A Felvidéken természetes, hogy karácsonykor ostya kerül az asztalra. Hol több, hol kevesebb szokás kötődik hozzá: van, ahol mézzel és dióval, máshol csak pusztán rágcsálják, sőt, sok családban mai napig szertartásszerűen tördelik meg a fa alatt.
Nos, nemrégiben megtudtam: a magyarságon belül a karácsonyi ostya fogyasztása kimondottan felvidéki hagyomány, amely Lengyelország felől terjedt el a szlovákságon keresztül. (Maga az ostya kifejezés azonban a latin hostia-hostitatio szóból ered.) Magyarország területén is fellelhető az ostyakészítés (molnárkalácsnak is nevezik) – de csupán az észak-keleti országrészekben. Éppen ezért ne csodálkozzunk, ha advent idején egy-egy magyarországi ismerősünk jókora csomag ostyát vásárol nálunk, és ragyogó arccal cipeli haza. Az anyaországban ez a finomság ugyanis hiánycikk.
Egy másik, szép szokás szerint Szenteste a karácsonyi ostyával először a családfő fordul oda a feleségéhez:
– Bocsáss meg nekem kedvesem, amiért az elmúlt évben szeretetlen voltam hozzád! A feleség hangos roppanással tör férje ostyájából s elfogyasztja azt. Ezután a feleség fordul a férjéhez, nyújtja az ostyát. Ő is bocsánatot kér az év gyarlóságaiért. A sor folytatódik. Az apa odafordul a fiához és a többi gyermekéhez: Fiam, lányom… bocsáss meg, amiért túl szigorú voltam hozzád az elmúlt évben. Ők megbocsátásuk kifejezéseként ugyancsak hangos töréssel fogyasztanak az ostyából. Majd az anya a gyermekeihez és a gyermekek édesapjukhoz, édesanyjukhoz fordulva kérnek bocsánatot az elmúlt évben a másik iránt viselt bántásért: az egymás ostyájából való töréssel fejezik ki őszinte karácsonyi kiengesztelődésüket.
Az ostyahordás szokása állítólag legtovább az Ipoly-menti falvakban maradt fenn. Itt még a negyvenes években is a pap a kántortanítóval közösen süttette meg az ostyát, majd a kántor, a harangozó, vagy a gyermekek osztogatták. Kosárban vagy tálban, szép fehér kendővel letakarva hordták szét a faluban.
Minden házhoz annyit vittek, ahányan laktak benne. Mielőtt átadták volna, énekeltek, verset mondtak. Néhol bekopogtak a ház ablakán, és megkérdezték: Befogadják-e az Isten Igéjét? Az ostyáért viszonzásul lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát küldtek a tanítónak, az ostyát vivő gyerekeknek pedig pénzt, almát, aszalt gyümölcsöt adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, melyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával együtt ettek, sőt, az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.
Ipolyhídvégi köszöntő:
Mikor az úr Jézus világra született,
Először is mihozzánk hasonló gyerek lett.
Mint mennyei mester tanított sok jóra,
Most az ostyaszínbe testét nekünk adja.
Hozták a pásztorok sajtot, báránykákot,
Mi is azonképp hordjuk az ostyákot.
Szálljon erre a házra
Az Isten áldása.
Itthon az ostyát árusító nénik hozzátartoznak a téli városképhez, az ember egyszerűen csak odalép hozzájuk, vesz egy tasakkal és kész. Sokan hisszük is, hogy a sütés afféle kihalóban lévő, macerás mesterség, amire már csak a nyugdíjasoknak van idejük, vagy azoknak, akik üzemszerűen termelik. (Mint például Vágán, ahol egész gépsorokon sütik az ostyát.)
Nos, tévedés. Kiderült, hogy csak az én ismeretségi körömben (Komáromban) két fiatal család is rendelkezik ostyasütővassal, akik közül az egyik – Kobza Alicáék – tényleg rendszeresen használják karácsony előtt. (A fotókon Alica szerepel a kislányával, Anitával, unokaöccsével, Bercivel, valamint a gyerekek barátnőjével, Majával.)
Alica a nővérétől, Berci anyukájától, Fekete Angelikától leste el az ostyasütés rejtelmeit, akinek pedig az anyósa, Jolán néni vásárolta meg évekkel ezelőtt a sütővasat.
– Egyik ismerősömnél láttam, hogyan készül a karácsonyi ostya – meséli Jolán néni. – Nagyon megtetszett, és az ismerősömön keresztül, szlovák nyelvterületről vettem is két sütőeszközt. Mivel hívő katolikus család vagyunk, lehetetlen volt nem párhuzamot vonni Jézus teste és a karácsonyi ostya között. Megfogott a szent kép is, ami ráég a tésztára. Az ostyasütéssel szerettem volna hagyományt teremteni a családban.
Nos, úgy tűnik, ez sikerült is. Menye, de még annak testvére is rákapott az ostyasütésre.
Alica: – A sütés kimondottam segít ráhangolódni a karácsonyra, ugyanis maga a művelet elmélyült koncentrációt igényel. Annak ellenére, hogy cukrász vagyok, az egész egy nagy kihívás. A legnehezebb eltalálni azt a pillanatot, amikor már felnyitható a sütővas (a tészta már nem sistereg), utána nagyon gyorsan kell feltekerni a lapot. Közben vigyázni kell, nehogy megégessük a kezünket. (Létezik lapos, kerek ostya is, de ehhez kell egy lapító berendezés is.) Az ostyasütés közben a kellemes illat szétterjed a lakásban, és ahogy a tányéron egyre több finomság sorakozik, eltölt bennünket az adventi meleg hangulata.
Az ostya feltekerésénél vigyázni kell, nehogy a sütő megégesse a kezünket.
Az ostyákat Alica és Angelika nem csak a családja, hanem a barátok számára is készíti, ajándékként osztogatják.
– Azt vettük észre, hogy az ismerőseinknek nagyon nagy örömet tudunk szerezni egy-egy tányér ostyával. Különleges ajándék, és manapság ritka, hogy valaki otthon készítse a saját kezével.
A Fekete és a Kobza családban úgy látszik, sikerült hagyományt teremteni. Már a 10 éves Bertalan is kezd beletanulni az ostyasütésbe. Csak bámultuk, milyen ügyesen tekergeti az ostyákat!
A karácsonyi finomság egyik fontos összetevője a méz.
A KARÁCSONYI OSTYA RECEPTJE
Hozzávalók:
1 kg simaliszt
1 egész tojás
2 db tojássárgája
30 dkg kristálycukor
1 ek. méz
1 l tej
1 l szódavíz
6 ek. olaj
1 csomag vanííliás cukor
végül méhviasz a sütővas kenegetéséhez
Ez nagyjából 400 darabhoz elegendő mennyiség! A méhviaszt piacon, illetve méztermelőtől tudjuk beszerezni.
Elkészítés:
A folyékony anyagokat (tojás, tej, szóda, méz, olaj) alaposan összekeverjük, majd hozzádolgozzuk a cukrot a vaníliás cukorral, és a lisztet. Kézimixerrel is dolgozhatunk. Egy órát a hűtőben pihentetjük. A sütővasat a megfelelő hőmérsékletre hevítjük. Felnyitjuk, megkenjük méhviasszal, majd a közepére egy kanál nyers tésztát öntünk. Kissé elkenjük rajta, majd lenyomjuk a sütő tetejét. Néhány másodperc múlva felemeljük, majd gyorsan feltekerjük a már kész ostyát.