Ha elmegyünk a horvát vagy az olasz tengerpart színvonalasabb helyeire, az ötcsillagos görög hotelba vagy az eldugott luxuspanzióba, vajon kikkel találkozunk? Furcsa párokkal. A vendégkör zömét ugyanis az idősödő vagy kifejezetten öreg férfiak és fiatal kedveseik vagy második, évtizedekkel fiatalabb feleségeik teszik ki.
Hatvanéves „sztárok” csecsemőjüket ringatják a karjaikban. Újdonsült feleségük fiatalabb, mint előző házasságaikból származó legidősebb gyermekük. A politikus „előéletéről” szinte semmit sem tudni – a média csak arról tudósít, hogy könnyek szöktek szemébe, amikor piciny gyermeke megtette az első lépéseit. A háttérben a mosolygós fiatal feleség bizonyítja a boldog családi idillt. Politikusunk előző házassága homályba vész, két felnőtt gyermekét sem ismeri a köznép.
Az ősz halántékú, ritkuló hajú főorvos büszkén tolja a babakocsit – benne pár hónapos kisfia –, mellette lépked a huszonhét éves felesége. Kit érdekel, hogy az első feleség milyen nehézségek közt neveli két egyetemista gyermeküket? A kapuzárási pánik küszöbén álló vállalkozó pocakján feszül az ing, nyakán, csuklóján olyan vastag aranylánc lóg, amilyet az ókori egyiptomi uralkodók is megirigyelhettek volna. Mellette trendi alakú, faarcú, szőke csinibaba, mély dekoltázzsal, tökéletes sminkkel. A vállalkozó előző feleségét, aki felnevelte három gyermeküket, már senki sem emlegeti – legföljebb buta tréfák tárgyává válik, ha a vállalkozó „úrnak” épp bulizni támad kedve.
Megnőtt volna az ideális korkülönbség években mért hosszúsága? Eltűntek volna a középkorú nők? Talán a szépségsebészet korlátlan lehetőségei fiatallá varázsolták a feleségeket? Nem egészen – bár ez utóbbi feltételezés elég valószínű, mert ma már nagyon sok negyvenes-ötvenes nő tartja magát kondícióban, így könnyen letagadhat tíz-húsz évet a korából. De nem ez a valódi helyzet.
A helyzet az, hogy a fent említett, sikeres, általában pénzes és idősödő férfiak lezárták előző életüket, és szabadon (a meguntat hátrahagyva) új életet kezdtek. Az első feleségek pedig – a homályba vesztek.
Mit mond erre a pszichológus?
Azt mondja, a fiatalság és a siker kultuszát éljük. A mai közvéleményt elsősorban a szép nők és a sikeres férfiak érdeklik. Ki kíváncsi például azokra a nőkre, akiknek „hátán” a sikeres férfiak a karrierjük csúcsára emelkedtek? Hiszen ők „csak” ugyanazt csinálják/csinálták, mint a széles tömegek unalmas asszonyai: főztek, mostak, gyerekeket neveltek. Mindenki elfelejtette, hogy a ma ünnepelt politikusok, gazdag vállalkozók, sikeres férfiak a múltban még nem voltak azok. Egyszerű, pénztelen diákok voltak, normális fiúk, akik ugyanonnan indultak, mint a lányok, akikbe beleszerettek, és feleségül vették őket.
A lányok pedig gyermekeket szültek, háztartást vezettek, spóroltak, hogy házat építsenek, lakást, bútort, autót vegyenek. Lemondtak luxusról, szép ruhákról, kirándulásról – nem is tehettek másként. (És az anyukájuk elfelejtette felfedni lánygyermekük előtt az igazságot, hogy a jó feleségek a legtöbbször nem kapják meg méltó jutalmukat. Merthogy Hamupipőke csak a mesében létezik.)
A pénztelen diákok, normális fiúk tehát dolgozni kezdtek. A kilencvenes évek elején sok olyan lehetőség volt, amit ha ügyesen megragadtak, megalapozhatták a jövőjüket. Dolgoztak, még többet dolgoztak, és még többet. Alig találkoztak a családjukkal. A munka és az idő pedig eredményt hozott – pénzt a bankszámlára. Még több pénzt. A gyerekek közben nőttek, iskolába jártak, szakmát választottak, esetleg megházasodtak – apjukat viszont alig ismerték. A lányok fölött, akikbe a fiúk egykor beleszerettek, közben eljárt az idő. Szépségük megkopott, és nem is olyan érdekesek – egyszóval eléggé megfonnyadtak már. Bezzeg azok a nők, akik a sikeressé vált férfiakat a környezetükben – munkahelyen, társaságban – körülveszik! Fiatalok, szépek, frissek, érdekesek, dinamikusak, és számukra a férfias vonzerőt a pénz meg a hatalom jelentik.
Az exférjem vallásos családból származott. Diákkorában hatalmas keresztet hordott a nyakában, ezzel provokálta a környezetét. Ez pedig nekem, éretlen fruskának, nagyon imponált – kezdi a történetét Z. Kati. – Annak rendje és módja szerint bele is szerettem. Csakhogy két teljesen különböző világból származunk. A mi családunkra a laza, szeretetteljes kapcsolatok voltak jellemzőek, az övére a puritán merevség. A forradalom után megnyíltak számára a lehetőségek. Rengeteget dolgozott, de én sem tétlenkedtem!
Hamar egymás után született három gyermekünk, és mindenre egyedül voltam. Sőt, gyakran úgy éreztem magam, mint egy háromgyerekes leányanya. Ő éjjel járt haza, megcsókolta az alvó gyerekek homlokát, és másnap, mire felkeltek, már messze járt. Amikor „jók” voltak, velük büszkélkedett mindenkinek. Ha viszont csintalankodtak vagy szemtelenkedtek, megszidott, hogy rosszul nevelem őket. Ő „gürcöl” a pénzért, én meg az alapvető feladataimat se végzem el! A munkahelyén ő volt a mindent megoldó, karakán főnök, akit az összes beosztottja körülzsong – itthon pedig szemétkosárnak használt minket, amibe beledobálta mindazt a szennyet, amit hazahozott. A gyerekekhez türelmetlenül közelített, naphosszat heverészett, ordenáré módon beszélt.
Ezt a kétszínűségét nem bírtam elviselni. Mikor pedig kiderült, hogy a titkárnője a szeretője, betelt a pohár. Beadtam a válókeresetet. Hat éve tart a huzavona a bíróságon, mert nem akar gyerektartást fizetni – pedig milliók vannak a számláján!
– Vegyész vagyok, de sajnos nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, mert az egyetem elvégzése után gyors egymásutánban megszülettek a gyerekeim – meséli Mónika. – Elég szűkösen éltünk, úgyhogy a jobb kereset reményében a férjem elhelyezkedett egy multicégnél. Nagyon örültem a jó fizetésének, mert szépen be tudtuk rendezni a lakásunkat, és két autót is vettünk. Az egyikkel ő járt munkába, a másikkal én hordtam a gyerekeket óvodába, iskolába.
– Először még nem foglalkoztam azzal, hogy milyen keveset van velünk, mert azt gondoltam, később majd biztos több ideje lesz ránk. Hát nem lett. Sőt! Azon kívül, hogy minden este tíz körül járt haza, azt tapasztaltam, hogy hiába töltjük együtt a hétvégéket, lélekben nincs velünk. Idegesítették a közös étkezéseink, a hétvégi látogatók, és ok nélkül kiabált a gyerekekkel vagy velem. Beszélgetni nem akart, azt mondta, fáradt, olyan stresszes a munkahelye, hogy azt én két óráig se bírnám. Megjegyzem, ő tíz percet nem bírt ki a gyerekekkel. Egy idő után pedig kezdett lekezelő hangnemben beszélni velem, kioktatott, flegmáskodott. Semmi se érdekelte, ami otthon történt.
– Akkor telt be a pohár, mikor a fia születésnapja ünneplése helyett elment a cégbulira. Mert az ő munkahelyén, ugye, nagy hangsúlyt fektetnek a csoportszellemre. Havonta, meg aztán negyedévenként még külön, tartanak egy nagyszabású, közös cégmulatságot valami exkluzív helyen. Azt mondta, választhatok: vagy a jólét és a velejárói, vagy a nyomorgás! Később kiderült, színeváltozásának más oka is volt. A cégbulikon ugyanis összejött a fiatal asszisztensnőjével. Elváltunk, s a gyerekek persze velem maradtak. Azóta lényegesen megváltozott az anyagi helyzetünk. Ő körberepüli a nagyvilágot az „asszisztensével”, nekünk pedig egy kétszobás lakásba kellett költöznünk.
Tudósítottunk már arról, hogy az antropológusok szerint napjaink kultúrájában kialakulóban van egy olyan minta, amelyet „háromházasságos életciklusnak” is nevezhetnénk. Egy házasságot kötünk fiatalkorban, egyet középkorban, egyet pedig a tisztes nyugdíj élvezetének éveiben!
Manapság a válás megszokott dolog, a társadalom is tolerálja. Senki sem bánik az elváltakkal lekezelően. Ebből kifolyólag azokat a férfiakat, akik képesek ötven-hatvan évesen a váltásra, az új életre (tehát új család alapítására), potenciával rendelkező, dinamikus férfiaknak tartják. A fordított helyzetekről, amikor idősebb nő kezd új életet egy fiatal férfi oldalán, egyrészt nem túl sűrűn értesülünk, másrészt ezeket a szintúgy dinamikus nőket elítéli a közvélemény.
De sok másban is megváltozott az élet. Manapság a sikeres férfi (menedzser, vállalkozó, üzletember) élete szinte csak a munkáról, munkahelyi kapcsolatokról szól. A férfi, ha rászánja magát, abban a reményben házasodik, hogy a felesége majd mindent megtesz a családjáért (hiszen ez a „kötelessége”). Mint ahogy ő (a férfi) is mindent megtesz a családért! Pontosan ezért dolgozik olyan sokat – gondolja, miközben karrierje szépen ível felfelé. Az otthoni és gyereknevelési gondok őt nem nagyon érintik, ugyanis majdnem csak aludni jár haza. Lelkiismeretét tökéletesen megnyugtatja, hogy ő minden tőle telhetőt megtesz, vagyis tökéletesen bebiztosítja a család anyagi hátterét. Élete „a család a legfontosabb” jelszó jegyében telik – miközben a síró csecsemőhöz sohasem kel fel éjjel, csak akkor látja, amikor mosolyogva gőgicsél. Vagy ijedten visítani kezd (ki ez az idegen ember?!), így apukája nyugodtan leülhet a tévé elé, hisz úgysem tudja megnyugtatni.
A szemtelen kamasz fia problémáiról hallani sem akar. Ha pedig a feleség végső elkeseredésében nevelési tanácsot kér tőle, összeomlik benne egy világ, vagy ideges lesz, miért őt zaklatják még ezzel is. Nem elég a munkahelyi stressz? Ő kisgyermekét csak mosolyogva szeretné látni, nagyfiát pedig felnőttes, kifogástalanul viselkedő, felelősségteljes srácnak, aki tervei szerint egyszer majd az ő nyomdokaiba lép.
A sikeres férfinak biztonságos családi háttérre van szüksége – családi kötelezettségek nélkül. Legyen hova hazamennie, legyen hol megpihennie, legyen hol körülrajongják – de azért legyen egy másik élete is: egy független, szabad élet. Ami rendben is volna, ha ugyanezt megtehetné a feleség is. A nőnek azonban egyrészt eszébe se jut a „másik élet”, másrészt közel sincs annyi lehetősége. Lefoglalják a háztartási tennivalók, a gyereknevelés, a család ügyeinek intézése, esetleg még a munkája is – és többnyire szinte mindenre egyedül van! Ha sikerül is kivívnia magának némi szabadságot, akkor vagy nem jut már ideje önmagával foglalkozni, vagy ha jut, akkor lelkiismeret-furdalása lesz. Mert milyen nő az, akinek nem a család, a férje, a gyerekei a legeslegfontosabbak a világon?!
A lélekismerők a megmondhatói, hogy normális nő. Az önismereti tanfolyamokon vagy a pszichológiai könyvekből megtudhatjuk, hogy akkor boldog a család élete, ha az anya, feleség kiegyensúlyozott. Ő pedig akkor kerül harmóniába, ha minden szükséglete ki van elégítve: testi, lelki és szellemi egyaránt. Tehát minden ember számára önmaga legyen a legfontosabb! Hiszen amennyiben például az anya elhanyagolja az egészségét, nemcsak magának tesz ezzel rosszat, hanem a családjának is. Ráadásul az önfeláldozást soha, sehol és senki nem díjazza – a szamurájok ideje is rég lejárt már!
Az első feleségek talán már tudják, hol rontották el. Fokozatosan teljesen felmentették a férjüket a családi teendők alól. Sose mondták neki, hogy néha mosogasson el, vagy porszívózzon fel. A gyerekeket a szobába küldték, hogy zajongásukkal ne zavarják fáradt apjukat. És elhitették magukkal, hogy a férjnek szüksége van az állandó pihenésre, és az ő karrierje a legfontosabb, hiszen az egész család élete és jóléte ettől függ. Egyszóval teljesen kivonták magukat férjük életéből – a férjüket pedig a családi életből.
Talán lassan mégiscsak el kell ismernünk a háromházasságos életciklus létjogosultságát, hiszen a társadalom, annak normái és az emberi kapcsolatok mindig változnak. Lehet, hogy a jelenlegi történések is tanulási folyamatok. Sok lélekismerő szerint az okozza a legtöbb problémát, hogy az emberek a kapcsolataikban nem tudnak felnőttként viselkedni. Valószínűleg azért, mert nem sikerült felelősségteljes felnőtté válniuk. Ha ez utóbbit megtanuljuk, vagyis valóban felnövünk, bizonyára a párkapcsolatainkat is másként tudjuk majd kezelni – sokkal tudatosabban és érettebben.
Az első feleség bűne
Az első feleségek talán már tudják, hol rontották el. Fokozatosan teljesen felmentették a férjüket a családi teendők alól. Sose mondták neki, hogy néha mosogasson el, vagy porszívózzon fel. A gyerekeket a szobába küldték, hogy zajongásukkal ne zavarják fáradt apjukat. És elhitették magukkal, hogy a férjnek szüksége van az állandó pihenésre, és az ő karrierje a legfontosabb, hiszen az egész család élete és jóléte ettől függ. Egyszóval teljesen kivonták magukat férjük életéből – a férjüket pedig a családi életből.
Póda Erzsébet
