Piros orr, mosoly, kacagás. Róza nővér csupa szív és lélek. Kecskés Marika a Pozsonyi Színiakadémia Bábművészeti Tanszékén tanít, bohócdoktori titulusa pedig Róza nővér. 

A gyerekek arca felragyog, mikor megjelenik az osztályon, és elfelejtik minden bajukat. Sürgősségi táskájában a színes lufik mellett sok-sok poén és mese van. Hogyan lesz valakiből bohócdoktor?

roza-nover-bohoc-kezdo.jpg

– 14 évvel ezelőtt összehozott a sors a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány alapítójával, Gary Edwardsszal. Azzal kezdődött – indítja a beszélgetést Kecskés Marika, aki Zsitvabesenyőről származik, de ma már Pozsonyban él. – Csehországban akkor már sikeresen működtek. Mígnem Gary Edwards hozzánk is elhozta a bohócdoktorság eszméjét. Felvételt hirdetett, akkor négyen feleltünk meg. A pozsonyi onkológiai gyerekosztályon heti egyszer volt rendszeres vizitünk. Ma pedig már 58 bohócdoktor dolgozik az egész ország területén! Beintegrálódtunk az ellátásba, felvidítjuk a beteg gyermekeket, és ezzel is segítjük az orvosok és a nővérek munkáját. Mára a kutatások is bebizonyították, hogy a nevetés csökkenti a feszültséget, segíti az immunsejtek termelődését. A gyermeklátogatások mellett vannak felnőtt programjaink is.

– Akkor a bohócdoktorok mindenkit meggyógyítanak...

– Igen. Nevetni csak az ember tud. A humor különleges emberi megnyilvánulás. A hahotázás csökkenti a stresszhormonok szintjét, erősíti a pszichét, és segíti a gyógyulást. Ha valaki sokat nevet, akkor sokkal gyorsabban felépül.

– Hogy lesz valakiből bohócdoktor?

– Fontos, hogy a jelölt kiegyensúlyozott személyiség legyen. 21 éves kortól lehet valaki bohócdoktor. A gyakorlatok a természetes komikumot, a humán affinitást és a művészi adottságokat – tánc, ének – fejlesztik. Emellett egészségügyi képzést is tartunk, pontos tantervünk van: pszichológiát, szociológiát, egészségügyi áttekintést, kommunikációt, művészeti munkát tanítunk. A bohócdoktori vizitnek megvan a maga bejáratott menetrendje. Mindig párban járunk, az ideális felállás a férfi-nő páros. Ez a szociális státusz is: valaki jobban reagál a férfijellemre, míg a másik a nőire.

Előtte mindig találkozunk a kórházi személyzettel, megbeszéljük az aznapi betegcsoportot. Tudni kell, kinek mi fáj, hol kell enyhíteni a feszültséget, mire figyeljünk oda. Majd gyerektől gyerekig megyünk, és improvizálunk. A mi mesterségünk segítő professzió.

– Mintha egy kórházban színház működne!

– A bohócdoktorság mára a színészmesterség egyik válfajának számít. Mindig konkrét személyhez szól, mert mindenki másként éli meg a saját drámáját. Mi ebből a személyes drámából építkezünk. A humor a legnagyobb segítőnk.

– Az ünnepek alatt mennyivel másabb vizitet tartani, mint az év többi napján?

– Az elmúlt 18 év alatt a kórházak hatalmas változásokon mentek keresztül, és itt nem csupán a személyzet humánus hozzáállására gondolok. Sokkal színesebbek az osztályok, melegebbek. A karácsonyi bohócvizitek a karácsonyi tradíciókat elevenítik fel. Nem könnyű elfogadni, hogy a karácsonyi vacsorát nem a szeretteinkkel költjük el.

– Nem nehéz ilyenkor bohócdoktornak lenni?

– Azok a bohócdoktorok dolgoznak karácsonykor, akik dolgozni akarnak. December 24-én a családom tudja, hogy nekem három órakor még feladatom van. A karácsonyi vizit az évek során megszokott program lett. Fontos, hogy a családom támogat, e nélkül nem tudnám csinálni. Nehéz elviselni az elviselhetetlent, amivel a kórházakban találkozunk. A gyermekeim tudják, hogy nekem fontos a munkám. Mi, bohócdoktorok azért megyünk karácsonykor is, mert menni akarunk. De ott vannak az orvosok és a nővérek, akiknek az egész nem játék, nekik muszáj ott lenni. Örömmel fogadják jövetelünket, a gyerekek mosolyognak. Az én ünnepem ezzel csak gazdagabb.

hirlevel_web_banner_1_84.jpg

– Gyerekei kérték már, hogy otthon is öltsön bohócruhát?

– Igen! A párom meghallgatja örömömet, bánatomat, a gyerekek pedig ott vannak. Ahogy nőnek, egyre érettebbek. Rákérdeznek a diagnózisokra. A gyermek eszenciája a szülőnek. Mikor rájuk nézek, látom bennük a férjem és a magam jó és rossz tulajdonságait is. A mi tükrünk az, ahogy a gyermekeink a világban viselkednek.

– December 24-e hogyan zajlik önöknél?

– Délután elmegyek a kórházba, a család addig feldíszíti a karácsonyfát. Délelőtt megsütöm a mákos kalácsot, odateszem a levest, előkészítem a halat. Amikor megjövök a kórházból, akkor már csak meg kell teríteni. A bohócdoktorság megtanította velem, hogy mindig a pillanatot kell megélni. Azt a pillanatot, ami megadatott. Ha úgy adódik, hogy nem kell menni, akkor azt a pillanatot teszem egyedülállóvá.

– A bohócdoktorság önkéntes munka vagy külön foglalkozás?

Gary Edwards az elején megmondta, hogy nem lehet önkéntes alapon művelni, ha profi módon akarjuk csinálni. Ezért ugyanúgy fizetés jár nekünk, mintha színházban dolgoznánk. Dolgoztam koordinátorként és művészeti vezetőként is a szervezetnél, de ez utóbbit már nem győztem, mert sok volt a tanítás mellett. Most a bohócdoktorok kutatási koordinátora vagyok. Adófelajánlásokból és adományokból tartjuk fenn magukat. A kórházban sokaktól hallom, hogy támogatják a munkánkat, mert gyerekként már találkoztak velünk.

Ezért kell mindig a maximumot nyújtani. Én azt mondom: sokkal többet kapok vissza a gyerekektől, mint amennyi energiát belerakok egy vizitbe.

– Igazából bábművészként kezdett. Hogyan került a pályára?

– Egyszer az öcsém megbetegedett, neki báboztam először a dunyhák mögül. Szerettem énekelni. Kiálltam a nagyanyám konyhájának az ajtajába, és mindenkinek meg kellett hallgatni a repertoáromat. Egyfolytában szerepelni akartam. Az iskolában mozgósítottam a legjobb barátnőimet, bábokat varrtunk, az elsősöknek játszottunk. A gimnázium után nem vettek fel pszichológiára, így beadtam az életrajzomat a Komáromi Jókai Színházba. Egy év múlva pedig jelentkeztem a színművészeti főiskola báb szakára. Oda is felvettek. Itt értettem meg, mi az, ami hiányzott az életemből. Ott találkoztam a férjemmel, akivel 21 éve együtt élünk.

– Miben különbözik a bábművész a színésztől?

– A bábszínész életet lehel az élettelen figurába. Akkora hatalom ez, hogy néha beleszédülök. Szeretem, mikor a gyermekek visszafojtott lélegzettel figyelnek.

roza-nover.jpg

– A gyerekközönség mellett a szülők is a színházban ülnek. Rájuk mennyire figyelnek?

– A diákjaimnak az akadémián azt tanítom, hogy a bábszínház a felnőttek színháza is. A gyermek nem egyedül jön el a színházba. Olyan élményt kell adni, ami megszólítja a kísérőjét is.

– Ünnepek alatt is dolgozik?

– Ilyenkor a színház nálam szünetel. Összehozzuk a családot, együtt vagyunk az öcsémmel és az édesanyámmal. Sokat beszélgetünk, elmeséljük, mi történt velünk. A cseh barátnőm és családja eljönnek hozzánk. Sütök-főzök nekik, mert imádják a magyar konyhát. Ettől szép az én ünnepem.

M. Ando Krisztina
Kapcsolódó írásunk