Beáta fáradékonysággal, rendszertelen ciklussal küszködött, erős volt benne az édesség utáni vágy. Csak hosszú idő után derült ki, hogy policisztás ovárium szindróma áll a háttérben. Ez a petefészek betegsége, de sok más szerv is érintett lehet. Beátánál csak később derült ki, hogy inzulinrezisztenciája is van, ami amúgy elég gyakori. Hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, az IR vagy a PCOS, Beáta ma sem tudja.

A PCOS és az IR sokszor kéz a kézben járnak, de az orvosok ma arra hajlanak, hogy valószínűleg az IR alakul ki előbb a betegeknél. Beszélgetés Beátával csendes társairól a mindennapokban.

csendes-tarsaim-a-pcos-es-az-ir-1.jpg

– Ki vagy te, és hogyan mutatnád be magad?

– Beáta vagyok, 31 éves szabadúszó weboldalszerkesztő, Somorján élek. Huszonhét éves koromtól sok olyan panaszom volt, amelyekkel az orvosok többsége nem foglalkozik. Pedig nagyon kellene.

– Mit ettél, ittál ebben az időszakban? Sportoltál?

– Azt ettem és ittam, amit megkívántam. A munkám okán ülő életmódot folytatok, s pont ezért rengeteget kerékpároztam. Ezzel próbáltam ellensúlyozni az egész napos ülést.

– A munkád mennyire volt stresszes?

– Egyáltalán nem volt stresszes, pedig ugye az IR lehet stressz­alapú is. Már akkoriban is otthonról dolgoztam egy web­áruháznak, ügyfélszolgálattal foglalkoztam és fordítottam. Nem volt rendszer az életemben. Belátom, jobban is odafigyelhettem volna, de tudjuk, amíg nincs baj, ez általában nem prioritás.

– Mik voltak az árulkodó jelek, és hogyan jöttél rá, hogy PCOS és IR áll a panaszaid hátterében?

– Először csak a PCOS tünetei, menstruációs zavarok jelentkeztek. A betegséget nem ismertem, a nőgyógyásztól hallottam róla először. A ciklusomra a szabálytalanság volt jellemző. A menstruációmat két hétig húzódó pecsételő vérzés előzte meg. Előfordult, hogy elindult a menstruáció, és egy egész hónapig nem múlt el. Továbbá volt még pár jellemző tünetem, túlzottan erős fekete szőrzetnövekedés furcsa helyeken, aknéjellegű pattanások az áll vonalán, hajhullás. Persze én nem tudtam, hogy ezek a PCOS tünetei.

Arról pedig, hogy a PCOS és az IR sok esetben együtt jár, szintén nem tudtam. Mikor nálunk valaki inzulinrezisztencia gyanújával elmegy az orvoshoz, sokszor csak néznek rá, mint a moziban.

– Fájdalmas is volt a menstruációd?

– Persze, de a görcsök erősségét átlagosnak mondanám.

– Amikor nőgyógyászhoz fordultál, ő mit mondott?

– A menstruációs zavaraimmal fordultam orvoshoz, a többiről – a hajhullásról, pattanásokról – nem beszéltem, ő pedig nem kérdezett. Hormoninjekciót javasolt, hogy az majd helyreállítja a ciklusomat. Egy időre rendbe is jött, de pár hónap elteltével kezdődött minden elölről. Olyan voltam, mint az állatorvosi ló, amelyik látványosan minden tünetet produkál. A hastájékon kikerekedtem, és miután ettem, jött a „kajakóma”, a fáradtság, majd az édesség utáni sóvárgás, az ingerlékenység. Szemölcsök nőttek a nyakam és a hónaljam tájékán. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam fogyni. Tipikus IR-tüneteket produkáltam, csak még nem tudtam róla.

– Azt mondod, nem tudtál fogyni. Ez mit jelent?

– A 158 centis magasságomhoz képest 78 kilót nyomtam, és ez a súly stabilabb volt, mint én magam. Igaz, sosem voltam vékony. Se fel, se le, míg el nem kezdtem járni az orvosokat. Akkor már 89 kilónál jártam, s úgy néztem ki, mint egy gombóc. Egyáltalán nem éreztem jól magam a bőrömben.

– Mi okozta ezt a hirtelen hízást?

– Újra felborult a ciklusom. Valószínű, hogy az érzelmi evés is képbe került. Ekkor már lázasan kutakodtam az interneten, hogy mégis mi lehet a bajom. Az olvasottakból összeraktam, hogy a ciklus­zavar mögött valami kiváltó ok lehet. Újból felkerestem hát az orvosomat azzal a panasszal, hogy már egy hónapja menstruálok. Megvizsgált, s amikor újra megemlítette a hormoninjekciót, mondtam, hogy nem kérem, mert nem segített. Ezután ultrahangos vizsgálatot írt elő, majd a leletet látva azt mondta, hogy az ultrahangos kép alapján PCO-val van dolgunk, mivel a petefészkem felszínén kis ciszták, vagyis folyadékkal teli tasakok vannak. A PCO esetében az ovuláció normális, nem jár hormonális zavarokkal. A PCOS már bonyolultabb betegség, anyagcserezavart jelent, s a hormonegyensúly is felborul. A vérvizsgálatból kiderült, hogy PCOS-em van. Beigazolódott a férfihormon, a tesztoszteron túlsúlya a szervezetemben, ami az aknékat és a szőrösödést okozta. Ilyen eredményre számítottam, tehát nem lepődtem meg, de fogalmam sem volt arról, hogyan tovább.

elofizetes_uj_no_0.png

– Rákérdeztél, hogy mik ezek a ciszták, és mióta vannak ott? A cisztákból volt mintavétel?

– PCOS esetén a petefészkeken kéreg keletkezik, ami megakadályozza a petesejtek megérését. A meg nem repedt tüszők* maradványaiból alakulnak ki a ciszták. (*A tüsző tartalmazza a petesejtet. A menstruációs ciklus során több tüsző kezd növekedni, de csak egy érik meg s reped meg teljesen, hogy peteéréskor, vagyis az ovuláció folyamán kilökődjön.) Hogy mióta lehettek ott a ciszták, azt, sajnos, az orvos nem tudta megmondani. Feltételezem, hogy nemrég még nem voltak jelen, mivel minden évben jártam szűrésre, s az orvos egyszer sem tett róluk említést. Mintavétel nem történt.

– A diagnózis után mit mondott az orvos?

– Beutalt diabetológushoz és endokrinológushoz, majd azt javasolta, hogy szedjek egy Inofolic nevű étrend-kiegészítőt, az javíthat az állapotomon. Akkor már azt is megemlítette, hogy az IR gyanúja is fennáll.

– A további vizsgálatokból mi derült ki?

– A diabetológusnál vért vettek, az IR-t próbálták igazolni. A kiértékelés során megtudtam, hogy jócskán túlsúlyos vagyok, s valóban inzulinrezisztenciám van, de a vérem vitamin- és ásványianyag-szintje teljesen rendben van. Ez időben már szedtem multivitamint. Elhangzott még ez-az, a szokásos orvosi tolvajnyelven, a betegségek nevét nem értettem tisztán, de a leletet áttanulmányozva sem lettem okosabb, annyira olvashatatlanul volt megírva. A betegnek joga van ahhoz, hogy érthetően tájékoztassák a betegségéről, a kezelésről: ez, sajnos, nálunk ritkán valósul meg. Igazság szerint sokáig semmi használható információt nem kaptam az Inofolic-tippen és a fogyáson kívül.

– Mit javasolt az endokrinológus?

Endokrinológust már Pozsonyban kerestem, a TopDoktor nevű online adatbázisban.

A vélemények alapján szűrtem az orvosokat, s így találtam rá Beata Grafová doktornőre. Ezen a ponton már nem volt mindegy, hogy kire bízom magam, s benne nem csalódtam.

– Mi derült ki a látogatáson?

– A kivizsgálást, cukorterhelést és az újabb vérvételt követően megtudtam, hogy az IR-em közepes szintű, még kezelhető és visszafordítható. Ehhez társult még a magas CRP (gyulladás a vérben), a már említett magas tesztoszteronszint, és újabban a magas ösztrogénszint és kortizolszint, továbbá a magas koleszterinszint, ami szintén jellemző a betegségre. Tehát végre pontos diagnózist kaptam. Azt sosem fogom megtudni, hogy melyik betegség volt az első, de legalább már volt egy nyom, melyen elindulhattunk.

– Az endokrinológus milyen kezelést javasolt?

– Két lehetőséget vázolt fel. Gyógyszeres kezelést Metforminnal (aminek mellékhatásai lehetnek), vagy életmódváltást az elkövetkezendő két hónapban. Azt mondta, hogy le kell fogynom, másképp meddő leszek, és nem lehet majd gyermekem. Havi rendszerességű kontrollvizsgálatot kért, hogy lássuk, egyedül el tudom-e érni a kitűzött célt, vagy mindenképpen szükséges a gyógyszeres támogatás.

– Te az életmódváltást választottad. Milyen támpontokat kaptál, hogy min változtass?

– Ilyeneket nem kaptam. Utólag úgy gondolom, hogy valakinek ajánlania kellett volna egy jó dietetikust, mert igenis kell a kapaszkodó. Végül Bezzeg Ramóna étkezési tanácsadót kerestem meg az interneten, tőle kaptam egy személyre szabott étrendet, illetve egy e-bookot a helyes táplálkozásról.

– Hogy néz ki a közös munka a táplálkozási tanácsadóval?

– Egy teljes hétig naplóztam, azaz írnom és fotóznom kellett, hogy mit eszem és iszom. Minden apró falatot be kellett vallani, ez jó volt arra, hogy ne nassoljak feleslegesen, mert tudtam, hogy kínos lesz bevallani. Amikor kiértékeltük az étrendemet, szembesültem a fájdalmas valósággal, hogy sokat és nem jót eszem. Szinte mindent rosszul csináltam.

csendes-tarsaim-a-pcos-es-az-ir-3.jpg

– Mi mindent csináltál rosszul?

– Sok cukros üdítőt ittam, tiszta vizet alig. Az étkezéseim fehérjében és rostban szegények voltak, azaz kevés húst, halat, tojást, zöldséget, gyümölcsöt ettem, viszont túl sok szénhidrátot, köretet, kenyeret. Az egészségesnek hitt reggeli zabkásámról is kiderült, hogy gyorsan megemeli a vércukorszintet, így hamar vissza is esik, ez pedig farkaséhséget, fáradtságot eredményez. Fontos, hogy lassítsuk a felszívódást jó zsírokkal és fehérjével. A salátáimat mindig egy jó adag majonézes tejföllel öntöttem nyakon. Nem fogyasztottam jó zsírokat, a rosszat pedig túlzásba vittem. Nasiként állandóan csokit vagy sajtot majszolgattam, ráadásul mindent bő olajban sütöttem ki.

– Milyen étrendet kaptál?

– Személyre szabott étrendet kaptam, olyan hozzávalókkal, amelyeket szeretek (ezekről kikérdezett a tanácsadóm). Egy online beszélgetés folyamán mindent elmagyarázott, hogy mi miért történik a szervezetemben.

– Mi változott meg az eddigiekhez képest?

– Először is megtanultam odafigyelni a testem jelzéseire. Igyekeztem akkor enni, amikor éhséget éreztem. Ez általában három, három és fél óránként jelentkezett. Mivel otthonról dolgoztam, mindig nekiálltam készíteni valami finomat. Probiotikummal és egy nagy pohár vízzel kezdtem a napot, majd egy tál zabkását ettem, de már tejsavófehérjével, bogyós gyümölcsökkel, banánnal és mogyoróvajjal. Amikor sietős volt a dolgom, bedobtam mindent a turmixgépbe, és munka közben lassan elkortyolgattam. Ez eltelített, délig eszembe sem jutott a nasi. A reggeli végére időzítettem a vitaminjaimat: a multivitamint, C-vitamint, B-vitamint, D3 + K2-vitamint, az omega-3-at, emellett az Inozitolt is szedtem. A második és harmadik étkezésem megegyezett, csirkét vagy pulykamellet ettem, esetleg darált sertéshúst vagy marhahúst, ritkábban lazacot vagy tőkehalat; ezeket egy kevés olívaolajon, kókuszolajon vagy avokádóolajon sütöttem készre. (Azóta már air fryerben készítem, olaj nélkül). Ezek mellé köretként édesburgonyát vagy hagyományos burgonyát, esetleg barna rizst fogyasztottam, amibe belefőztem egy adag fagyasztott zöldségkeveréket, vagy ettem hozzá egy nagy adag salátát. Kedvenc salátaöntetemet, a majonézt és a tejfölt lecseréltük magas fehérjetartalmú görög joghurtra, amit fokhagymával és egyéb zöldfűszerekkel ízesítettem. Utolsó étkezésre pedig általában tojást ettem teljes kiőrlésű vagy kovászos kenyérrel, szintúgy nagy adag salátával. Igazából több ételvariációt kaptam, de én jobban szerettem a bevált menümet.

Amikor megkívántam egy neten látott ételt, elküldtem a tanácsadómnak, aki étrend-kompatibilissé alakította. Később rájöttem ennek a mikéntjére, így magam is boldogultam a recepttel. A titok az étkezésenkénti fehérje-szénhidrát-zsír-rost arány betartása volt. A kalkulációban mindig a MyFitnessPal étrendkövető applikáció segített. Innentől kezdve simán ment minden. Jókat ettem, és fogytam.

– Mennyit fogytál hetente ezzel az étrenddel?

– Hetente 40 dekát. A kerékpározást kiegészítettem erősítő gyakorlatokkal – az IR-nél a súlyzós edzés a kívánatos. Edző segítségét kértem, ami nagyon jó döntés volt.

– Milyen volt az első kontroll az endokrinológusnál?

– Minden értékem javult, kivéve egyet, a kortizolszintet: az még mindig extrém magas volt. A kortizol stresszhormon – pedig az életmódom minden volt, csak stresszes nem. Az orvosnő már mellékvese-daganatra kezdett gyanakodni, elküldött kontrasztanyagos CT-re. Szerencsére minden rendben volt, így abban maradtunk, hogy van valamilyen titkos stresszforrás az életemben – csak éppen nem tudni, mi az.

– Te magad mit gondoltál erről?

– A mai napig nem tudom, mit gondoljak. Reggelente sokszor idegesen és kialvatlanul ébredek. Napközben többnyire nincs baj, jól vagyok, de elalvás előtt az agyam rengeteget kattog, hajnalban pedig kipattan a szemem, és nehezen alszom vissza. Emellett borzasztóan hullott a hajam – ezt okozhatta a magas CRP, a tesztoszteron és a kortizol is. A hajvonalamon még most is látni a jelet: valószínűleg nem is nő vissza többé.

csendes-tarsaim-a-pcos-es-az-ir-2.jpg

– Előtte is hullott a hajad?

– Hogyne, csomókban, és sokszor! Csak akkor még nem figyeltem rá, mert nagyon hosszú hajam van.

– Mit javasolt az orvosod a kortizolszint csökkentésére?

– Elgondolkodott a gyógyszeres kezelésen, de én várni akartam vele. Indiai ginzenget, ashwagandhát ajánlott, amely nyugtató hatású, kamillateát, magnézium-biszglicinátot, sok jógát és meditációt. Én beiktattam még pár apró szokást: 2-3 órával elalvás előtt már nem mobiloztam, hogy ne érje a szememet kék fény, és besötétített szobában aludtam. Ébredés után pedig kimentem a napra pár percre, hogy minél hamarabb természetes fény érje a szememet. Ezek a kicsinységek nagyon is befolyásolják a cirkadián ritmusunkat, vagyis a belső biológiai óránkat. Fontos még, hogy az első étkezést az ébredést követő másfél órában ejtsük meg. Ha kávézunk, mindenképpen csak reggeli után igyunk, s mindig az alacsony intenzitású edzésformákat részesítsük előnyben.

– Mennyire sikerült a kortizolt csökkenteni?

– Egy kicsit sikerült levinni, de még mindig nem lehetek elégedett. Érdekes, hogy amikor a párommal féléves hátizsákos túrára indultunk Ázsiába, ahol pedig halmozott volt a stressz, sokszor nem tudtuk, este hol hajtjuk le a fejünket, ott az égvilágon semmi tünetem nem volt. Már arra is gondoltam, talán azért voltam jól, mert akkor benne voltam az élet sűrűjében, igazán éltem, természetesen mozogtam. 

– A hajhullással azóta mi a helyzet?

– Már átlagosnak mondható. Sőt, azóta már a csípőmig ér a hajam. De a kósza, sötét szőrszálak még mindig megkeserítik az életemet.

– Volt még egy női hormon, a progeszteron, amelyik aggodalomra adott okot. Erről mit lehet tudni?

– A progeszteron szinte az összes eddig produkált tünetemnél közrejátszott. De azóta normalizálódott.

– Mi a helyzet a cisztákkal? Mit mutatott a kontrollultrahang a nőgyógyásznál?

– Az ultrahang kevesebb petefészekcisztát mutatott, mint azelőtt.

– Az IR a cukorbetegség előszobája. Előfordulhat, hogy cukorbeteg leszel?

– Ha időben életmódot váltunk, ettől nem kell félni. Legalábbis nekem ezt mondták.

Már nem számolom a makrókat, kalóriákat. Hosszú távon lehetetlen. Ma már ránézésre porciózom az ételeket, mert tudom, mennyit ehetek. Minőség a mennyiség felett, és minél kevesebb feldogozott étel!

– Sosem fogyasztok magában szénhidrátot, hanem mindig valamilyen jó zsírforrással, fehérjével és rosttal párosítom. Ha pedig ünnepi családi ebédről van szó, nem hagyom ki, megpróbálok kisebb adagot enni. Ja igen, és az almaecetes víz! Segíti a szénhidrátban gazdag ételek emésztését. A lényeg, hogy oda kell figyelni magunkra, és időben lépni.

– Mi történne, ha visszatérnél a régi életmódodhoz?

– Valószínűleg újra elkezdődne a rémálom. Mint előbb említettem, nemrégiben tettem egy kísérletet, hogy milyen lenne az életem, ha úgy élnék, mintha nem léteznének ezek a diagnózisok. Öt hónapig éltem és utaztam Ázsiában, s be kell vallanom, akármeddig tudnék így létezni. A szervezetem meghálálta a kivételes ízű gyümölcsöket, zöldségeket, a napi 20-30 ezer lépést, a nomád életmódot, a rengeteg napsütést és a környezetváltozást. Kívül-belül szinte ragyogtam. Aztán hazajöttem, és újra jelentkezett pár kellemetlen tünet.

Varga Klára
Kapcsolódó írásunk 
Cookies