Nem gondoltam volna róla. Ez volt az első gondolatom, amikor találkoztam vele. Bea 48 éves, férjnél van, két lánya született, és menedzserként dolgozik egy nagy cégnél. Rokonszenves, vonzó, ápolt nő, aki nyíltan beszél arról a sötét, fájdalmas időszakáról, amelyet az alkohol miatt élt át.
Az ital tönkreteszi a kapcsolatainkat! Iszol néha egy pohárkával? Felnyitsz egy üveg bort, ha rossz napod van? Mikor válik az ivás függőséggé? És hogyan lehet kigyógyulni belőle?
Az alkoholfüggőség észrevétlenül lopakodott be Bea életébe.
„Soha semmi okom nem volt az ivásra, nem voltak megoldatlan problémáim, rejtett titkaim. Nálunk otthon az ital a társas létezéshez tartozott.” Beának sokáig eszébe sem jutott, hogy baj van. „Pedig már benne voltam nyakig. Nem volt, ami visszatartson. Amikor este társaságba mentem, nem emlékeztem, a végén hogyan kerültem haza. Később már otthon is iszogatni kezdtem. A munkaidő végén örültem, hogy hazaérve felnyithatok egy üveg bort. Vagy kettőt… Az üres üvegeket dugdosni kezdtem, és azzal nyugtattam magamat, hogy ez semmiség, mások is ezt csinálják. Majd abbahagyom, ha akarom…”
Egy idő után azonban Bea észrevette, hogy a környezete nemcsak hogy felfigyelt rá, de rosszallással szemléli az iszogatását. Másfél évvel ezelőtt pedig robbant a bomba.
Élet romokban
Otthon egyre gyakrabban veszekedett a családdal az ital miatt. „A férjem az esti partikon szégyenkezett a viselkedésem miatt, én pedig dühös voltam, hogy ezt a szememre hányja. A legjobban mégis az bánt, hogy a lányaim is láttak részegen. Ezt legszívesebben kitörölném az életemből – mondja Bea. – Előfordult az is, hogy a barátaink történeteket meséltek arról, mi mindent műveltem. Rettentő kínos volt. Kihívóan viselkedtem, flörtöltem a férfiakkal, mindenkibe belekötöttem. Az utolsó csepp az volt, amikor részegen megcsaltam a férjemet.”
Bea ekkor megértette, hogy tennie kell valamit azért, hogy megmentse magát, az életét és a házasságát. Jelentkezett egy terapeutánál. „Őt is meg akartam győzni arról, hogy nem is vagyok olyan nagy bajban. Ám ő egykettőre rávezetett, hogy mekkorát tévedek.” A terapeuta bentlakásos intézetet javasolt, de Bea lehetetlennek tartotta, hogy hosszú ideig távol legyen a családjától, és szüneteltesse a munkát. Úgy határozott, hogy inkább az intenzív terápiát választja. Keresett egy másik szakembert, és eleinte a férjével együtt járt a kezelésekre.
„Kezdetben azt terveztem, hogy kialakítok egy rendszert, és csak alkalmanként fogok inni. Hogy összeszedem magam, és csak vacsora után, esetleg társaságban iszom meg egy pohár bort. A terapeuta azonban megmagyarázta, hogy ez így nem fog működni, és teljesen abba kell hagynom az alkoholfogyasztást” – mondja Bea. Megfogadta a szakember tanácsát, aminek lassan megmutatkoztak a jó oldalai – az ital utáni vágy fokozatosan csökkent. Bea azonban még nem nyerte meg a háborút. „Persze most is félek, hogy visszaesek. Igyekszem lelkileg megerősödni. Csoportterápiára és személyre szóló kezelésekre is járok, őszintén szembenézek a függőségemmel. Elég erősnek kell lennem ahhoz, hogy meg tudjam oldani a jövőben adódó problémáimat.”
Harc önmagunkkal
Az alkoholelvonás első napjai nem teltek zökkenőmentesen. „Először le kellett mondanom minden szokásról vagy tárgyról, ami összefüggött az itallal, beleértve a borospoharat. A leszokás kezdeti ideje brutális volt. Kegyetlen harcokat vívtam magammal, minden stresszhelyzet arra ösztökélt, hogy igyak. Nagy szerencsém, hogy a férjem mindvégig támogatott, azóta ő sem iszik egy kortyot sem. Elmondhatom, hogy a kapcsolatunk, bár romokban hevert, újra megerősödött. A sok szenvedés erőt öntött belénk.”
Bea régi énje lassan visszatért. Újra fölfedezte a józan élet előnyeit: „Amikor ittam, a nap vége ködössé vált, s a harmadát sem tudtam elvégezni annak, amit elterveztem. Most – tiszta fejjel – három-négy órával hosszabbak a napjaim. Sokkal több a motivációm az élethez, a munkához, s rendszeresen olvasok, tornázok és futok.”
Új rituálé: a teázás
Bea számára fontos volt, hogy az esti ivást egy másik szokással helyettesítse. „Hazajöttem este a munkából, és egyszeriben szörnyű hiányérzet tört rám. Egy hatalmas lyuk tátongott az életemben, amelyet be kellett tapasztanom valamivel. Így támadt az ötletem, hogy teázni fogok. Vettem is magamnak többféle szálas teát. A férjem is csatlakozott. A nap végén leülünk a kanapéra, beszélgetünk, és kortyolgatjuk a forró italt. Megszületett az új esti rituálénk.”
Hogyan alakultak a társaságban töltött esti partik? „Az első hónapokban rettenetesen szorongtam, hogy szabadkoznom kell majd, miért nem iszom. Aztán rájöttem, hogy senkinek sem tartozom magyarázattal a családomon kívül.”
A kíváncsiskodók számára kigondolt egy gyors választ: „Elhatároztam, hogy nem fogok inni, tehát nem iszom.” Később ezt kiegészítette egy hozzá jobban illő mondattal: „Ha nem iszom, jobb ember vagyok.” Bea később rádöbbent, hogy nemcsak magán és a házasságán kell dolgoznia, hanem azon is, amit a lányaival kapcsolatban elrontott. „Őszintén beszélek velük a függőségemről és arról, hogyan igyekszem úrrá lenni rajta. Nagyobbik lányom abba a korba lépett, amikor már kóstolgatja az alkoholt. Bevallom, ezt nagyon nehezen viselem, de nem akarok olyan lenni, mint egy rendőr, aki parancsokat osztogat. Ehelyett nyíltan beszélek arról, hogy az ital mekkora bajba tudja sodorni az embert.”
A zugivás
Létezik különbség a nők és a férfiak alkoholizmusa között? A szakemberek szerint igen. Ez egyebek között abból adódik, hogy manapság a nőkre sokkal több feladat hárul, mint a férfiakra. A nők azonban nemcsak a feszültség oldása miatt nyúlnak a pohárhoz: ezzel próbálják elkendőzni rosszkedvüket, fájdalmukat, csalódottságukat, magányosságukat, önbizalomhiányukat vagy kapcsolati kudarcaikat. Minél kínzóbbak ezek az érzések, annál nagyobb a kísértés, hogy itallal kompenzálják őket. Az ivás oka mindemellett gyakran abból fakad, hogy nem tudják magukat érvényesíteni a párjuk mellett.
Hol van azonban a határ, amikor még „ártatlan” az ivás (tudjuk, hogy az alkohol minden mennyiségben ártalmas), és mikor válik függőséggé? A meghatározás szerint akkor kezdődik a függőség, amikor az alkohol vagy más tudatmódosító szer fontosabbá válik, mint a kötelességek, feladatok teljesítése és a felelősségvállalás.
Pontosan ez történt Beával is. „Az ivás hatása kezdett megmutatkozni a magánéletemben és a munkámban is. Nagyon hálás vagyok azért, hogy sikerült megtartanom mind az állásomat, mind a párkapcsolatomat. A tizenkettedik órában voltam. Csak biztatni tudok másokat, hogy tényleg van kiút az alkoholizmusból. Aki pedig kételkedik abban, hogy kezdjen-e valamit a függőségével, annak annyit üzenek: mindig jobb elismerni, hogy bajban vagy, mint engedni, hogy a probléma még jobban elhatalmasodjon rajtad.”
A függőség kialakulásának okai
Az italról való leszokás nemcsak azt jelenti, hogy nem nyúlunk többé a pohárhoz, hanem azt is, hogy mélyen magunkba tekintünk, és megkeressük a szorongás okait. Az első szint a trauma megélése, amelyet a szorongás kialakulása követ, s végül a depresszió területére lépünk. A folyamat általában úgy zajlik, hogy az életünkben megtanult védekező mechanizmusok segítségével feloldjuk a frusztrációt. Amennyiben ez nem sikerül, akkor szorongani kezdünk, és más elhárító mechanizmusok után nézünk. Ha ez sem hoz megoldást, akkor kialakul a depresszió. Az ital látszólag megoldást jelent, a kellemetlen élmény kiszorításának eszköze, csakhogy nem ösztökél minket arra, hogy új megoldásokat keressünk a probléma orvoslására.
Minden függőség azon működésképtelen életstratégiák, viselkedési minták, szabályok és rituálék következménye, amelyeken nem tudunk változtatni, s csak egyre mélyebbre taszítanak bennünket.
A függőség kezelése a tartós absztinenciához vezető út. A visszaesés kockázata akár húsz év múlva is fennállhat, s egy pohárka ital elfogyasztása is elég lehet hozzá. Mindezt az allergiához lehetne hasonlítani: roham esetén akkor is kórházba szállít a mentő, ha csak egy szem diót eszünk. A függőséggel folytatott harc is egész életen át tart.
Bea beismeri, hogy alkoholizmusának oka a hosszan tartó elégedetlenség volt. „Nem tudtam megoldani néhány problémámat, ezért a gondjaimat ivásba fojtottam, hogy másfelé tereljem a gondolataimat. A bor volt a párna, amelybe az arcomat temettem, hogy pihenni tudjak. Most azt tanulom, hogy ezt a párnát valami olyanra cseréljem, ami valóban segít, s nem tesz tönkre sem engem, sem a kapcsolataimat és a munkámat. Hogy büszke vagyok-e magamra, amiért rá tudtam szánni magam a kezelésre? Igen, nagyon büszke vagyok.”
