A felmérések azt mutatják, hogy a nők zöme elsősorban az anyaságotszereti a legjobban a nőiségében. Hisz egyedül a nő tud szülni: emiatt nem kiváltható, s nem is pótolható.
A nők jó kétharmada szeret nő lenni, s ezeknek a nőknek több mint a fele az anyaságban látja a boldogság forrását. Az (eltévedt) feminista újságíró erre azt mondja, hogy ez milyen szomorú... Én meg nem értem, hogy ez miért szomorú.
A nők egy része valamiért ezt érzi; főleg azért, mert biológiailag is meghatározott, hogy tud szülni. Vannak benne ösztönök, melyek a férfi felé terelik, s abból a végén általában gyerek születik. Ha ez nem történik meg, az sem baj – és aki nem akar szülni, annak nem kell szomorúnak lennie amiatt, hogy mások szülni akarnak.
Vannak nők, akiknek problémájuk van a nőiességükkel. Ők általában azt mesélik, hogy fiúsak voltak kamaszkorukban, s nem akartak anyák lenni. Megoldanak mindent egyedül. Az ilyen nők egy része vágyik a társra, de azt mondja, hogy nem a nagy Ő-től várja a boldogságot. Magától akar boldog lenni. S ez rendben is van.
Csak az nincs rendben, mikor a nő azt is mondja, hogy annak a nőnek, aki szülni akar, van mit tenni magával, mert csak egy magával elégedett nő képes arra, hogy boldog gyermekeket neveljen.
És itt valahogy megint helyben vagyunk. Nő fordul nő ellen... Honnan tudja az a nő, aki nem nevel gyereket, hogy milyen nő tud boldog gyerekeket nevelni?
NÁRCISZ A FELESÉGEM
A nárciszok másként működnek, mint a normális emberek. Első látásra teljesen ártalmatlannak tűnnek. Viszont nem tudnak szeretni, nem tudnak érezni, nincs szégyenérzetük, lelkiismeret-furdalásuk és empátiájuk. Beszél a férj, aki mindent megtett azért, hogy boldogan éljenek a feleségével és a két gyermekükkel. Nem értette, mi történik velük.
Azt hitte, vele van a baj, hogy semmi nem működik körülöttük. Hiába fordult orvoshoz, végül az interneten talált rá a kórképre. Nárcisztikus pszichopata. Minden ismérv egyezett. Vajon milyen az élet egy nárcisztikus mellett?
– Ma már könnyen megtaláljuk a leírást az interneten, de régen a lelketlen emberre rámondták, hogy idegbeteg. Elintézték ennyivel – kezdi interjúalanyunk. – Hiába vittem el a nejemet orvoshoz, pszichiáterhez, nem mondtak semmit. Nekem építőipari cégem van, villanyt szerelünk, soha nem tanultam az emberi lélekről, ezért csak a sötétben tapogatóztam. Végül jóval a válásunk után a YouTube-on rátaláltam egy videóra SzücsLeventétől. A homlokomra csaptam. Megvan! Egész életünkben a diagnózist kerestük, s íme, itt van. Nárcisztikus pszichopata a volt feleségem! Vannak emberek, akik önzők, nem tudják magukat beleélni a másik helyzetébe – de az ilyen ember még nem pszichiátriai beteg. A nárcisztikus pszichopata viszont igen.
– Amikor megismerkedtek, akkor nem volt semmi intő jel?
– Harmincegy évig voltunk együtt, 26 éves voltam, mikor megismerkedtünk, a feleségem meg 18 éves. Fülig szerelmes voltam belé. Bár, ahogy visszaemlékszem, már akkor sem tűrte, hogy ne rá figyeljek, ne vele foglalkozzam. Ő egyébként soha senkinek nem akart rosszat, meg nem is tett rosszat, csak valahogy nem tudta kezelni az embereket.
– Mikor jött rá, hogy valami nincs rendben vele?
– Tíz év házasság után jelentkeztek az első jelek. Mindig rosszul volt, ha társaságba kellett menni. Gyomorfájásra panaszkodott, puffadásra, hányingerre; egyik helyen sem tudtunk egy óránál többet maradni. Lépten-nyomon ment a cirkusz, megsértődött, hogy miért nem vele foglalkozom.
Görbe tükörben látta a világot, s főleg engem: elhitte, hogy minden ellene irányul, mindenki neki akar ártani. Egy idő után már görcsbe állt a gyomorom, hogy mit csinálok megint rosszul; már nem éreztem jól magam az összejöveteleken, pedig amúgy kedélyes ember volnék. Az elején még úgy vettem: van, aki a szívén viseli a nehézségeket, van, aki a gyomrán.
– A gyerekekre milyen hatással volt a neje viselkedése?
– A negyedik közös karácsonyunkon csenddel büntetett, egy hétig nem szólt hozzám. Szenvedtem, mint a kivert kutya. De a gyerekek akkor még kicsik voltak. Óvodáskorban kezdődtek csak velük a gondok.
– Ez mit jelentett?
– Az óvodában behúzódtak a sarokba, leblokkoltak. Amikor aztán az óvodai előadáson nem mert a fiam kiállni a nézők elé, elvittük gyerekpszichológushoz. Tudatlan voltam, nem gondoltam arra, hogy nem a gyereket kellene lélekbúvárhoz hordani, hanem előbb velünk kellene foglalkozni. A gyereket általában a család betegíti meg. A pszichológusnő felírt egy homeopátiás szert: akkoriban ez volt a divat. Később, mikor elváltunk, összefutottam ezzel a hölggyel. A szemembe nézett, s azt mondta, hogy a fiam végig rettegett, hogy elveszíti az anyját. A gyerek tudta, hogy az anyja nem szereti őt. Sajnos, a nejem az egyik gyerekünket sem szerette. Visszahúzódó, bizonytalan ember lett mindkét fiamból.
Olvass tovább: Nárcisz a feleségem
NÁRCISZ ÉS TSA.
Egy, kettő, három, fuss! Tartsuk észben: soha nem kerülhetünk ki győztesen egy Nárcisszal folytatott küzdelemből. A nárcisztikust nem fogjuk tudni megváltoztatni, hiába szeretnénk. Ne várjuk, hogy egyszer majd jobb lesz. Csak a saját viselkedésünkön változtathatunk vele szemben. Sok sikert és kötélidegeket! Narkisszosz egy görög mitológiai alak, akire egy általa kikosarazott nimfa panaszt tett Nemeszisznek, a bosszúállás istennőjének. Nemeszisz megátkozta, Narkisszosz pedig vadászat közben, mikor egy folyó vizében megpillantotta a saját tükörképét, azonnal beleszeretett saját magába. Viszont bármennyire is szerette volna, nem tudta magához ölelni a tükörképét, így ugyanazt a fájdalmat élte át, mint a nimfa. Másnapra Narkisszosz eltűnt, s helyén a folyó mellett már csak néhány sárga nárcisz maradt.
Én, én, egyedül én!
Az önimádattal eltelt ember mindig önmagát teszi az első helyre, történjen bármi. Mindennek úgy kell lennie, ahogy az neki megfelel. Az önimádó nem tudja beleélni magát a másik ember helyzetébe, ezért hiába is várunk tőle megértést. Főleg együttérzésre ne számítsunk tőle, mert nincs benne empátia. És ha – szerencsétlenségünkre – az anyánk önimádó, akkor készüljünk fel egy egész életen át folyó küzdelemre, mely során soha nem győzhetünk. Az ilyen anya irigyli a lányát, véget nem érőn harcol vele, hogy ki vitte többre az életben. Ilyenkor az ember azt gondolja: „Mégiscsak az anyám.” Csakhogy egy anya életében ki áll az első helyen? A gyereke. A normális anya nem teszi magát mindig az első helyre, nem manipulálja a lányát, nem töri le módszeresen az önbizalmát. De mégis megtörténik az ilyen egy önimádó anyánál. Mert ő egy Nárcisz anya.
A pszichológusok szerint a nárcisztikus anya gyerekének felnőttkorában gondja lesz az önértékelésével: úgy érzi, nem elég jó. Állandóan kételkedik majd magában, meg akar felelni mindenkinek, miközben fél közel engedni magához bárkit. Rosszul viseli a kritikát, mert abban a meggyőződésben él, hogy csak akkor lesz szerethető, ha jó eredményeket ér el.
Az önimádó ember nem fogja fel, hogy mennyire mérgező a magatartása. És ha néha felüti a lelkében a fejét a kétely, mindig a másik az, aki nem viselkedik megfelelően. Az önimádó mindig az áldozat – ő soha nem hibás semmiben. Tehetünk bármit, soha nem ismeri el a vétkét. Bocsánatkérést hiába várunk tőle. Paradox, hogy folyamatosan másokhoz hasonlítja magát – jobbnak akar látszani náluk. A nárcisztikus ember boldogtalan és örökké elégedetlen (saját magával is).
Az önimádat – mint érzelmi zavar – kora gyerekkorban alakul ki, oka valószínűleg a szülők túlzott figyelme. Vagy pedig a bizonytalan érzelmi kötődés az anyával, apával vagy mindkettőjükkel.
A madárka lépre megy
Ha egy önimádó érdeklődni kezd irántunk, úgy érezzük, megfogtuk az Isten lábát. A nárcisztikus férfi többnyire okos, karizmatikus, jóképű, van humora – egyszóval tökéletes. Olyan együtt lenni, mint a megvalósult álom. A nő vagy férfi a legszebbnek, legjobbnak érzi magát mellette.
A másik elhalmozza őt figyelemmel, bókokkal, ajándékokkal. Ne higgyünk neki! Mert a csodának vége szakad, amint a Nárcisz eléri azt, amit akart. Hirtelen tele lesz kifogásokkal, gond lesz mindenből. „Mister Tökéletes” egy csapásra gonosz önkényúrrá változik. Elkezdődik a másik önbizalmának letörése... Az önimádó egyre lehetetlenebb igényekkel lép fel. Társa egy idő után kételkedni kezd önmagában, a saját ép eszében. Veszélyes helyzetben vannak azok az emberek, akik nárcisztikus szülő mellett nőttek fel, ők ugyanis megszokták ezt a viselkedést; s igyekeznek megbocsátani az önimádónak.
Olvass tovább: Nárcisz és tsa.
