Nemcsak az ital és a dohányzás tartozik a függőségek közé. Hasonló elven működnek az emberi kapcsolatok is. Függőség alakulhat ki a partnerrel, de akár baráttal vagy idegen emberrel szemben is. Miről ismerhetjük fel, hogy függőségben élünk? Meg lehet-e szüntetni egy ilyen függőséget?

Kata húszéves volt, amikor összejött Tomival, az első párjával. Nagy volt a szerelem. Kata létezni sem tudott Tomi nélkül. Megismerkedtek, és egy kis idő után Kata radikálisan lecsökkentette találkozásait a barátnőivel, jógázni sem járt többé, ezek helyett minden idejét Tomival töltötte. Szó szerint ráragadt. A kapcsolatuk tökéletesnek látszott, Kata mégis szorongott. Mintha félember lett volna, amikor Tomi nem volt mellette. Ha döntenie kellett bármiben, Tominak jóvá kellett hagynia. Szüksége volt a tanácsaira. Kata legjobban attól félt, hogy Tomi elhagyja. Mert akkor mi lenne vele?

szerelem-es-fuggoseg-kezdo.jpg

Ismerős ez a történet? (A kapcsolat öt évvel később szakítással végződött, és Katának sokéves pszichoterápiás kezelést hozott.) Talán nekünk is volt már olyan kapcsolatunk, amelyik magán viselte a függőség tüneteit. Vagy éppen most vagyunk benne egy ilyen kapcsolatban. 

Nélküled semmi vagyok

Félelem az egyedülléttől, bizonytalanság a döntések meghozatalában, szükségérzet, hogy legyen valaki mellettem, akire támaszkodhatok. Ezek a fő személyiségjegyei annak a betegnek, aki dependens (függő) személyiségzavarban szenved. A függőség gyakran összefüggést mutat a szorongásos és a depressziós tünetegyüttessel. „Az ilyen beteg hajlamos egész életét alárendelni annak a félelemnek, hogy ne maradjon egyedül, ne hagyják el. Ugyanakkor mind a két érzést átéli, és állandó rettegésben él” – magyarázza a terapeuta. 

Függőség nem csak a partnerrel szemben, de másokkal, például a szülőkkel vagy idegen emberekkel, sőt a gyerekkel szemben is kialakulhat...

A párkapcsolatban a függőség abban nyilvánul meg, hogy a beteg egész életét alárendeli a másik személynek. „Gyakorlatilag mindennel egyetért, amit a partnere mond, nem éli a saját életét, elnyomja saját szükségleteit, nincs önálló véleménye, mindenben átveszi a másik álláspontját, szinte megszűnik létezni” – figyelmeztet a pszichológus.

A függőség másik jellemzője az, hogy a beteg túlzottan gondoskodik a társáról. Lesi a gondolatait, teljesíti minden kívánságát, mert úgy érzi, ha ezt nem teszi meg, akkor elhagyják. Fél saját döntéseket hozni, arra vár, hogy a partnere határozzon helyette. Mindez azonban azt is jelenti, hogy élni se hagyja a másikat.

Az érzelmi függőség mellett létezik anyagi függőség is. Ebben az esetben a nő attól fél, hogy nem tudna megélni, ha a partnere elhagyná. Ezért megmarad a nem működő kapcsolatban. Emellett létezik presztízsfüggőség is, amikor az egyik fél függőséget érez partnere társadalmi helyzetétől, s az ő árnyékában él.

elofizetes_uj_no_0.png

Félelem a felelősségtől

Miért félünk attól, hogy elhagynak bennünket? Ennek oka a szakember szerint az, hogy nem merjük felvállalni magunkat, félünk a saját életünket élni. „Az ilyen ember retteg az önállóságtól. Nem bírja vállalni a felelősséget magáért és másokért.” Ennek okát a pszichológus egyrészt a beteg személyiségében látja, másrészt abban, hogy az érintett személynek alacsony az önértékelése, bűntudata van, tele van komplexusokkal, szorongó természetű, ugyanakkor nagy jelentőséget tulajdonít környezete véleményének. „A mélyebb okokat a nevelésben és a gyermekkorban fedezhetjük fel. Sokszor a szülők mintáit hordozzuk magunkban, s ezekre a nevelés még jobban ráerősít. Nagyon gyakran a szülők kapcsolati szokásait és függőségeit utánozzuk, ismételjük, tükrözzük vissza.”

Hogyan és mivel kezelhetjük a dependens személyiségzavart? Az addiktológus (függőségeket vizsgáló szakember)intenzív terápiát javasol, amelynek során vissza kell menni a gyerekkorba. „Felnyitjuk a régi sebeket, felidézzük a sérelmeket és a fájdalmakat. Megkeressük a káros, nem működő mintákat, és egészségessé alakítjuk őket – mondja, majd hozzáteszi, hogy minden embernek más-más ideig tartó kezelésre van szüksége. – Van, akinek elég néhány hónapig tartó ambuláns foglalkozás.

Másoknak intézeti kezelésre van szükségük. Célunk az, hogy a beteg felismerje saját értékeit, és lépésről lépésre elszakadjon a függőségétől. Hogy minél jobban bízzon saját magában, képes legyen megfogalmazni saját véleményét, és akár vitázni azok helyességéről.”

Tisztelet és szeretet

A terápiának néha meglepő következményei vannak. „Amikor a beteg önálló személyiséggé válik, dolgozni kell a partnerével is. Az ember, aki életében először építi saját függetlenségét, egyszeriben érthetetlenné válhat a környezete számára. Előfordulhat, hogy időközben a partnerénél is kialakult a függőség valamely formája – függőség az őrá pazarolt gondoskodástól vagy egójának tömjénezésétől. Néha partner- és családterápiára is szükség van.” 

A pszichológus azt is elmondja, hogy néhány kapcsolat nem bírja el a változást, a normális állapot helyreállítására mégis nagy szükség van. „A kezelés utat nyit egy jobb minőségű, érettebb kapcsolathoz, amelyben a tisztelet és a szeretet játszik főszerepet, s amelyben az egyik fél kiegészíti a másikat.”

szerelem-es-fuggoseg-belso.jpg

Miről ismerheted fel, hogy érzelmi függőségben élsz?

  • Nem tudsz dönteni. Nem vagy képes egyedül határozni semmiben. Egész életed a párod tervei és kívánságai körül forog. 
  • Minden percedet jóváhagyatod. Túlzottan függsz a partnered véleményétől – ahelyett, hogy a saját döntéseidben hinnél.
  • Félsz attól, hogy elhagynak. Érzelmi egyensúlyod a partnered jelenlététől függ.
  • Nem gondolsz magadra, feláldozod magad. Saját szükségleteidet elhanyagolod, a partnered kívánságait helyezed előtérbe azért, hogy a kapcsolat fennmaradjon.
  • Elszigetelődsz. Kerülöd a barátaidat és a hozzátartozóidat, ami meggyengíti a védelmi hálózatodat.
  • Félsz az ellenszegüléstől. Inkább hallgatsz, nem mersz ellentmondani.
  • Tartasz a partnered hangulati változásaitól. Érzelmi jólléted a partnered hangulatától függ. Elveszíted a kontrollt a belső világod felett.
  • Nem bírsz egyedül lenni. Félsz a magánytól, szüntelen a partnered társaságát keresed. Egyedül az vigasztal, ha vele lehetsz.
  • Nem látod reálisan a partneredet. Őt mindenben tökéletesnek hiszed, és ha hibát találsz benne, azonnal megbocsátasz. 
Varga Klára
Cookies