A Pozsonyt Komárommal összekötő úton haladva, Hegyéte és Alistál közt megbújva Albár község fogad bennünket. Milyen hétköznapokat rejtenek a sima házfalak? Milyen titkos kincsei vannak a falucskának, amiért nem hagyhatjuk ki turistaútvonalunkból?
Bő(s). A név sokatmondó. Bővelkedik érdekes emberekben, vízben, halban, termésben. Az elmúlt 30 évben szinte nem hallhattunk róla másként, mint faluról „a vízi erőmű árnyékában”.
Amikor az ember Gútáról Komárom felé tart, Keszegfalván át visz az útja. Ott pihen a maga múltjával, templomával, hétköznapi hőseivel, az árvizek emlékével – a Csallóköz keleti csücskében, a tiszta természettől övezve.
Ízes „tapasztalatainkat” két cukrászműhelyben tett látogatás során nyertük. Az egyik látogatás a Tanka családnál történt Vágsellyén, és látogatást tettünk a peredi Zilizi Imre műhelyében is.
Vágkirályfa, a mátyusföldi község a Vág jobb partján fekszik, Vágsellyétől mintegy 3 kilométernyire. Gazdag múltra tekint vissza. Visszatekint, mert nem akar felejteni, sem feladni azt, ami azonosságát adja.
Ahogy ígértük, megvendégeltük kis nyerteseinket, a Színes ceruza kerestetik rajzverseny díjazottjait. Méghozzá az ünnepelteknek kijáró előkelő módon: köszöntőbeszéddel, kis kultúrbetéttel, sztárvendéggel és persze fő attrakcióként – bőséges lakomával.
Hogy miben különbözik Karva a többi falutól? Nos, ilyen tiszta utcaképpel csak a csendes osztrák településeken találkoztam. Egy biztos: rendes polgárok lakják, akik nem csak a külcsínre adnak sokat – az is fontos számukra, mi van ott bévül a szívünkben.
A kenyérsütés egyidős az emberiséggel. Két olyan pékségben jártunk, ahol a készítők – pékek, tulajdonosok – a minőségre fektetik a hangsúlyt. Sikerüket ennek köszönhetik.
Az ősbemutó a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában volt Lévay Adina rendezésében. S hogy miről szól a darab? Rólunk: nőkről, anyákról, nagyanyákról, leányokról – és érzelmi konfliktusainkról.
Hol lehet megtanulni a vasmegmunkáló szakmát, hogyan lehet variálni, továbbfejleszteni úgy, hogy szép is legyen, hasznos is legyen, és elkerüljük a stílusficamokat? A gútai Reicher János díszműkováccsal beszélgettünk a vas szépségéről.
"Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel."