A minap nosztalgiáztunk az egyik ismerősömmel. Együtt sóhajtoztunk: micsoda ínyencségeket főzött annak idején a nagymamánk meg az anyukánk! Nem kellett fintorognunk az iskolai étkezde ízetlen főztje fölött, hiszen otthon mindig várt ránk valami finom házi étel.
Vajon miként voltak képesek anyukáink és nagyanyáink arra, hogy a mindenféle teendőik mellett még főzésre is jutott idejük? Persze, más idők jártak akkor, más szokások. De azért még a mai nők fejében is megfordul a kérdés: vajon rossz anya vagyok, ha nem főzök mindennap?
Manapság igazán kevés nő képes arra, hogy a munkája mellett makulátlan tisztaságot tartson a lakásban, precíz háztartást vezessen, minden áldott nap kikérdezze a gyereket a leckéből, és még hozzá naponta háromfogásos ebédet vagy vacsorát készítsen – s mindezt segítség nélkül, önként és dalolva. Pedig a lelke mélyén talán minden nő arra vágyik, hogy ilyen tökéletes legyen.
De eszményi nő a valóságban nem túl sűrűn terem. Hiszen ha a munkájában kiváló, akkor azért van lelkiismeret-furdalása, mert úgy érzi, elhanyagolja a családját. Ha a családért tesz meg mindent, akkor hiányérzete van, mert nem tud bizonyítani máshol, mondjuk a szakmája területén. Ha nett és fitt plakátnőként várja a férjét szürkületkor, akkor nem bírja kitakarítani a lakást, és megfőzni a vacsorát, hiszen minden idejét a testalakításnak, meg a sminkje és az öltözéke tökéletességének kell szentelnie. Ha viszont háztartást vezet, gyereket nevel és főz, és mos, és takarít (a lakás, mint a szanatórium), akkor bizony esténként mélyebb ráncokkal, fáradt, tompa tekintettel, kifogásolható frizurával és öltözékkel tudja csak fogadni élete párját.
A mostani életforma mellett egyetlen megoldás marad számunkra: fontossági sorrendet kell felállítanunk. Amennyiben elsőrangú feladatunknak a hagyományos mintafeleségséget tartjuk, mondjunk fel a munkahelyünkön, és legyünk háztartásbeliek!
Ha azonban szexi vadmacskaként akarjuk várni esténként a férjünket, akkor dobjuk sutba a főzőkanalat meg a vasalódeszkát, és semmiképp se vállaljunk gyereket! Persze a felsoroltakon kívül több variációt is felállíthatunk, többféle prioritások szerint is élhetjük életünket. Azonban univerzális recept arra, hogy kinek mi legyen a fontos és a kevésbé fontos, nem létezik. Ezt a sorrendet mindenkinek magának kell felállítania – de fel kell állítania, mert egyszerűen nincs olyan, hogy mindig mindent egyformán tökéletesen meg tudunk csinálni.
A lakás központi része még ma is a konyha, annak ellenére, hogy a lakótelepi lakások konyhái még akkorák sincsenek, mint régen a spájz. Ez az a helyiség, ahol mindig mindenki találkozik egymással. Bármekkora is a konyhánk, kis igyekezettel kitűnő társalkodószobává tudjuk alakítani.
Mert nem az a legfontosabb, hogy minden nap többfogásos ételt és makulátlan tiszta ruhát kapjanak a gyermekeink, hanem az, mennyi szeretetet adunk nekik, mennyire tudunk közel kerülni egymás szívéhez. Hiába ülnek csemetéink az asztalnál keményített ingben, és esznek illedelmesen házi kosztot, ha nem kérdezzük meg tőlük, hogy éreznek, mit gondolnak. Nekik beszélgetésre, törődésre is szükségük van. Arra, hogy be legyenek vonva a hétköznapokba, hogy tudjuk róluk, mi történt velük az iskolában, mi foglalkoztatja őket. Esténként vagy hétvégeken nyugodtan megtisztíthatják a krumplit meg a sárgarépát, miközben elcseveghetünk olyan dolgokról, amelyekről egyébként nem beszélnének. És segítségükkel az étel is hamarább elkészül.
Ma már a legtöbb háztartásban esténként az időhiány miatt csak gyorsvacsora készül, félkész, fagyasztott vagy konzervételekből. Sok anyának megfordul a fejében, hogy a gyerek eszik ugyan az iskolai étteremben, de azért a hazai, az mégis más. És lelkiismeret-furdalása támad, amiért nem tudja kényeztetni gyerekét olyan finom ételekkel, mint amilyenekkel annak idején őt kényeztette az anyukája vagy a nagymamája. A lelkiismeret-furdalás pedig nagy manipulátor! Hatására az anya egy napon úgy dönt, ma minden megváltozik: főz valami finomat és egészségeset, hiszen ő szereti a gyerekeit. Például natúr tonhalat főtt krumplival, salátával. Igyekezetét azonban nem koronázza siker, mert a gyerekek épphogy csak ránéznek az ételre. Ők inkább a spagettit, a pizzát, a sült krumplit vagy a pattogatott kukoricát választják.
A gyerekek ugyanis nem azt eszik, ami a felnőttek szerint egészséges, hanem azt, ami ízlik nekik. A csalódott anya aztán napokig dilemmázik: vajon mi lehet a megoldás? Reformkonyha vagy egészségtelen gyorsételek?
Természetesen nem főzhetünk mindennap spagettit, halrudacskákat és sült krumplit. De nem is szükséges mindig igényes vacsorát kreálni. Ha a családban az anya és az apa is dolgozik, az ebédet valószínűleg mindenki a munkahelyén vagy az iskolában fogyasztja el. Vacsorára elegendő valami könnyűt és egyszerűt készíteni: palacsintát, zöldséglevest, grillezett zöldséget, különféle salátát vagy kifőtt tésztát. A szerényebb vacsorához pedig terítsünk ízlésesen! Üljük körbe mindnyájan az asztalt, s máris megvan a közös este családias hangulata. (Persze hangulat csak akkor lesz, ha nem a tévé előtt eszünk.)
Hétvégén pedig, amikor mindenki otthon van, akkor főzzük meg együtt a kiadósabb menüt! Ne maradjon ki a desszert sem! Ez már tovább tart, de közben beszélgethetünk, megoszthatjuk egymással gondolatainkat. Így tartalmasabban telik el az a kevés idő, amit rohanó világunkban együtt tölthetünk a családunkkal.
A mindennapos főzés és az, hogy milyen anyák vagyunk, nem biztos, hogy összefüggésben van egymással. A közösen eltöltött idő minősége a fontos: amikor együtt a család, vagy együtt vagyunk a gyerekekkel, akkor figyeljünk rájuk, foglalkozzunk velük – törődjünk egymással.
Póda Erzsébet
