Interjú Lőrinc baráttal az ördögűzésről és arról, hogy az okkultizmussal megnyithatjuk a gonosz előtt a kaput. A ferences szerzetes nevét akkor ismerte meg a világ, mikor a bolíviai elnök, Evo Morales ármánykodása nyomán majdnem halálra ítélték.
Lőrinc barát (48) Füleken szolgál a ferences templomban. Vadkerti György néven született Udvardon, autóbádogosnak tanult; ez fontos mozzanat volt az életében, mert szakmája később a hasznára vált. Egy kamionos szerelőműhelyben dolgozott, majd tizennyolc évesen jelentkezett a ferencesek rendjébe. Mikor erről kérdezik, mindig Jézus példáját hozza fel. Jézus, amikor a tengerparton járt, meghívta magához a halászokat. „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Mire mind otthagyták a halászatot (pedig ahhoz értettek, nem a térítéshez), és követték Jézust. Ahogy Lőrinc barát sem tudta még akkor, hogy mire vállalkozik.
Élete változatos, 22 éves korában érkezett a füleki kolostorba egy idős szerzetes mellé kisegítőnek (ahol bizony sokszor megrakta a kályhát, mert minden szobában volt egy kályha). Ő járt az erdőbe fáért: ferences barátként ugyanis a kétkezi munka az elsődleges feladata. Utána Árvára küldték, majd ismét visszakerült Fülekre. Innen jelentkezett misszióra: 2006-ban kelt útra, s több mint nyolc évet töltött Bolíviában. Bolívia egy mélyen hívő katolikus ország, de erősen élnek még az indián hagyományok is. Egyáltalán nem meglepő, hogy az indiánok a szentmise áldása után még áldozatot mutatnak be Pachamamának, a Földanyának. (Ezek a füstáldozattal, tánccal járó szertartások ott nem ellenkeznek a katolikus tanítással.)
Lőrinc barát először Cochabambába került, egy 17. századi spanyol kolostorba, ahol öt évig főleg építkezett: ennyi időbe tellett ugyanis rendbe rakni a kolostort. Közben térített az őserdőben lévő bennszülött falvakban. Utána Bolívia egyik legnevezetesebb búcsújáró helyére, Copacabanába került. A kolostorukhoz tartozó templomban Szűz Mária szobrát őrizték: a zarándokhelyre ezrével jöttek a helyiek áldást kérni. Lőrinc barát nevét ekkor ismerte meg egész Bolívia, s nálunk is imaláncokban imádkoztak érte a hívők. Nem kis meghurcoltatásban volt ugyanis része, még az élete is veszélyben forgott.
Egy bűnszervezet kirabolta a templomukat, elvitték a Szűzanya koronáját, a szoborra aggatott értékes ékszereket – sőt, még az ezüstborítást is lefeszítették az oltárlépcsőről. A környék felbolydult, az indiánok attól tartottak, hogy a kirabolt templomba nem jönnek többé a zarándokok (ők pedig kegytárgyárusításból éltek).
Elkezdődött a nyomozás: jatiriket, indián sámánokat hívtak, akik gyerekkoponyát és kokalevelet hoztak magukkal, hogy ezekből „olvassák ki” az igazságot. A sámánok azt mondták, hogy az elrabolt ékszerek a templomban vannak. A gyanú Lőrinc barátra, a „szlovák szerzetesre” és társaira terelődött (ahogy az újságok írták). Hiába mondták, hogy lakat alatt őriznek más ékszereket is: ha lopni akartak volna, azokat rég elvihették volna...
A falusi népet ellenük hergelte az akkori elnök, Evo Morales. Morales ugyanis indián felmenőkkel rendelkezett, és meg akarta szerezni a templom területét, amelyik előtte indián szent hely volt. Ő egy új egyházat favorizált: a szekta megpróbált létrehozni egy keveréket az indián hitvilágból és a katolicizmusból, s a Földanya szerepére Szűz Mária szobrát szemelték ki. Lőrinc baráték egy évig éltek házi fogságban a kolostorban, a helyi indiánok többször berontottak, a végén fel akarták gyújtani az egész rendházat. Lőrinc barát végül diplomáciai nyomásra hazatérhetett. Az ügyészek ellenük voltak, de a bírót nem fizették le: ez volt a szerencséjük. Következő missziója Marokkóba vezetett, ahol börtönlelkész volt, a drogszállítók között térített. Most pedig ismét Füleken van küldetése – például az, hogy az ördögűzésről nyilatkozzon lapunknak.
– Van látható jele annak, hogy az ember életében megjelent a gonosz? – kérdezzük a ferences rendi szerzetestől.
– Sajnos, az emberek többsége két dologgal nincs tisztában: egyrészt a Sátán hatalmával, hiszen a bűneivel teret enged neki. Másrészt a saját hatalmával, melyet Jézus Krisztus nevében gyakorolhat a gonosz fölött. A gonosz sokféle módon próbál belépni az életünkbe. A nők például nagyon érzékenyek az okkultizmusra: jósoltatnak, horoszkópokat olvasnak, látnokokhoz járnak, kártyát vetnek, boszorkánytáblát* használnak, hogy kapcsolatba lépjenek a szellemekkel (*A boszorkánytáblának nevezett ouija tábla 30 x 40 centis, s arra használják, hogy megjósolják vele a jövőt, vagy megidézzék a szellemeket. Sokan függeni kezdenek tőle, és a tábla válaszai szerint döntenek a fontos kérdésekben...). Néha azt hisszük, csak egy szimpla kártyatrükkről vagy stresszűző meditációról van szó, de az ördög ezt is felhasználhatja, hogy megvesse a lábát az életünkben.
– A babonaságot is elveti az egyház. Sok nő lekopogja, hogy ne menjen el a szerencséje...
– Érdekes, hogy nálunk több mint ezer évvel ezelőtt terjedt el a kereszténység, de nyomokban még ma is találkozhatunk pogány szokásokkal. Ott van például a péntek 13-a vagy a fekete macska: ezek a babona szerint szerencsétlenséget hoznak ránk. Egyre több babakocsit látok, amelyen piros szalag lóg, merthogy abban mágikus erő van, távol tartja a gonoszt. Isten nem tesz szalagba erőt. Ha erősödne az ember hite, akkor nem tartaná fontosnak az ilyesmit. Dél-Amerikában még csak 500 éves a kereszténység: ezért ott még a babona, a boszorkányság, az ördöggel cimborálás elevenebben él, mint nálunk. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg a missziós utam során.
A lekopogás babonája valójában egy druida hagyomány, amely szerint a szellemek a fákban élnek. Amikor kopogtatunk a fán, a fában lakó szellemet idézzük meg, hogy jöjjön segítségünkre, és teljesítse a kérésünket.
– Azt hinné az ember, hogy a mélyen vallásos térségekben elválik egymástól a jó és a rossz...
– Bolíviában és Peruban összemosódik a keresztény vallás az indiai ősvallással, ezt nevezik szinkretizmusnak. Például a bolíviai ezüstbányákban tisztelik a Sátánt. Ő El Tio, a Nagybácsika, aki a sötétség felett uralkodik, és a föld alatt él. Úgy tartják, hogy a bányászok akkor lehetnek csak biztonságban, ha tisztelettel viseltetnek iránta. Péntekenként ezért sokszor rituálét tartanak a tárnákban, mikor is a sötétség urának hódolnak. A bányászok kokalevelet rágnak, ajándékokat ajánlanak fel El Tiónak, cigarettával ékesítik a szobrát, megöntözik pálinkával. És akkor még nem szóltunk a rengeteg boszorkányról, akik a mágiát gyakorolják. Mikor Bolíviában házi fogságba kerültem, egy sereg boszorkány érkezett gyerekkoponyákkal, fekete gyertyákkal a kolostorunkhoz. Tudtam, hogy ez már nem vicc: végül a helybéli pap megkért egy látnokot, hogy segítsen rajtunk. Mire az hozott valamiféle italt, amit a papnak el kellett ásnia a templomkertben. Felvetődött bennem a kérdés: milyen erők működnek itt közre? Én nem éreztem semmit, de a helybéliek bíztak az ital erejében.
– A mi meséinkben is szerepet kap az ördög és a boszorkány. Vannak még közöttünk boszorkányok? Ön mit gondol?
– A cigány kultúrában máig jelen vannak. Ha valami probléma adódik, ők nem félnek a mágia felé fordulni, megidézik a halott lelkét. Talán segítséget remélnek. Tény viszont, hogy utána sietnek a plébániára szenteltvízért, házszentelést kérnek, mert állítólag a polcból kiesnek a tárgyak, forog a lámpa, nem tudnak nyugodtan aludni.
– Manapság nagy a turbulencia és a megosztottság az emberek között. Az egyház hogyan vélekedik erről?
– Az ördög jelen van, kísértésbe visz, de ha ellene mondunk minden cselekedetének, akkor nem lesz rossz a világ. Ám a mai ember könnyen befolyásolható, ami a túlhajtott szórakoztatóiparnak is köszönhető. Az életünket képernyők előtt töltjük: a közösségi média, a filmek, a számítógépes játékok elkülönítik az embert; vagyis nem közösségben, hanem elszigeteltségben létezünk. Mindenki a saját kis buborékában él, vagyis az én a fontos, nem a mi. Az ördög célja mindig az volt, hogy elválasszon minket egymástól.
Alexandre Cabanel: A bukott angyal (1847)
– Ezzel azt akarja mondani, hogy az ember elvesztette az élete felett az irányítást?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy elvesztettük a bűntudatot. Nincs ember, aki legalább egyszer ne bukott volna el, vagy akit ne csaptak volna be. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mit kezdünk ezzel. Mikor Péter odament Jézushoz, és megkérdezte tőle, hányszor kell megbocsátani annak, aki megbántott bennünket, Jézus azt válaszolta: „Nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer is.” Magyarán: ne számold! A családon belüli összetörtség, a konfliktusok is sok gubancot okozhatnak, és a megalázó körülmények között az ember könnyen a gonosz eszközévé válhat. Mindannyian küzdünk a megtörtséggel, de ahelyett, hogy átadnánk magunkat a gyűlöletnek, a bosszúnak és más hasonló csúfságnak, ajánlatos a megbocsátást keresni. Persze ez nem könnyű dolog, de nincs más út.
– Mi a jele annak, hogy az ördög megkísérti az embert?
– A keresztény tanítás szerint a démoni megszállottság ritka, mint a fehér holló. Inkább arról van szó, hogy az emberek sokszor azért tesznek gonosz dolgokat, mert befolyása van felettük a rossznak. A gonosznak egyvalamire van szüksége, hogy uralkodhasson felettünk: arra, hogy az igaz emberek ne tegyenek semmit. Ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy passzívak legyünk.
Az emberek veszélybe sodorhatják magukat, ha igénybe veszik a mágiát, a boszorkányságot. Ha segít rajtunk, hogy misére járunk, imádkozunk, ez fordítva is működik – a fekete mise, a sátáni zenék és filmek a gonoszhoz vihetnek közelebb.
– Mi történik akkor, ha teljesen az ördög befolyása alá kerül az ember?
– Az ördög mindig azon munkálkodik, hogy távol tartsa az embert az Istentől, kihasználja a gyarlóságunkat. Ám Isten mindig visszavárja a megtérő bűnösöket, soha nem zárja be az ajtót előttünk. Az imádság a legerősebb eszköz a gonosz ellen. Nem mindig egyértelmű, hogy mivel van dolgunk, meglehet, hogy valakinek csupán lelki vagy mentális zavarai vannak. Az exorcista pap mindig együttműködik a pszichiáterrel, és közösen vizsgálódnak. Ha bebizonyosodik, hogy az illető a gonosz lélek hatalma alá került, és semmilyen orvosi gyógymód nem segít rajta, akkor jön a képbe igazán az exorcista pap. A II. János Pál pápa által 1999-ben kiadott ördögűző szöveget a Szentírás szavaiból kompilálta az egyház, eszközként pedig a szenteltvízzel való meghintést és a keresztvetést rendelték hozzá. Az ördögűzés valójában egy kegyelmi szolgálat. Az ördögűzőnek szilárd hitűnek, feddhetetlen erkölcsűnek és jól képzettnek kell lennie. Egyházmegyénként általában egy, a püspök által kinevezett pap végzi el a szertartást. Csehország a karmeliták szervezésében rendszeresen ad otthont a nemzetközi démonológiai kongresszusnak. Elias Vella máltai minorita ferences szerzetes és pap nemzetközileg ismert exorcista volt, aki járt Szlovákiában is. Könyvet írt a megszállottságról és az ördögűzésről. Ajánlom azon olvasók figyelmébe, akik szeretnének többet megtudni a gonoszról.
– Sikeresnek bizonyulnak ezek a rituálék?
– Leggyakrabban igen. Általában többször meg kell ismételni. De ha imádkozunk, templomba járunk, részesülünk a szentségekben, akkor az ördög már menekül, és nincs miért aggódnunk. Jakab apostol levele ezt üzeni nekünk: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok!”
– És mit tartsunk a háborúról, ami itt dúl a szomszédunkban – s mindenütt szerte a világban? Az is ördögi cselszövés?
– A háború? Mindig az ember dönt. Isten szabad kezet ad az embernek. A háború rossz dolog, Isten nem akarja, hogy háború legyen, a jólétünket akarja itt a földön. Mikor áll a háború, akkor az emberek többet imádkoznak, mert szükségük van Isten kegyelmére és oltalmára. Istenről hamarabb akkor feledkezik meg az ember, amikor megvan mindene. Sok kapu vezet a Sátánhoz, ezeket könnyen ki lehet nyitni. Egyik közülük a félelem, a szorongás. Bízni kell az Istenben. Isten hatalmasabb a Sátánnál. És a gonosz ellen a legjobb védekezés az IMA.
