Soha többet nem leszek szerelmes?
A régi szenvedélyt feléleszteni éppannyira lehetetlen, mint visszahozni a – húszéves testünket. Ezen nosztalgiázott Lia, azokra az időkre gondolván, amikor beleszeretett a férjébe. „Elnyúlik a heverőn, a tablet képernyőjét bámulja, és megszűnik számára a világ. Mindig veszekszünk. Pedig milyen szerelmes voltam! Három hónap után férjhez mentem! Persze most is szeretem, de vannak pillanatok, amikor rettenetesen dühös vagyok rá, és azt gondolom, hogy nem jól választottam. Meg azon agyalok, hogyan fogom kibírni vele, ha már most, hét év után idegesít… Mert minden olyan… unalmas. Hogyan lehetne feltámasztani a régi vágyat? Azt a bolondos, fölemelő pezsgést, amit a megismerkedésünk után éreztem. Azt az eszeveszett boldogságot, amitől a karjába ugortam.”

Cindy Hayman szociálbiológus arra a következtetésre jutott, hogy a szerelem legfeljebb három évig tart. „A legromantikusabb pillanatokban is körbejár az óra mutatója, s egyre közelebb visz a kijózanodáshoz, ami megállíthatatlanul elérkezik.” És mi van azután?
„A könyvek és tanulmányok néha érett szerelemről, esetleg mélyebb érzelmekről beszélnek – mondja Andrew G. Marshall családterapeuta. – Mintha több volna a lángoló szerelemnél. A romantikus szerelem – sajnos – úgy hat az emberekre, hogy azt gondolják, most már révbe érkeztek. SEMMIT sem kell tenniük, mert a szerelem áthidal minden nehézséget.”
Nemrég megjelentek a Facebookon Puuung koreai grafikus rajzai. Nem valami különleges, de kedves rajzok. Egy fiatal párt ábrázolnak a mindennapok egyszerű pillanataiban, olvasás, főzés, filmnézés, beszélgetés, szomorkodás közben. Ez az illusztrációsorozat komplett házassági tanácsadás. Föleleveníti azokat a pillanatokat, amelyek a SZERELEMRŐL SZÓLNAK. A szerelem az apró momentumokból táplálkozik, a simogatásból, a vigasztalásból, ha valami rossz történik, a kedvességből, a védelemből, a segítségből. A nagy szerelem a kis gesztusokból épül fel.
A pszichológusok is az apró dolgok jelentőségét hangsúlyozzák. Ha ezek hiányoznak, a kapcsolat kiüresedik. Sokszor már-már elfeledkezünk arról, hogy a szerelmet, akár a virágot, ápolni kell. A kapcsolatot meg ébren (ÉBEREN) tartani. Hogy hogyan? Néhány jó tanács házi használatra.

Figyeljük meg munka közben
Adri nemrég közzétett a Facebookon egy fényképet, amelyen a férje volt látható, amint előadást tart az egyetemen. A felvételhez kommentár is tartozott: „Szuper előadás volt. Újra beleszerettem a férjembe.” Nem először fordul elő ilyesmi. Mert egész más az, ha mindig úgy látjuk a férjünket, hogy hazajön, fölveszi a házi ruháját, lefekszik a heverőre, és bekapcsolja a televíziót. Ettől a látványtól nemigen gyullad szerelemre az ember. Más körülmények között kell látni őt, hogy eszünkbe jusson az a srác, akibe annak idején eszeveszetten beleszerettünk. „Az én Péterkém otthon olyan, mint a kezes bárány. Annál nagyobb volt a meglepetésem – meséli Gabika –, amikor egyszer bementem a munkahelyére. Az irodájában vártam rá, mert éppen tárgyalt valakivel. Egyszer csak megjelent egy karizmatikus pasas az ajtóban, nyakkendőben, öltönyben. Bátor, harcias kifejezés ült az arcán, mint egy ragadozónak! Az volt az érzésem, nem is az a jámbor srác, aki jámborul hazaszédeleg a munkából.”

Nézőpont kérdése
Ne haragudj, de ezt a történetet már ezerszer hallottam. Ezt szoktam mondani, amikor a férjem otthon előhozakodik valamilyen régi történettel a gyerekkorából – kezdi Toncsi. – Pontosan tudom, hogyan fog végződni, és nincs türelmem még egyszer végighallgatni. Egyszer a barátainkkal ültünk egy vendéglőben, valamit ünnepeltünk, és a férjem mesélő kedvében volt. Sziporkázva előadta az unalomig ismert történeteit. A férfiak nagyokat nevettek, a nők csillogó szemmel, imádó tekintettel hallgatták. Ugyanazokat a történeteket, amikre én már csak a szememet forgatom. Akkor rádöbbentem, hogy az én férjem milyen szórakoztató pasi. Egy remek ember, akit MÁS NŐK IS AKARNAK! Csak gratulálhatok magamnak, hogy ilyen SZUPER PASI a párom!”

Felejtse otthon a telefonját
Ez úgy hangzik, mint egy személyiségfejlesztési klisé, holott csak ki kell próbálni. Márta esete is mutatja: „Egyik este, amikor vacsorázni mentünk a férjemmel, otthon hagytam a mobilomat. Ez alkalommal nem fényképeztem, nem készítettem magunkról selfie-t, nem szörföztem, nem írtam SMS-t – hanem csak beszélgettünk. A pszichoterapeuták azt mondják, nem kellenek órák, elég napi tizenöt perc egymásra figyelő beszélgetés, hogy a házasság tizenöt évvel tovább tartson! Más szóval: egy pohár vörösbor mellett negyedóra alatt meg lehet beszélni, mi történt aznap, s milyen feladatok várnak bennünket másnap. Ja, és a humor ki ne maradjon a napi kötelezőből! Mert az az élet – és a szerelem sója.”

Szedd a sátorfádat
Néha jót tesz minden házasságnak, ha a felek egy-két napig nem látják egymást. Vannak fiatalasszonyok, akik rendszeresen a barátnőjükkel töltenek egy-egy hétvégét, mert tapasztalták, hogy a távollét mennyire felüdíti a kapcsolatot. „Évente kétszer elutazunk a barátnőmmel valamelyik wellnessközpontba – meséli Erika. – Vagy egy hosszú hétvégén megnézünk egy európai nagyvárost, ahol még nem jártunk. Milyen jó azután hazajönni! Mennyire örülök a férjemnek! Ugyanúgy várom a találkozást, mint fiatalkoromban, amikor hozzá utaztam minden hétvégén, és reszkettem a várakozástól, hogy végre megpillantsam a peronon!”

Képzelje el, hogy már soha nem jön haza
Talán morbid ez az elképzelés, de nagyon hatásos. Nem éppen lélegzetelállító a tudat, hogy a férj este hétkor hazajön, szótlanul megeszi a vacsorát, azután leül híreket nézni. Mi lenne, ha nem ez történne? Mi lenne, ha felhívná őt telefonon, és nem venné fel? Mi lenne akkor? Pánikba esne, reszketne a félelemtől, a legszörnyűbb balesetek képei jelennének meg lelki szemei előtt, minden elképzelhető borzalmat átélne: leesett a lépcsőn, és összetörte magát; egy őrült terrorista lelőtte; tűz ütött ki az irodaházban, ahol dolgozik. Vagy talán a rámenős kolléganőnél tölti az estét? Ezekben a percekben semmi mást nem kíván, csak azt, hogy lenne már otthon.
Zsuzsa ennél is továbbmegy. „Amikor valamivel feldühít, szándékosan arra gondolok, hogy valami szerencsétlenség történt vele. Őrült ötlet, de abban a pillanatban elmúlik a mérgem, és arra gondolok: milyen jó, hogy itt van velem. HOGY VAN NEKEM!”
Varga Klára

szeress_bel.jpg

A SZAKEMBEREK MA AZT MONDJÁK: AZ A BAJ, HOGY AZT HISSZÜK, AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST NEM KELL TANULNI, JÖN AZ MAGÁTÓL. HÁT AZ ESETEK FELÉBEN NEM JÖN! Ezért is végződik a házasságoknak majdnem a fele válással.  Példa: megszületik a két gyerek, mindkét szülőnek van szeretett munkája, működnie kéne a munkamegosztásnak. Ha nincs rendszer és egyetértés (nem fogcsikorgatós, hogy „ezt a mosogatást csak kicsikartad tőlem”), ha NINCS KIMONDVA, ki mit és mikor csinál, hogyan lesznek a közös családi ünnepek, mivel teljen a nyaralás, a végére nagy összeveszések következhetnek be. A gyerek örömöt és célt ad, de a jó érzéshez csak együttműködés árán juthatunk el. A közös szekeret együtt kell húzni. Vekerdy Tamás írta: a gyerekeknek az a dolguk, hogy lerágják a húst is a szülők csontozatáról. Ez így van, de a családban létezés azért örömet is ad ám, rengeteget! Mint ahogy nem lehet csak a családért létezni, azt szolgálni kizárólagosan. A szerelem istennőjének és a romantikának is áldozni kell időnként – másképp nem marad más, mint a szolgálat. Mind a két ember azt érzi, hogy fáradt, kizsigerelték, s nem kap elismerést (és szexet) a párjától. Nem szabad megvárni, míg beindulnak a játszmák (mert mindig csak én; mert te vagy a hibás...). S ha már beindultak, le kell azokat állítani. Humoros énünket is segítségül lehet hívni, mert a nevetés az élet sója.