedést szeretné, azt a helyet, ahol jövő van... Idevalósi születésű?

– Nem, nem itt nőttem fel, de én is egy kis faluból, Óvárból származom. Ipoly menti palóc vagyok. Nálunk is kisiskola működött, de két éve már nincs diák az iskolában. Mindig is tanítani akartam, így kerültem Gímesre: s egy kicsit mintha hazajöttem volna. Hisz Nyitrára is vissza tudtam menni, az egyetemi albérletembe.

A nyolc év alatt többnyire magyart és történelmet tanítottam, de volt olyan év, hogy én is tanultam: például technikát, hogy aztán taníthassam. Nyolc gyerkőcnek tornaórákat is tartottam.

– Csak hogy képünk legyen róla: ők hányadikosok voltak?

– Három évfolyamból jöttek össze. Jó volt velük focizni, de kis atlétika, futás is előfordult ezeken az órákon. Élveztük nagyon. Osztályfőnök is voltam az évek során.

– A kisiskolákban családias a légkör. Ez előnyt jelent?

– Hogyne! Nekünk abból kell előnyt kovácsolnunk, ami egyébként a hátrányunk. Mert a kis létszámú osztályoknak valóban rengeteg előnye van. Sokkal jobban oda tudunk figyelni a gyerekekre. Erős kapocs alakul ki pedagógus és diák között; és ez kihat a tanulási folyamatra. Tudunk egymásra rezonálni. Az utolsó tanévben már Csallóközaranyosról ingáztam. Reggel a gyerekek látták, hogy fáradt vagyok, sokszor félig aludtam a másfél órás autóút után. Azt mondták: „Tanító bácsi, inkább dolgozunk csendben!” S ez oda-vissza is érvényes volt. Mi, tanítók is azonnal láttuk, ha valami megváltozott a gyerekek családjában, valami rossz felé mozdult el, és segítő kezet tudtunk nyújtani.

Olvass tovább: A csitári hegyek alatt Rejtőt olvasnak – Interjú Jancsó Péter pedagógussal

–nagyvendégi–
Kapcsolódó írásunk 
Cookies