Paradox módon a zsúfolt világban rengeteg ember él egyedül. Napjaink legjellemzőbb jelensége a magány. A weben ma rengetegen ismerkednek. Még a fiatalok is. Interneten ismerkedik a magányos anyuka, a fáradt hivatalnok, a luxusautón utazó menedzser és az unatkozó háziasszony.

Ismerkedés az interneten: nézzük meg közelebbről, hogyan történik. Hogyan történjen – még az első randi előtt! Mert ha nem kalandot, hanem szerelmet keresünk, akkor ismernünk kell a játékszabályokat.

szivek-a-neten-festmeny-1.jpg
(© Graeme Drendel)

Hol vannak a férfiak?

A mai férfiak valahogy vértelenebbek, mint a régiek voltak. Nézzünk csak körül a villamoson, autóbuszon. Közönyös arccal néznek ki az ablakon, ahelyett, hogy a nők szoknyája alá kukucskálnának. Vagy a mobiljukkal játszanak, jó esetben SMS-eket írnak. Ugyan kinek? Hát az interneten megismert barátnőnek! A magányos nő hiába panaszkodik a barátnőjének, hogy egyedül van. A barátnő nem tud segíteni rajta. Csak egy megoldás van: össze kell szednie magát, és a tettek mezejére lépni. Lehet, hogy nem találja meg azonnal a szerelmet, reménye viszont máris  lesz!

Első számú tanácsunk: Lendüljön akcióba – és vegye játéknak az egészet. Nem kell mindig mindent halál komolyan venni. Közben rengeteget tanulhat. Elsősorban azt, hogyan viselkednek egyes helyzetekben a férfiak. Legyen a csetelés a hobbija, és meglátja, kitágul a világ!

Milyenek az ismerkedni vágyó férfiak?

Két típus van: az egyik felteszi a fényképét a netre, a másik nem. Az egyik kinyúlt pólóban pózol, lehet, hogy borotválatlan, lehet, hogy egy puccos kocsinak támaszkodik, hogy megmutassa, mije van (vagy mije nincs)... Ettől függetlenül azonban olyan, akinek volt hozzá bátorsága, hogy megmutassa magát, legyőzte a szégyenkezését (a legtöbb férfinak ez problémát jelent). S legyőzte legfőbb ellenségét – a lustaságot. Ezért azt ajánljuk, Laurák, Giták és Blankák, hogy ne törjék le mindjárt a szarvait.

Jól jegyezzük meg: mint minden társasjátéknak, az ismerkedésnek is megvannak a szabályai. Ha nem tartjuk be őket, nem is nyerhetünk.

1. számú szabály: Ne szórakozzon mindenkivel

Vigyázzon a nyelvére, mert a névtelenség locsogásra csábít. Sose tudhatja, hogy a kedves levélíróból nem lesz-e a jövőben a főnöke vagy kitartó üldözője. Ezért sose beszéljen a vagyonáról, az autójáról, a lakásáról, az utcáról, ahol lakik, se a házszámról, se a munkahelyéről. A vezetéknevét se árulja el. Az ismeretlen még utánanézne a Google-ban. Akkor jár el a legjobban, ha a regisztrálással egy időben új e-mail címet kreál, amelyben kitalált nevet ad meg, esetleg valamilyen becenevet. Erre a címre kérje a postáját, a fényképeket. Ezen a módon megőrizheti ismeretlenségét. Ha nem szereti a meglepetéseket, vegyen kamerát, és a levelezőpartnereit is vegye rá, hogy kamerán keresztül beszélgessenek.

Mikor kell odaadni a rokonszenvesnek talált ismerősnek a telefonszámot?

Lehetőleg minél később. Közvetlenül az első találka előtt, vagy éppen a randevún, ha folytatni szeretné az ismeretséget. Nem kell a számot fűnek-fának osztogatni.

Kivel ajánlatos szórakozni, és kit kell azonnal ejteni?

Számítson rá, hogy amint megjelenik az ismerkedési honlapon, azonnal özönleni fognak a levelek. Vannak notórius ismerkedők, akik rögtön rávetik magukat, ha új cím jelenik meg a honlapon. Szép leveleket írhatnak – de mindig gondoljon arra, hogy ez egy szabványlevél, amelyet minden új tagnak elküldenek. Lehet, hogy csak a fényképét nézte meg a neten, és a bemutatkozását el sem olvasta. Kérdezzen rá valamilyen apróságra, ami az ön honlapján van, és ha válaszol rá, akkor reagálni fog.

elofizetes_uj_no_349.png

Azzal is számolni kell, hogy a férfiak az ismerkedés folyamán sokat hazudnak. Elsősorban a családi állapotukkal kapcsolatban. Idővel azonban kiderül az igazság. Fontos, hogy az ismerkedőoldalon ne a nő szólítsa meg először a férfit, hanem várja ki, amíg a férfi jelentkezik. A férfiak imádnak hódítani – ne fossza meg őket ettől a szórakozástól. Ha már megszólította önt, és váltottak pár kedves mondatot, kérje meg, hogy küldjön magáról további fényképeket. Mert meglehet, hogy a társkeresőben bemutatott kép egyáltalán nem őt ábrázolja. S még egy jó tanács: Nem kötelező mindenkinek válaszolni. Csak annak írjon, akivel tovább akarja tartani a kapcsolatot.

2. számú szabály: A kiválasztás

Hogy azt kapja, amit megálmodott, pontosan írja körül, milyen férfit szeretne találni. Például így: Legyen magas, harmincöt év körüli, műszaki beállítottságú, de romantikus alkatú, egyetemi végzettségű, és az se baj, ha kopasz. Ezt írja föl egy papírdarabra, és ragassza a képernyőre. Ha talál valakit, aki hasonlít erre az ideálra, válaszoljon neki. Aki nem felel meg az elképzelésének, annak az üzenetét törölje ki.

3. számú szabály: Ne könnyítse meg a dolgát

Ha egy nő ismerkedésre jelentkezik, egy kicsit kiszolgáltatja magát. A férfinak elég keresgélni, és megtalálja. Ezért a továbbiakban meg kell nehezítenie a dolgát.

Ha találkozni akar önnel, állandóan keresnie kell önt az interneten, hogy elérhesse. Ha egy hétig nem jelentkezik, törölje a címtárából. Megbízhatatlan, és valószínűleg a randevúra se menne el.

Miről írjunk, és miről ne

Ez attól függ, mit keresünk: kalandot, barátot vagy hosszabb távú kapcsolatot. Ezt mindjárt az elején döntsük el. És eszerint viselkedjünk. Aki nem tetszik, azt ne hitegessük, hanem mondjuk meg kerek perec: „Szimpatikus, amit írtál, de nem vagy az esetem. Minden jót.” Ha barátot keresünk, ne beszélgessünk vele se szerelemről, se szexről. A téma lehet a kutyatartás, az ételek, a filmek, bármi. Rengeteg téma van, a politikát is beleértve. De ne beszéljünk se a válásunkról, se a csalódásainkról, se a betegségeinkről, se a szüleinkről. Minél általánosabb témákat választunk, annál jobb.

Magunkról nagy vonalakban beszéljünk. „Egyedül élek, és egész jól megvagyok.” A férfiak szerint ez az egyik legerotikusabb mondat, amit nő mondhat. A férfiak imádják a független, önálló, problémáit egyedül megoldani tudó nőket. A továbbiakban elmondhatjuk: „Van két nagy lányom, egy jól táplált macskám, nyugodt otthonom, érdekes munkám. Mi mást kívánhatnék? Talán egy kis szerelmet...”

Miből ismerjük fel, hogy felkeltettük az érdeklődését?

Abból, hogy naponta jelentkezik. Akár úgy, hogy ír, akár úgy, hogy e-mailben küld egy szál rózsát. De mindennap. Ebből láthatjuk, hogy fontosak vagyunk számára.

szivek-a-neten-festmeny-2.jpg
(© Graeme Drendel)

Mikor legyen az első randevú

A randevú fontos. Köztudomású, hogy a női kommunikáció hetven százaléka testbeszéddel történik. A férfiak erre reagálnak. Ezért fontos a férfinak, hogy életben is találkozzon velünk. Az e-mail csak diétás előétel számára. Csak megbízható férfival randevúzzunk. Ez azt jelenti, hogy ha azt mondja, hogy ekkor és ekkor ír, akkor a megadott időpontban a neten lesz. Banális kérés? A férfiak ugyanis feledékenyek. Ne sokat adjunk a bókokra sem. Inkább arra figyeljünk, érdeklődik-e felőlünk, eleget kérdez-e.

Mi magunk ne sokat kérdezősködjünk, mert ez a férfiakat untatja. Ők a tényeket kedvelik. Az első randevúra mindenképpen nyilvános helyen kerüljön sor. Ragaszkodjunk hozzá, hogy előre foglaltasson helyet a vendéglőben, mert nincs kínosabb, mint egy idegennel az asztalsor előtt toporogni, és várni, hogy megürüljön egy hely. Az első randevú ne legyen ebéd, hanem csak egy kávé. És ne legyünk idegesek. (Mellesleg a férfiak ugyanolyan idegesek, mint mi, nők az első randevúkon.) Azzal a gondolattal menjünk a találkára, hogy nincs is tétje, csupán egy találka a sok közül...

Vegyük biztosra, hogy hazudni fog

Az első randevún a férfiak rengeteg ártatlan hazugságot mondanak, hogy jobb színben tüntessék fel magukat. A kutatások szerint a nők ugyanezt teszik! A nők az érzelmekben hazudnak, a férfiak a tényekben. A nőkkel szemben azonban a férfiak majd mindent elhisznek, amit a nő mond. Ezért, hölgyek, vigyázzunk, mivel rukkolunk elő. Még komolyan veheti, holott mi csak szórakozunk.

Rosszabb a helyzet, ha a férfi igazán tetszik. Mert akkor a randevú után pokol lesz az életünk. Felhív? Nem hív? Lesz következő randevú? Nem lesz? Mit tehetünk? Ne maradjunk otthon egyedül, hanem hívjuk fel a barátnőnket, és üljünk be egy elegáns helyre, és egy pohár bor mellett szedjük ízekre a történetet.

Mikor legyen az első szex

Internetes ismerkedés esetén ez a bevált módszer: Első találkozón beszélgetés, utána még két találkozás, amikor szerelembe esünk (vagy nem), a negyedik találkozón szóba jöhet az ágy, a következőn bele is bújhatunk. Előbb semmiképp nem, csak később! Két dolog van, amivel egy férfit meg lehet fogni. Az egyik: ha megpiszkáljuk szexuális fantáziáját. A másik: az együttlét halogatása.

A férfiak ugyanis a megismerkedéskor egy dolgot mindenképpen eldöntenek, mégpedig azt, hogy a nő melyik kategóriába tartozik: szórakoztató cicababa, akivel ágyba lehet menni, vagy olyan, aki csak egy komolyabb kapcsolatba megy bele. Ha a nő vár a szexszel, akkor különlegessé válik a férfi szemében. S a titokzatosság úgy kell a férfiaknak, mint ételnek a só. Lehet, hogy ez már nem lesz kaland, hanem végre beköszönt a várt vendég: a szerelem...

Mónika és Gyuri története

Tíz évvel ezelőtt Petra fedezte fel Gyurit az interneten. Mivel nem volt számítógépe, megkérte a barátnőjét, Mónikát, hogy írjon a nevében ennek a szimpatikus szőrmóknak. El is kezdődött a levélváltás Petra nevében. Egy idő után Gyuri fényképet kért, de mind a kettőjükről. Gyurinak Mónika tetszett. Összeveszett a két barátnő, egy évig nem is beszéltek egymással. Mónika találkozgatni kezdett Gyurival. Mind a ketten elváltak voltak, mind a ketten társat kerestek. Az első randevú úgy zajlott le, ahogy mind a ketten elképzelték. Késő estig beszélgettek, úgy összevissza, mindenről. A következő héten újra találkoztak, a rákövetkezőn és a többi továbbin szintén. Egyre jobban megértették egymást. A gyerekeiket is összeismertették. Tíz éve vannak együtt.

Néma László
Kapcsolódó írásunk 
Cookies