Az elmúlt huszonöt év alatt 40 százalékkal csökkent a magyar iskolába járó diákok száma. A magyar iskoláról s a benne világító lámpásról, a magyar tanítóról beszélgetünk a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével, Fekete Irénnel.

Nem minden szlovákiai magyar pedagógus tagja a pedagógusszövetségnek – a problémák többsége ebből fakad. Az elnökség nem nyilatkozhat az összes magyar pedagógus nevében, így sok ügyben nem tudnak érdemben tárgyalni a minisztériummal. Pedig együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!

iskola-kezdo.jpg

Fekete Irén, azaz Csiri tanító néni harminc éven át dolgozott pedagógusként és igazgatóhelyettesként a nemesócsai alapiskolában. Ez idő alatt generációkkal szerettette meg a magyar irodalmat és az olvasást. Három éve a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöki posztját tölti be. Minden egyes tag, aki segíti a szövetség munkáját, a szabad idejében, ingyen és bérmentve dolgozik.

– A pedagógusszövetség civil szakmai, érdekvédelmi szervezet, amely elsősorban a szlovákiai magyar pedagógusoknak hivatott segíteni – kezdi Fekete Irén. – Továbbképzéseket, konferenciákat, diákversenyeket, találkozókat, nyári egyetemeket szervezünk, és oktatáspolitikával is foglalkozunk. Emellett tehetség- és mentortáboraink is vannak, mert fontosnak tartjuk a tehetséggondozást. A szövetség 13 területi választmányból áll Pozsonytól Királyhelmecig, s mindegyiknek megvan a maga felelőse. Az elnökök és alelnökök alkotják az SZMPSZ országos választmányát. Az elnökség 9 tagú, maga a szövetség pedig 3500 pedagógust számlál.

A programokat három társulással – az Óvodapedagógusok, az Iskolavezetők és a Speciális Fejlesztők Országos Társulásával együtt szervezzük. Minden egyes szervezőnk a szabad idejében, ingyen és bérmentve dolgozik, így mi csak hálásak lehetünk nekik. Elsődleges támogatónk Magyarország kormánya.

– Nemrégiben az erdélyiek elmondták, hogy náluk minden magyar pedagógus a szövetségük tagja. Mint tudjuk, nálunk nem így van, pedig ez az érdekvédelmet segítené.

– Igen, a problémáink többsége éppen ebből fakad. Nem nyilatkozhatunk az összes magyar pedagógus nevében, így sok vitás ügyben nem tudunk érdemben tárgyalni a minisztériummal. És ez bizony baj. Ezért hívok minden lelkiismeretes pedagógust a tagjaink közé. Együtt  erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Persze sok múlik az iskolaigazgatók hozzáállásán is, hiszen, ha ők fontosnak tartják a munkánkat, akkor a pedagógusok is megismerkednek vele. Mi minden meghívást szívesen fogadunk, minden jó rendezvényen megjelenünk, biztatunk, és ahol tudunk, segítünk. Igazából ez a fő krédónk! A pedagóguskollégák nagyon lelkesen fogadnak bennünket, nyitottak és kreatívak, tele vannak tenni akarással.

– Sok rágalom éri manapság a tanárokat a hozzáállásuk miatt. Üdítő valakitől dicsérő szavakat hallani…

– Bizonyára vannak olyan pedagógusok, akik csak letanítják az órát, és nem veszik észre azt a sok csodás dolgot, ami a tanítással jár. De ha azokból a pedagógusokból indulok ki, akik eljárnak a nyári egyetemeinkre és az évközi továbbképzéseinkre, kijelenthetem: a többség hivatásának tekinti a szakmát. Különben azt, hogy ki való erre a pályára, véleményem szerint már egy jó felvételi rendszerrel ki lehetne szűrni. Elég lenne, ha beengedjük a jelöltet 30 nehezen kezelhető diák közé, s megnézzük, mit kezd velük. Aki szereti a gyerekeket, és elhivatottságot érez a szakma iránt, biztos vagyok benne, hogy feltalálja magát.

fekete-iren-kezdo_0.jpg
Fekete Irén, azaz Csiri tanító néni: Civil szakmai szervezet vagyunk, a hazai magyar oktatás és köznevelés érdekében tevékenykedünk, továbbképzéseket, konferenciákat szervezünk. Az iskolák belső ügyeibe nincs betekintésünk: az igazgatók problémás esetekben háttérintézményükhöz, a Comenius Pedagógiai Intézethez fordulhatnak.

– Mi a feltétele annak, hogy valaki a szövetség tagja lehessen?

– A tagsági díj egy szimbolikus összeg – évi 7 euró. Ennek fejében azonban számos továbbképzésen, nyári egyetemen, szakmai műhelyen és fakultatív programon vehetnek részt a tagok. Tulajdonképpen az egész nyár erről szól – már ha nem avatkozik közbe egy világjárvány, mint most a koronavírus. Aki ide egyszer eljön, biztos, hogy nem utoljára teszi, hiszen a pedagógusok a táborok során szakmailag fejlődnek, amellett valódi barátságokat is kötnek. Évente megrendezzük a rozsnyói pedagógustalálkozót, amelyen minden alkalommal legalább 300-350 pedagógus vesz részt – itt adjuk át az SZMPSZ-díjakat is. Vagy ott van a nyári egyetem.

Látni kellene, mekkora az öröm, amikor az ország különböző pontjain élő tanítók találkoznak! Egymás nyakába borulnak, éjszakába nyúlóan beszélgetnek, majd a gyakorlatokat hazaviszik az iskolájukba, ezzel is növelve az intézmény módszertani eszköztárát.

– Melyek most a legnagyobb kihívások, amelyekkel kénytelenek szembenézni a szlovákiai magyar pedagógusok?

– Az elmúlt huszonöt év alatt 40 százalékkal csökkent a magyar iskolába járó diákok száma. Egyrészt kevesebb gyermek születik, másrészt az asszimiláció és az elvándorlás óriási. Jelenleg 244 alapiskolánk működik, amelyből 104 kisiskola, 50-be pedig csak 10-12 diák jár. Sok szülő a gyerekét inkább nagyobb iskolába viszi, amelyben ugyan szintén nincs garancia a zsenivé válásra – és nem gondolnak rá, hogy ezzel a kisiskola koporsójába beverik a szeget. Ha ugyanis megszűnik a magyar nyelvű oktatás egy településen, nincs, ami magyar identitásra nevelné a gyerekeket, s így sokkal nagyobb az esély az asszimilálódásra. A gimnáziumokkal és a szakközépiskolákkal pedig még nagyobb problémák vannak. Jelenleg tizenkét olyan magyar gimnázium működik Szlovákiában, amelyben száz alatti a létszám. Ezeket az intézményeket egyre nehezebb fenntartani. Az egyetlen megoldást az jelentené, ha szakosodnának. Továbbá nincsenek magyar nyelvű művészeti középiskoláink és konzervatóriumaink sem, aminek az a következménye, hogy sok diák külföldön tanul tovább – ez pedig az elvándorlás előszobája.

hirlevel_web_banner_2_105.jpg

– A szövetségnek milyen intézkedései vannak az asszimiláció megfékezésére?

– Tanulmányi versenyeket, táborokat, beíratási programokat szervezünk magyar nyelven, s a legtöbb előadásunk a magyarságtudat megerősítéséről és az anyanyelvi oktatás védelméről szól. Kezdettől fogva hangsúlyozzuk, mennyire fontos, hogy a magyar iskolák és óvodák jó kapcsolatot ápoljanak egymással – és ne csak az utolsó pillanatban kezdődjön a beíratási kampány. Sajnos, évről évre nehezebb elhessegetnünk azt a tévképzetet, hogy az a gyerek, amelyik szlovák iskolába jár, jobban érvényesül majd az életben. Pedig tudjuk, homokra nem lehet házat építeni. Ha nincs meg az alap, ha a gyereknek nincsenek gyökerei, akkor felkapja és elviszi a szél. Ezt nem árt minél többet hangsúlyozni!

A jelenlegi szlovákoktatás tanterve azt feltételezi, hogy az a magyar gyerek, aki iskolába megy, már eleve tud szlovákul – ami nyilván nem igaz. Ám ha a szlovák nyelvű konverzációt csoportbontásban taníthatnánk, és olyan tankönyvekből, amelyeknek tényleges célja a nyelvtanítás, ugyanolyan gyorsan megtanulnának a gyerekeink szlovákul, mint most angolul.

– Ha már a tankönyvekről van szó: tényleg annyira elkeserítő a helyzet a könyvek terén, mint mondják?

– A minisztérium meghirdette a tankönyvek liberalizációját, de a magyar iskolákban továbbra sincs nagy választási lehetőség. A szövetség itt is próbál segíteni a pedagógusoknak: dolgozunk rajta, hogy új tankönyveket vegyenek be a kínálatba, hiszen a jelenlegi könyvek többsége tükörfordítás. Ha például matematikából félrefordítanak egy szöveges feladatot, már nincs értelme a feladványnak! A pedagógusok e téren is leleményesek: vannak, akik Magyarországról átvett tankönyveket használnak, esetleg digitális tananyagot vetítenek vagy fénymásolnak. Szerencsére az a kolléga, aki tanítani akar, nem pedig panaszkodni, ma már megtalálja a módját, hogy sikeres legyen az órán.

– Az internet térhódítása számos változást hozott a szakmába, s manapság a gyerekek is mások. Napjainkban mire kellene a legnagyobb hangsúlyt fektetni az oktatásban? 

– A 21. századi pedagógiának elsősorban önművelésre kellene tanítania a gyerekeket. Fontos, hogy a jövő generációja önállóan és csapatban is tudjon dolgozni. Fontos tudatosítani, hogy a mai gyerekek digitális bennszülöttek: ha elvesszük a telefonjukat, az olyan, mintha a karjukat vágnánk le. Persze lehet azon vitatkozni, hogy ez most jó vagy rossz-e – ám mindenekelőtt meg kellene tanítani a diákoknak az okostelefon okos használatát. Tudatosítani kell, hogy a tanítónak ma már nem az információátadás a fő szerepe. Most a tanár elsődleges feladata az, hogy karmesterként irányítsa az órán a munkát. A hagyományos oktatás csak az emlékezetet fejleszti, semmi mást. Nekünk viszont nem élő lexikonokat, hanem gondolkodó embereket kell nevelnünk.

karva-kisiskola.jpg
Jelenleg 244 magyar alapiskola működik, amelyből 104 kisiskola, 50-be pedig csak 10-12 diák jár. Sok szülő a gyerekét inkább nagyobb iskolába viszi, amelyben ugyan szintén nincs garancia a zsenivé válásra – és nem gondolnak rá, hogy ezzel a kisiskola koporsójába beverik a szeget.

– A járványhelyzet bizonyára a szövetséget is jókora próbatétel elé állította.

– Alighogy márciusban bezárták az iskolákat, a honlapunkon megjelentek az első segédanyagok. Magyarország az összes platformot megnyitotta, ingyenessé és számunkra hozzáférhetővé tette – és a szlovák kormányhivatal is készségesen segített. Mi azonnal hozzákezdtünk a webináriumok szervezéséhez, amelyeken több mint 1000 pedagógus kapott rögtönzött gyorstalpalót. Rendezvényeinket pedig átszerveztük az online térbe, többek közt a mindig nagy érdeklődést kiváltó Kaszás Attila Versmondó Fesztivált is. A szövetség idén lett 30 éves, erről egy kisfilmmel emlékeztünk meg, a gyerekeknek pedig létrehoztuk a Koronavírus idején című pályázatot. A pályázat nem várt sikert aratott: összesen 365 tanuló nevezett be. Úgy gondolom, hogy mind a tanárok, mind a diákok megugorják a távoktatás akadályait – pedig van nehézség bőven. Persze hatalmas köszönet illeti a szülőket, hiszen a többségükről elmondható, hogy maximálisan támogatják a munkánkat. (Fotó: Dömötör Ede)

Olláry Ildikó