Ugye, ezt a dalt szinte mindenki ismeri? A Déry Tibor kisregénye alapján készült, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. musicalből való. Presser Gábor zenéje és Adamis Anna dalszövegei vitték sikerre a történetet. Régebben százszor is meghallgattam egy kopott bakelit hanglemezről ezt a számot.
Csak éppen fogalmam sem volt róla, miről szól: a kábítószerezésről.
Poirot és a mai valóság
Agatha Christie világában a számos arzén- és sztrichninmérgezés mellett egyéb szerek használata is előfordul. Még Poirot elegáns történeteit sem kerülik el a kábítószer-élvezők, bár megítélésük semmiképpen sem pozitív. Az egyik történetben egy ópiumbarlang gyakori látogatóját keverik bele egy gyilkosságba, méghozzá igen könnyen, mert annyira eluralkodik rajta a szenvedélye, hogy nem emlékszik semmire se. Elhitetik vele, hogy a szer hatása alatt gyilkolt. A drogos – ez a szomorú valóság - már nem az ópiumbarlangokban bujkál. A nyílt utcán vetkőzik meztelenre, és őrjöng, mint legutóbb történt Budapesten. Kiderült, hogy olyan dizájnerdrog került piacra, amelyik súlyos hallucinációkat okoz, megbolygatja a szervezet termoregulációját – a test 40 fokra melegszik fel –, és az illető úgy érzi, bogarak mászkálnak a bőre alatt. Nem vagyok benne biztos, hogy erre a „felemelő érzésre“ vágyott, amikor kipróbálta.
A dizájnerdrogok
Primitív egyszerűséggel: ezek azok a bizonyos csinált szerek. Nem olyan természetes alapanyagokból nyerik, mint a mákfej vagy a kokacserje levele, hanem vegyi úton készülnek. Az a leggroteszkebb ebben a történetben, hogy ezek a szerek a drogüldözés termékei. Amikor egy hatóanyag feketelistára kerül, törvényesen üldözhetik, mert kábítószernek minősül.
Ilyenkor – bölcs emberek – találnak egy másik vegyületet, amelyik hatásaiban hasonlít az előzőhöz, de a világban még nem tudnak róla, hogy ez is kábítószer. A törvény nem gátolja meg, hogy terjesszék. És terjesztik is!
Mézeskalács és extázis
Ez az a bizonyos perník (magyarul mézeskalács), a pervitin. A Szlovák Műszaki Egyetem munkatársai Pozsony szennyvizét vizsgálták. Kellemes meglepetés, hogy a heroin és a kokain, valamint a marihuána kis mértékben hagyott benne nyomokat, tehát nem túl magas a használata. A pervitin ellenben magasan veri a mezőnyt. Európában pervitin használatban Prága van az első helyen, ezt követi Oslo Norvégiában, és az előkelő harmadik helyen Pozsony egyik városrésze, Ligetfalu (Petržalka) képviselteti magát, majd Pöstyén és Pozsony városa következik (a központi víztisztítóból nyert adatok alapján). Szombaton és vasárnap extasy szintje növekszik a nyert mintákban. Ami egy tipikus partidrog, jó hangulatot biztosít a szórakozáshoz – de ettől még ugyanúgy kábítószer.
Könnyű drogok
Vitatott, hogy valóban könnyű szerek-e, mert ezeket a szereket a kábítószer-függőség előszobájának tartják. A lágy drogok mellett érvelők több évtizedes mértékletes használókra hivatkoznak, akiknek kutya bajuk, élnek, dolgoznak, családjuk van. Művészekre, akik az alkotáshoz használják a marihuánát. Schiller annak idején rothadt almát szagolgatott, hogy megszállja az ihlet – ők most mariskáznak. Az éremnek mindig két oldala van: az orvosi marihuánát gyógyászati célokra is lehet alkalmazni – rákbetegeknél jó a fájdalomcsillapító hatása. Rendszerint jó hatást gyakorol a kedélyállapotra. Pszichikailag gyenge embereknél azonban indítókulcsa lehet a szkizofréniának, üldözési mániának! Ami a legnagyobb veszélye, hogy a leleményes terjesztők egyéb hallucinogén szerekbe áztatják. A marihuánába kevert drogra pedig a használó könnyen rászokik.
Kemény drogok
Ilyen a heroin, a kokain, az LSD. A heroin alapanyagát a mák gubójának nedvéből nyerik. Morfinszármazék, akárcsak az ópium vagy a morfium, csak sokkal erősebb. A fehér port (lehet szürke, barna vagy fekete színű is, aszerint, mit adnak hozzá: cukrot, koffeint, esetleg sztrichnint) vagy orron át szívják fel, vagy vénába fecskendezik, de a száj nyálkahártyáján át is gyorsan felszívódik. Nagyon erős függőséget okoz. A kokaint a Dél-Amerikában honos kokacserje leveleiből vonják ki. Tévesen úgy hitték, a kokain nem okoz függőséget, ezért az ópium vagy morfiumfüggők elvonásánál alkalmazták – nagy sikerrel. A Coca-Cola alapreceptjében még benne volt, de 1903-tól már kokamentes kólát gyártanak.
Szintetikus változata a kavics alakú Crack, amit pipában szívnak el használói. Maga a kokain is fehér por, és a használati módja azonos a heroinéval. Az LSD alapanyagát egy, a rozson élő gomba, az úgynevezett anyarozs szolgáltatja. Színtelen, szagtalan, kicsit kesernyés anyag. Kis mennyiségben is hatásos, ezért használják a droggal átitatott bélyegeken, vagy egy milliméteres golyó formájában, kockacukorra téve fogyasztják. Mellékhatása, hogy a hatása alatt átélt pszichedelikus utazásélmény váratlanul bármikor újra előjöhet – a szer használata nélkül.
Ozzy Osbourne és családja
Ez volt Amerika „Győzike-show-ja“: a rocksztár Ozzy és családjának élete! Egy alapos elvonó után Ozzy bevallotta, hogy sajnálja a kiesett éveket. Ami a külső szemlélőknek viccesnek, vagányul bevállalósnak látszott, az éppenséggel egy személyiség szétesése volt.
A sztár szinte semmire sem emlékszik drogos korszakából! A leszokott kábítószeresek általában úgy érzik, mintha elfutott volna mellettük az élet, mialatt abban a másik világban tartózkodtak.
Toxikoma
A magyar filmekből ismerős fenegyerek, Szabó Győző – saját bevallása szerint – tíz éven át volt a szerek rabja. Toxikoma című könyvében részletesen beszámol drogos múltjáról. Mindenféle szerrel volt tapasztalata: fű, máktea, heroin. A legtöbb ember azt hitte, hogy „csak“ az alkohollal gyűlt meg a baja. Ki hitte volna, hogy drogfüggő volt? Pedig sikeres volt, és a magánéletében sem voltak gondok, csak egy: a függőség! Ahogy a könyvében írja: „Az utolsó pár év már tényleg k...a szar volt. Küzdelem. Mindennapos fogadalmakkal, hogy holnaptól nem. Egyszer még egy dílerrel is megígértettem, hogy ha hívom, ne adjon. Oké, ígérte. Na, de ő se volt hülye, neki ez üzlet. Az elvonástól remegve izzadó véglény anyagosok. Belőlük élt. Mondjuk, jó fej volt, mert először tényleg nem adott. Aztán átkapcsoltam könyörgő üzemmódba, és adott.“ Győző többször is megpróbált leszokni, ami aztán Csernus Imre segítségével végül összejött neki.
Akinek szer kell, megleli
Egyszer régen a kezembe került egy kiadvány, amelyik olyan szerekről tájékoztatott, amelyekhez a droghasználók bármikor legálisan hozzáférhetnek. Először felháborodtam, hogy minek ilyen kiokosító füzet a függőknek, de be kellett látnom, hogy a felvilágosítás a többieknek szól. Hogy vegyék már észre, ha valaki kábítószeres a környezetükben. Mert a függők jobban ismerik a halucinogén szereket bármelyik kiadványnál. Rá sem álmodunk, mi mindennel lehet drogozni. Ott van például a hajnalka magja megőrölve vagy a szerecsendió lereszelve (persze jókora mennyiségben). A szerecsendió-őrlemény nem mindenkinek okoz ilyen élményeket, csak annak, aki fogékony rá. És ne feledjük el, hogy különböző gyógyszereket is lehet alkohollal leöblíteni, és a hatás garantált.
– németi –