A téma, amit nem írtunk meg. De jön!
Június a pünkösddel kezdődik. Sokáig nem tudtam hová tenni, hisz mi gyerekkorunkban már nem választottunk pünkösdi királyt és királynét. Csak annyit tudtam, hogy pünkösdkor még a szegények is húst ettek, tehát régen nagy ünnep lehetett.
Később döbbentem csak rá, mikor a bazsarózsánk kihajlott az útra, hogy a pünkösd egyenlő a virágzással. Kivirágzik a rózsa, kiárad az élet, a nő kinyílik, és eluralkodik benne a fény. Vonzani kezdi a férfit, a levegő illatokkal teli, lakodalomról mesél, a nő és a férfi nászáról. Úgy szeretünk, ahogy csak szeretni tudunk... Megtelünk energiával. A pünkösd bennünk zajlik: kint a rózsa virágzik, bennünk a pünkösd. Fejbe vág az élet, szeretni kell. Élni, érezni a bőrön a szellőt, a bódító illatokat.
A mi júniusunk ezzel a ragyogással kezdődött – és az Ozempic cukorgyógyszerrel folytatódott, mert az én kis városomban már ezt szúrják magukba a nők. Az orvos ajánlja, a nő szúrja, hogy karcsú és szép legyen.
Mert a nő attól nő, hogy úgy néz ki, mint Nicole Kidman a legutóbbi vörös szőnyeges felvonuláson. Csontjai zörögtek, a képe alá meg olyanokat írtak, hogy milyen gyönyörű.
Lassan az én városomban is úgy fognak kinézni a nők, mint Nicole Kidman – vagy még úgyabbul. Hisz már megjelentek a generikumok, a Mounjaro és társai, amelyek olcsóbbak, de majdnem ugyanolyanok, mint a márkás Ozempic, így a biztosító spórolni tud rajtuk. Az AI legalábbis így írta le nekem a generikumot. A gyógyszergyártó cégek nagy profitot szimatolnak, az orvosok behódolnak, s lassan Ozempic-arcú szépségek grasszálnak majd nálunk is a főutcán és az otthoni grillpartikon.
Hogy mit jelent, mikor egy olyan gyógyszerrel fogyunk, aminek adagját emelni kell – ez az a téma, ami nagyon fájdalmas tanulságokat tartogat instant világunk számára, ahol pont az élettel akarunk szembemenni. A pünkösd üzenetével. De erről majd következő számunkban. Ennyi nehéz témát a mi magazinunk már nem bír el.
