Vajon nehezebb-e feszes izomzattal megbirkózni a szüléssel? A papírforma az, hogy az élsportoló vagy túledzett anyukák méhszája nehezebben nyílik, és magasabb köztük a szétnyílt hasizom előfordulása is.

Sokan a medencefenék feszesebb izomzatával magyarázzák azt, hogy kemény a méhszáj. A női test eredendően lágyabb, s a baba is valahogy a lágyabb szöveteket szereti.

szules-sportos-izomzattal-kezdo.jpg
(© @midwifemaxwell)

Alig hinnénk, de a fogadott orvosok gyakorlata is a természet ellen dolgozik. Régen az ügyeletes orvosok kézről kézre adták az anyukát, nem volt fontos, hogy „nálam szüljön”. Ma kevés olyan orvost találunk, aki 18 órát ott marad az anyuka mellett, mert az hosszasan vajúdik.

Sőt, terjednek a programozott szülések: az orvos megegyezik az anyukával, hogy mikor fekszik be – az orvos siet, sokszor az anyuka is siet, szeretné mielőbb letudni a dolgot. Az orvos ezért beindítja a szülést, vagy császármetszést végez, mert ez volt köztük az egyezség (persze nem hivatalosan).

A mai szüléseknél nehezen beszélhetünk szülésélményről, mert pont az élményszerű rész – részt veszek benne, én is alakítom! – marad el.

Az anyuka fél a fájdalomtól, a gátmetszéstől vagy a gáthasadástól, esetleg programozott szülésről egyezkedik az orvosával, mindenféle egészségügyi indok nélkül, csak mert: „doktor úr, ép szeretnék maradni ott lent”. Beszédes adat, hogy nálunk lassan 40 százalékos lesz a császármetszések aránya – az érsekújvári kórházban, amelyet a szülő nők a legrosszabbnak értékeltek 2019-ben, még ennél is több, 47 százalék.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

SIKERES SZÜLÉS

Nálunk a szülészeteken az a mondás járja, hogy császármetszés után lehetetlen hüvelyi úton szülni. Kálmán Kata (34) bebizonyította: dehogyisnem lehet. Hihetetlenül erős volt benne a vágy, hogy természetes úton hozza világra a gyermekét. Aki ismeri a hazai helyzetet, az tudja, hogy ezzel mekkora bravúrt vitt véghez. Katát előre tájékoztatták, mi fog vele történni, nem siettették. Interjúnkban olyasmikről beszél, ami sok hazai kórházban elképzelhetetlen. El sem hisszük, hogy ez nálunk történt, hogy így is lehet szülni...

sikeres-szules-belso.jpg
Kálmán Kata (34) a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar–szlovák fordító- és tolmácsképző szakán szerzett diplomát. A jókai alapiskolában, majd később a dunaszerdahelyi magángimnáziumban tanított. Családjával Nemeshodosban él. Kisfia, Dani hatéves, lánya, Lili Klára másfél.

Kata világéletében sportolt. Erős volt az otthonról hozott minta, hiszen édesanyja, a néhai Koczó Klára testneveléstanárként generációkat nevelt a sport szeretetére. A vér nem vált vízzé, Kata kitűnő kézilabdázó. Jelenleg is a szlovák 1. ligában játszik Naszvadon, beálló poszton.

– Mesélnél az első szülésedről?

– Természetes szülésre készültem. Magabiztos voltam, hiszen mindig sportoltam, nem hittem volna, hogy ekkora kihívás lesz. Várandósságom alatt kismamatornára jártam, ahol megtanultam a vajúdás és a szülés alatti légzéstechnikákat. Egyszóval készültem. Ám decemberben hányás-hasmenés vírussal kórházba kerültem, ami nagyon legyengített. De 24-én  hazaengedtek. Még aznap elfolyt a magzatvizem. Férjemmel Galánta felé vettük az irányt, ahol a fogadott orvosom várt. Ötperces fájásaim voltak, több mint 16 órán keresztül vajúdtam, de nem volt tágulás, nem nyitódtam. A görcsös fájdalmakra Buscopant kaptam, oxitocint is adagoltak, miáltal erősebb fájásaim lettek, de nem történt előrelépés. Epidurális érzéstelenítést kaptam, hogy csillapodjanak a fájdalmak. Az emberi agy a negatív emlékeket törli, de még mindig emlékszem, hogy mennyire mélyen voltam fáradt. Valahogy nem láttam a fényt az alagút végén.

Hajnalban leesett a fiam szívhangja, és sürgősségi császárra került sor. Ketten kísértek a műtőbe, mert remegett a lábam. Gerincvelői érzéstelenítést kaptam, ébren voltam a császármetszéskor.

– Ilyenkor mi történik? Mikor hozzák oda megmutatni a babát?

– A  műtét után 24 órán keresztül hanyatt kellett feküdnöm, a fejemet sem mozdíthattam. A fiamat két napig alig láttam. Odahozták ugyan tíz percekre, de igazság szerint ezt az időt kevésnek éreztem. Hallottam, ahogy a szomszéd szobában sír. Tudtam, hogy ő az, az ő hangocskája kiabál, az ilyet megérzi az anya. És a fiam végig sírós baba volt. Az elkülönítés miatt nem indult könnyen a szoptatás, tápszeres kiegészítést kapott. Keményfejű ember vagyok, minden követ megmozgattam, hogy szoptatott babám legyen, ha már a hüvelyi szülés nem jött össze.

Olvass tovább: Sikeres szülés

Sallay Erika
Cookies