Sokan felteszik a kérdést, mikor kell elkezdeni a gyerek nevelését. Az újszülöttnek nincs szüksége másra, mint anyatejre, melegre, tiszta ruhára és édesanyja közelségére – sok-sok gondoskodásra. Ha a baba felsír, futunk, és igyekszünk megoldást találni a „bajra”. Ez így is van rendjén.
Vajon mikor jön el az a nap, amikor már nem elég gondoskodni, pusztán a gyermekkel lenni, játszani, hanem komolyan el kell kezdeni a nevelést?
Néhány szakember szerint már csecsemőkorban fegyelmezni kell a gyereket. Egykor, sőt manapság is sok szülő követte-követi ezt a trendet, amelynek az a lényege, hogy ha sír a gyerek – főleg éjjel –, nem kell rögtön odafutni hozzá. Hátha magától is abbahagyja a sírást. A gyereket 15-20 percig hagyhatjuk sírni, utána már érdemes odamenni hozzá. Néhány esetben bevált ez a rendszer. A csecsemő nem kapott a „kérésére” megerősítő választ, így egy idő után abbahagyta a sírást.
Én viszont másként csináltam. Még az orvostól is tanácsot kértem, amikor a gyermekem 8 és 14 hónapos kora között rendszeresen felsírt éjjelente. Válaszul azt kaptam: „Türelem, türelem, anyuka!” Mindig mellette voltam, felvettem, ringattam, simogattam… Néha éjféltől kettőig az ágyon játszottunk. Nem volt lehetőségem külön szobába tenni a picit, de ma már örülök ennek. Nagyon fontos éreznie a gyereknek, hogy számíthat ránk. Mindig és mindenben!
Nagyjából egyéves korára szinte minden gyerek érti a „nem szabad”, „ne nyúlj hozzá” és ehhez hasonló szókapcsolatokat. Ha úgy látjuk, hogy ezeket megérti, onnantól kezdve már nekünk is lehetnek elvárásaink a gyerek felé, sőt, kötelességünk a szabályok, figyelmeztetések betartatása.
Fontos, hogy a szabályok betartását ne kössük minden esetben jutalomhoz. A későbbiekben meg duplán ne! Nem azért kell a húslevest megenni, mert utána édesség jár. Ne legyenek kompromisszumok a kezdeti időszakban. Ezekre így is, úgy is szükség lesz a későbbiekben.
Nem uralkodni kell a gyereken! Ha érzi, hogy mi is mindent megteszünk érte, ha időt szánunk rá, leülünk vele játszani, elmegyünk vele a játszótérre és a többi, akkor azzal nem gázolunk bele a lelkébe, ha fegyelmezzük vagy rászólunk. Mondjuk el sokszor, mit miért nem szabad. Ez a befektetés megtérül.
Van, aki elítéli a veréssel való feddést, de szerintem az sem tragédia, ha a szülő néha a gyerek popsijára csap. Én úgy gondolom, hogy mindent idejében kell megtenni. Dicsérni és jutalmazni is akkor kell, amikor a gyerek rászolgál.
A kezére legyinteni vagy a popsijára csapni olyankor lehet szükséges, amikor megérti ugyan a követelésünket, a figyelmeztetést, de „nem használ a szép szó”. (Ma kétéves a fiam, és nagyon ritkán kell ezzel a módszerrel élnem.) A gyerek két-három éves korára már sok mindent meg kell alapoznunk. A folytatás pedig továbbra is csak rajtunk múlik.
Bertók Tímea
