A visszérről

A visszér sokáig könnyen elintézhető egy legyintéssel: amíg nem fáj igazán, és nem nézünk rá túl gyakran, hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha nem is létezne. Pedig a kidudorodó erek nemcsak esztétikai kellemetlenséget jelenthetnek, hanem olyan állapotot is, amelyet nem érdemes halogatni – különösen akkor, ha már panaszt, fájdalmat vagy komoly bizonytalanságot okoz.

„Ha reggel, és szemből, a tükörben nézem, nincs is. Fölülről meg ki nézegeti a lábamat rajtam kívül? Szóval: visszereim márpedig nincsenek.” Így kezdődik. Innentől elég sok idő eltelik addig, míg az ember fölveszi a telefont, és bejelentkezik egy érsebészhez.

Kata meséli: Ismerőseimet egy ideje „visszeres”, „nem visszeres” kategóriákba sorolom. Lassan körvonalazódik a jövő: kés alá kell menni. Ugyanis akinek „elinjekciózták” a visszereit, annak nem úgy nézett ki a lába, mint az enyém. Az enyém sokkal csúnyább. Nálam az alsó lábszáron vastagon kidudorodnak az erek, és ezekkel nincs mit tenni, operálni kell. Az injekcióval „elölt” ér helyett – alatta-fölötte-mellette – ugyanis újak termelődnek, a helyük viszont bebarnul (mondják az ismerősök). Sajnos, az orvosok is ugyanezt mondják, csak valamivel bonyo­lultabban. De én félek a műtéttől!

Éva meséli: Elaltattak, úgyhogy semmire sem emlékszem a műtétből. És másnap valóban a saját lábamon távoztam a kórházból, ahogyan ígérte előzetesen az orvos. Igaz, nem egészen azzal a sebességgel, ahogyan érkeztem. A kötéscserekor vagy tíz lyukat számoltam meg az alsó lábszáramon, négy­ből szivárgott a vér, egy varrat a bokámnál, kettő a combtőnél. Térdig fásliban hazabo­csátottak, azzal az utasítással, hogy vagy járkálni, vagy fölpolcolt lábbal pihenni, de inkább az előbbi. A harmadik naptól a belső combom teljes hosszában sajgó véraláfutá­sokkal lett tele.

Minden lépés fájt. Viszont alul, az összekaszabolt lábszár gyógyulgatott. Álldogálni nem volt ajánlatos, de erre különösebb kísértést nem is érez az ember, mivel olyankor a keringő vér a befáslizott lábba tódul, és sürgős kibocsáttatásért esedezik, úgyhogy gyorsan föl kell rakni valahová.

A belső comb kővé kemé­nyedett fájdalmas vérömlenyei akkor kezd­tek felszívódni, amikor felvettem egy gumírozott gyógynadrágot. Eredetileg persze combtőig kellett volna fáslival körbetekerni a műtött lábat, hiszen abban a csatornában, amely­ből a főeret kihúzták, irtózatos dúlás kelet­kezett. Csakhogy szeretném én látni, aki úgy tud combot fáslizni, hogy az rajta is maradjon járás közben! (Megoldás egyébként: szoros harisnyanadrág a fáslira.) A guminadrágnak köszönhetően három héttel a műtét után már kisebb túrákra el mertem indulni. A ne­gyedik héten már minden a régi kerékvá­gásban haladt. Egyedül a hosszabb ideig tartó autóvezetés okoz kínokat. És bárhová érkezem meg, az első pillantással azt mé­rem föl, hová rakhatnám föl a befáslizott lá­bamat (még három hét!).

Az orvos mondja: Nem szabad elhanyagolni!

A visszérbetegség a népesség tíz-tizenkét százalékát érinti.  A visszértágulatok egy része genetikai eredetű érfalgyengeségre vezethető vissza. Az úgynevezett másodlagos visszérbetegség viszont balesetet vagy betegséget, műtétet követő vénás elzáródás, trombózis eredménye. Általában az utóbbi ese­tek a súlyosabbak, gyakran vezetnek nehezen kezelhető lábszárfekélyhez. A visszérbetegséget nem szabad elhanya­golni, mert a tágult erekben kóros a vérkeringés, és a pangó vér megalvadhat.

Az ápolatlan láb berepedéseiből bakté­rium is kerülhet a szövetekbe, és fertőzéses eredetű visszérgyulladás alakulhat ki. A felületes erek gyulladása fájdal­mas, de könnyen kezelhető. A mélyvénák gyulladása viszont veszélyes, trombózishoz, tüdőembóliához vezethet. Még korrekt kezelés mellett is tartós vénás pangást okozhat. A póklábvisszerek (a bőr alatti vékony, kék erek hálózata) főként esztétikai problémát jelentenek – ezeket injekcióval szokták kezelni, ötven-hatvan százalékos eredményességgel. A vastagabb értágulatokból csak igen kevés alkalmas injekciózásra, ezeknél a műtét jelenthet megoldást. A tá­gult felületes rövid és hosszú visszértörzsek megszakításá­val tudjuk megszüntetni a kóros áramlást, egyúttal a tágult vénaágakat eltávolítjuk.

Mivel a felületes vénák a szív felé áramló vér mintegy öt százalékát szállítják, nélkülözhetőek. Ha kórosan működnek, sebészi mérlegelés után eltávolíthatók. Nem szabad korai döntést hozni, mert az egészséges hosszú felületes vénákat egy esetleg később szükséges arté­riapótlás – például koszorúérpótlás – céljára jó megtarta­ni. A kóros áramlás jelei szabad szemmel, álló helyzetben is jól láthatóak, de vannak erre a célra jól bevált vizsgálati módszerek is. A visszértágulatok kialakulását (és műtét után újabbak megjelenését) rugalmas harisnya viselésével, moz­gással, esetleg gyógyszeres kezeléssel tudják késleltetni.