A szerelem örökláng, ugyanakkor az idő gyakran próbára teszi. Akit egyik nap még valósággal istenítünk, azt a másik nap tiszta szívünkből gyűlöljük. Vannak, akik szerint ez az igaz szerelem.
Az emberiség történelme során mindig is létezett távszerelem, mindig voltak lányok, asszonyok, akik várták, hogy szerelmük hazatérjen a nagyvilágból vagy a harcmezőről. Nehéz lehetett két évig várni, lesni a postást, mikor hoz levelet. Anyáink mégis kibírták.
Megbizonyosodhattam róla, hogy a néptánc kortalan: lehetsz gyermek, kamasz vagy épp a negyedik x-eden is túl, sosincs késő elkezdeni. A bősi Aranykert néptánccsoport próbáján vendégeskedtem.
A Dekameron pajzán históriák gyűjteménye, csupa erotika. Boccaccio a firenzei karnevál idején írta, bátor volt, s ez lett élete fő műve. Az erotikára áhítozók falták, s ma is csodáljuk érte.
Eloltottuk a lámpát, és sötétben maradtunk. Dermedten, mozdulatlanul és némán ültünk így, míg megszoktuk a sötétséget, és lassan érezni kezdtük egymást. A...