2008.ápr.16.
Ezer közül a legjobb nyolcban
A Társulat című tehetségkutató verseny célja az István, a király jubileumi előadás szereplőinek összeválogatása. Ami számunkra fontos: a legjobb nyolc férfi között ott versenyzik két felvidéki fiatal, a gútai Vadkerti Imre és a nagyszarvai, jelenleg Budapesten élő Derzsi György is.
Ezer közül a legjobb nyolcban
2008.feb.25.
Anyám azt mondta, ne
Az ősbemutó a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában volt Lévay Adina rendezésében. S hogy miről szól a darab? Rólunk: nőkről, anyákról, nagyanyákról, leányokról – és érzelmi konfliktusainkról.
Anyám azt mondta, ne
2007.jan.9.
Minden egér szereti a sajtot
A Komáromi Jókai Színház ezúttal zenés bábjátékkal kedveskedik a kicsiknek, sőt nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is. Merthogy ez a mese igazi családi program lehet: az előadás a gyerekeket biztosan leköti, mi pedig jól fogunk szórakozni.
Minden egér szereti a sajtot
Cookies