koronavirus_felirat.png

A kéthetes műszakváltást meg lehet szokni, a munkába bele lehet rázódni, az osztrákok fura mentalitását is el lehet viselni, ha van hova hazamenni...  Vajon most haza lehet menni?

Az idegenben vállalt munka azt jelenti, hogy az ember több időt tölt idegenekkel, mint a családjával. Az ápolói munka ezért inkább azoknak a nőknek kedvező, akiknek a gyerekeik már kirepültek...

Felvidéki magyar nők ezrei dolgoznak Ausztriában, idős embereket ápolnak, kéthetente ingáznak a betegeikhez. Vajon mi van most velük?

Egy felmérés szerint jelenleg több mint 23 ezer szlovákiai ápolónő és gondozónő dolgozik Ausztriában. A határzár következtében több mint tízezren kint ragadtak. Nem jöhetnek haza, amíg a váltótársuk nem érkezik meg. A váltótárs meg nem lépheti át az államhatárt. Ez egy ördögi kör: azok, akik kint rekedtek, már jönnének haza, akik meg itthon vannak, szívesen felváltanák őket. Hiszen pénzből él az ember, s ezeknek a nőknek más bevételi forrásuk nemigen van.

– Van rá lehetőség, hogy a gondozó hazatérjen, ám be kell tartani néhány szigorú szabályt – mondja Prachár Zalezsák Kornélia (Gúta), aki már évek óta kint dolgozik.
– Ha érte megy valamelyik családtagja, akkor a gondozónak azonnal jelentkeznie kell a háziorvosánál azzal, hogy külföldről érkezett. Az orvos karanténba helyezi, pontosabban házi karanténba. A házi karantén arra a személyre is vonatkozik, aki az ápolót személyautóval hazahozta. A másik lehetőség: az ápolókat autóbusszal hazaszállítják. Ám ez esetben a célállomás nem az édes otthon, hanem a dél-szlovákiaiak esetében Bős, ahol két hétig megfigyelés alatt tartják őket, karanténban. A harmadik fontos szabály, és erre szerződés kötelez bennünket: a gondozó csakis akkor hagyhatja el Ausztriát, ha előtte megállapodott a családdal, hogy a családtagok átvállalják idős rokonuk gondozását. Ez ritka, mint a fehér holló: így a lányok, asszonyok és persze férfiak is (hiszen jócskán van köztünk férfigondozó!) kénytelenek maradni. Hogy meddig, azt egyelőre senki sem tudja. Én immár tizenharmadik éve ingázom Ausztria és Szlovákia között. Momentán itthon várakozom, még a váltótársam húzza helyettem az igát. A bőröndöm bepakolva, útra készen...

apolonok-02.jpg

Várakoznak, bepakolva!

Eljött tehát „a nem tudjuk, mi lesz, de kivárjuk!” ideje. Így hát türelmesen várakoznak az ápolónők az országhatár mindkét felén. A legújabb értesülések szerint az otthon ragadt ápolónők érdekében intézkedéseket hozott Ausztria. A WKO (Osztrák Gazdasági Kamara) egy javaslattal állt elő, amely szerint a várakozó ápolók nem illetékkötelesek, tehát NEM kell nekik fizetni a negyedévenkénti kötelező illetékeket, hiszen nem dolgoznak. Ez jó hír, hiszen olyanok is vannak köztük, akiktől negyedévente ezer eurónál is többet kasszálnak. A gondozók tehát várják, hogy életbe lépjen a rendelkezés.

Különbség a két ország között

Még egy kis kitérő, melyben felvázolnánk a lakossági attitűdöt, mármint a helyzethez való hozzáállást. Míg Szlovákiában majdnem mindenki szájmaszkot visel, betartja az alapvető higiéniai szabályokat (kesztyű használata bevásárláskor, közösségi távolságtartás), addig az osztrákok egészen máshogy viselkednek. Néha szinte úgy tűnik, hogy nem értették meg, micsoda veszélybe sodorhatják magukat (és egymást), ha nem tartják be a szabályokat.

Többen mesélték, hogy a háziorvosok szájmaszk és kesztyű nélkül vizsgálják meg az idős pácienseket, holott a legöregebb generáció a legveszélyeztetettebb. Ugyan kevesebb ember tartózkodik az utcákon, mint azelőtt, viszont kevesen viselnek szájmaszkot.

Úgy tetszik, mi itt, Szlovákiában fegyelmezettebbek vagyunk, sokkal jobban féltjük az egészségünket, mint osztrák testvéreink. A gazdag országokban uralkodik egyfajta felsőbbrendűségi gőg, miszerint „mi gazdagok vagyunk, többek vagyunk, velünk semmi rossz nem történhet.” Ezt figyelték meg a norvégoknál és a többi északi országban, mert az emberek ezt még hangosan ki is mondják!

Szóval, vigyázzunk magunkra és egymásra – éljünk bárhol is a földtekén.

Varga Klára

web-bannerek-instagram.jpg