Kedves Szerkesztőség! Teljesen tanácstalan vagyok. Jelenlegi férjemmel öt éve vagyunk házasok. Ő volt az első igazi férfi az életemben.
Voltak előtte mások is, akik megbizsergettek, de az igazi ő volt. Vele viszont sosem éreztem a bizsergést, bár szívből szerettem. Szépen élünk, panaszra semmi okom: mindent megtesz értem.
Nem jár el a haverjaival, besegít a háztartásba, jó apja egy szem lányunknak, és ráadásul még jól is keres. És mégis! Már régen úgy érzem, nem teljes az életem! Mára ugyanis már a szeretet is megkopott...
Már nem kívánom egyáltalán őt, és ettől olyan üresnek érzem magam. Próbáltam változtatni a dolgokon, beszélni vele, hogy próbálkozzunk egy kicsit másként is.
Egy ideig használt is a „lelkifröccs”, de aztán egy idő után minden visszaesett a régi kerékvágásba. Lassan odáig jutottunk, hogy ha szeretkezésre került volna sor, inkább mindig valami kifogást találtam.
Nyáron aztán megjelent a nagy Ő – és vele együtt a bizsergés. Nem tehettem róla, beleszerettem. Hiába jöttek az észérvek, hiába tudtam, hogy a férjem mellett aranyéletem van, akartam, kívántam az elvesztett szenvedélyt, ami nélkül talán élni sem tudok…
Örültem, hogy talán megtaláltam az igazit, s már-már az eddigi életem feladásán gondolkodtam. Legutóbbi találkozásunkkor azonban – ez volt a hetedik – hiába feküdtem le vele, már nem volt olyan jó. Megszűnt a bizsergés, és én megint üres lettem! Nem tudom, mi történt. Itt állok két nagyszerű férfi között, akik kívánnak engem, én pedig nem kívánom őket. Az agyam egyre csak jár: úgy tűnik, valahol bennem van a hiba…
Köszönöm, hogy leírhattam.
Üdvözlettel: Katalin
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
