Madi Ervin sous chefként, konyhafőnökként dolgozik, s bár inkább a magasabb gasztronómia és a húsos ételek állnak hozzá közel, örök vágya volt, hogy el tudja mondani: „Megtanultam tökéletes kovászos kenyeret sütni!”
Mikor szombatonként más boldogok a másik oldalukra fordulnak, én hajnali hatkor már autóba pattanok, hogy odaérjek csengetésre. Nyolckor kezdődik ugyanis a tanítás, mi vagyunk a felnőtt csoport, akik virágkötészetet tanulunk Karván.
Tavaly decemberben volt (idén is lesz) Kukkonia fényfestés a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum falán. A fény elhozta a reményt, a sötétségben a világosságot. Az animációt Szűcs Gábor készítette.
Az idei Kukkonia Art Garden munkáiból válogattunk. A Kukkonia Polgári Társulás kezdeményezése lehetőséget nyújt a kis-és nagyiskolásoknak az önkifejezésre és tehetségük megmutatására.
A mai ember csak a földi létével foglalkozik, a lélekkel való foglalatosságot munkának tekinti. Bősön megesett a csoda, hogy felújítottak egy haszontalan víztornyot, ami ezentúl az ég felé viszi a tekintetet.
Hogy éltek azok, akik a legfényűzőbben éltek? A szentantali Koháry–Coburg kastély élő emléke a nemesi fényűzésnek és a társasági életnek. A legszebb múzeum ma Szlovákiában!
Szitás Veronika kereső ember, dolgozott régiségboltban, festett, rajzolt, egyszóval rendkívül sokoldalú. Ma kisgazda. Kassán nem érezte száz százalékig otthon magát; mint mondja, az állatokkal komplikációmentesebb az élet.
Vajon hogyan kerül az üzletbe a burgonya? A nyomába eredtünk, a nagyétkű ismerősök az Izsa melletti Bokrospusztát ajánlották, ahol a Sámson család burgonyát termeszt. A családi gazdaság harminc éve működik.
Szitás Veronika Bódvavendégiben háztájiban tart tyúkokat, kecskéket, báránykákat, na meg mindenféle más édes és hasznos állatot. Sajtot készít, kecskét fej, betakarít és ketreces tyúkokat ment. Ment? Mi elől vagy ki elől? Ennek járunk utána.
Számtalanszor halljuk, hogy a művészek művésztelepen festettek, vagy itt és itt művésztelepet tartottak – általában szép természeti helyeken vagy kastélyok kertjeiben. A Bokros művésztelepen jártunk, ahol nagyon jól érezték magukat idén ősszel a festők, s a vendéglátók minden földi jóval ellátták őket.