Két szép gyermeket hoztam a világra, és mind a két szülésem más volt. Szívemmel-lelkemmel voltam kismama, az a százszázalékos fajta. Sok hasznos és sok felesleges dolgot megtanultam és elolvastam a gyerekvárásról. Hova jutottam? Elmesélem.

Először is: igen, mi döntjük el, hogyan szeretnénk szülni. Vértezzük fel magunkat rengeteg sok információval, de azért legyünk alkalmazkodók. Számítsunk arra, hogy a valóság eltérhet az elképzeléseinktől. Meghatározzák a körülmények, a kórház irányelvei vagy éppen az, hogy hány orvos van ügyeletben a vajúdás idején. Kezeljük rugalmasan a helyzetet, hiszen az a legfontosabb, hogy egészséges gyermeknek adjunk életet.

sallay-erika-kezdo.jpg
Sallay Erika

Szülésem története

Minden nő életében meghatározó a pillanat, amikor fény derül a terhességére. Minden más lesz, és az életünk alaposan megváltozik. Nem sokkal az esküvőnk után rosszul lettem: izgultam, rástresszeltem az esküvőre, a végén az orvosnál kötöttem ki. Csúnyán köhögtem. Mielőtt a doktor úr felírta volna az antibiotikumot, megkérdezte: „Ugye, nem terhes?” Megütköztem a kérdésen. Egészen addig azt hittem, nem olyan könnyű teherbe esni, arra fel kell készülni. A környezetemben mindenkitől azt hallottam, mennyit vártak a babára, míg megfogant. Nekünk pedig, pikk-pakk, sikerült. Örültem a terhességnek, de közben egy nagy érzelmi hullámvasúton ültem.

Szerencsére a várandósság zökkenőmentes telt. Bejelentkeztem egy felkészítő tanfolyamra, illetve vízi kismamatornára. Az utóbbit a szülési szabadságom megkezdéséig végeztem, és csodálatos élményként maradt meg bennem. Az ajánlások alapján végig terhességi vitamintablettát szedtem (folsavat, vasat és kalciumot).

Terhesség alatti vizsgálatok

Számos vizsgálatra sor került a terhességem alatt, egy részük rutinvizsgálatnak számít (vérnyomás, vizelet, vérkép), mások (mint a vércukorvizsgálat, az ultrahang) már speciálisak. A terhességem vége felé, a 36. hét környékén hüvelykenetet vettek tőlem: a Streptococcus B szűrésére került sor (GBS). A statisztikák szerint a nők 40 százaléka magában hordozza a Streptococcus B-baktériumot. A fertőzött anyáknál nem mutatkoznak megbetegítő tünetek, és az újszülöttek 98 százalékának sem lesz semmi baja.

Ha az anya GBS-eredménye pozitív (ahogy nekem), a szülés alatt hatékony antibiotikumokat kap, így minimálisra csökkentik a magzatnál a fertőzés veszélyét. Ellenkező esetben a baba, miközben áthalad a szülőcsatornán, súlyosan megbetegedhet – akár tüdőgyulladást is kaphat. A terheskiskönyvemre az orvosom nagy piros betűvel ráírta a pozitív eredményt, hogy a nagy napon megkapjam a hatékony gyógyszereket.

Féltem-e a szüléstől?

A válaszom: nem. Izgatott voltam, és semmire se vágytam jobban, mint hogy túl legyek rajta, és a karomban tarthassam a kisfiamat. A pozitív hozzáállás végig  megmaradt, csak a végső helyszínen, a szülőszobán inogtam meg. Az első szülésem téli időszakra esett, este hatkor értem be a kórházba. Becsengettem az osztályra, ahol egy mogorva nővér nyitott ajtót. Nyersen nekem szegezte a kérdést: „Mit akar?” Alig jutottam szóhoz, hát mit is akarhatnék? Mikor közöltem vele, hogy szülni jöttem, csak annyit mondott: „Az majd elválik!” Nem számítottam vörös szőnyeges bevonulásra, de azért szívélyesebb fogadtatásban reménykedtem. Beirányított egy helységbe, ahol átöltöztem, közben végig hallottam, hogy a cerberus ajtónállóm a kolléganőjének panaszkodik: „Még nekem se volt időm átöltözni, pont műszakváltáskor csengetett be, még azt hiszi, hogy szülni fog, haha!”

Mintha elfelejtette volna, hogy csak terhes vagyok, de nem süket. Mea culpa. Míg hálóingre váltottam a kinti ruhát, mellettem termett egy újabb nővérke. Rámosolyogtam: „Jó estét!” Nem nézett rám, de azért visszamorgott: „Talán jó napot! Hat óra van!” Ezután csak arra tudtam gondolni: eddig nem féltem a szüléstől, de most már rettegek!

hirlevel_web_banner_2_109.jpg

A vajúdóban egyetlen dolog foglalkoztatott, de az intenzíven: Hol a fogadott orvosom? Hiszen jeleztem neki, hogy jövök. Tud rólam, akkor mégis miért nincs itt? A nővérek nem igazán törődtek velem, nem szóltak hozzám. A háttérben a tévében épp egy reality show futott: Édes élet. Aztán végre megérkezett az orvosom, áthívott egy másik helységbe. Azt mondta, megvizsgál. Hirtelen éles fájdalmat éreztem, amit hangos loccsanás kísért. Tudtam, burkot repesztett – bár ő nem érezte szükségét, hogy közölje velem, mi fog történni. Rutinszerűen oxitocint adtak, amitől olyan erőteljes fájásaim lettek, hogy szó szerint reszkettem. Vállon veregettem magamat, hogy a lábamra pamutzoknit húztam, legalább az melegített. A vajúdás úgy leterített, hogy két fájás között elaludtam a kimerültségtől. (Azóta olvastam, hogy a szülés annyira legyengíti a szervezetet, mintha maratont futottunk volna.)

A szülés gyors lefolyású volt, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Este tíz órára megszületett a fiam. Az egyik nővér a szülőboxban (utóbb megtudtam, így hívják a kalitkákat) rácáfolt korábbi viselkedésére. Barátságosan rám mosolygott. Még az arcomat is megsimogatta, sőt, figyelmeztetett, hogy amikor tolok, erősen zárjam össze a szememet, nehogy elpattanjanak benne az erek. A másik nővér végig goromba volt, az ő arcát sem fogom soha elfelejteni.

A méhlepény megszületése is fájdalmas élményként maradt meg bennem. Az orvosom nem várta meg, hogy magától meginduljon, hanem kinyomta belőlem, vagyis köldöktájékon erőteljes nyomást gyakorolt a hasamra. Borzasztó kellemetlen és fájdalmas procedúra volt.

Nem klisé, de amikor kézbe kaptam a fiamat, tényleg minden fájdalmat elfelejtettem. Hálás voltam mindenkinek, aki körülöttem állt, még el is sírtam magam. A hormonok játéka volt, tudom, az elmúlt órák feszültségét mostam el a könnyeimmel.

Második szülésem

Hogy másodszor már féltem-e a szüléstől? A válaszom: igen. Az első pillanattól kezdve, amikor rádöbbentem, hogy megint babát várok, rettegtem a szüléstől. Sajnos, már rendelkeztem kellő tapasztalattal a szülés körülményeit illetően. Az igazsághoz tartozik, hogy szülőorvost váltottam. Megint zökkenőmentes terhességem volt, de a másik fiam csak nem akart kibújni. Mivel már a 40. hetet tapostam, a doktor úr úgy határozott, hogy nem várunk tovább. Vegyes érzésekkel indultam a kórházba.

termeszetes-szules-kezdo_0.jpg

A vajúdóban

Legnagyobb megdöbbenésemre mindkét nővér kedves volt. Míg két évvel ezelőtt rettegtem tőlük, most ők jelentették a biztonságot. Felváltva őriztek, az orvosom is mindvégig jelen volt. Ezúttal mindent megmutattak, elmondták, mit látok a monitoron, tájékoztattak, hogy mi fog történni a következő pillanatban. Otthon összeállítottam magamnak egy szülési tervet. Apró pontokra cincáltam a vajúdás minden egyes szakaszát, és mindegyik mellé tettem egy kis zöld pipát. Adatfelvétel, pipa, beöntés, pipa, burokrepesztés, pipa és így tovább.

A beöntés számomra új tapasztalat volt: az első szülésnél a doktor úr nem tartotta szükségesnek. Ezúttal is kaptam oxitocint. A vajúdás nem volt olyan fájdalmas, mint az első alkalommal. A doktor úr megmagyarázta: a test emlékszik a fájdalomra, ezért könnyebb. A második szülésem (annak ellenére, hogy nagyobb súllyal született a fiam) pozitív élményként maradt meg bennem. Végig éreztem a támogató közeget, az orvosom is higgadt volt, és nyugodt. A szülés után az egyik nővérke megállt mellettem: „Akkor visszavárjuk egy harmadikra, hátha lány lesz!” Fájt mindenem, de muszáj volt nevetni.

Nincs két egyforma terhesség, sem két egyforma szülés. A fájdalmakat elfelejti az ember. És amit egy kismama sem sejt: a legnagyobb kaland a szülőszobán túl kezdődik... A két gézengúz fiam ugyanis hatalmas meglepetéseket tartogatott. De erről majd máskor.

Végszó

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) ajánlása szerint számos kórházban rutinszerűen alkalmaznak több idejétmúlt és szükségtelen eljárást. Ide sorolják a szeméremnyílás körülborotválását, a beöntést, illetve azt, hogy a vajúdó nőtől megvonják az innivalót (hátha műtétre kerül sor). Ha ugyanis szülés közben komplikációk lépnek fel – például előresodródik a köldökzsinór, vérzik a méhlepény vagy a magzat állapota rosszabbra fordul –, császármetszést végeznek.

De nálunk elhúzódó vajúdás vagy az anya kifáradása esetén is császároznak, teljesen indokolatlanul! Sajnos, a fogadott orvosok zöme is sokszor a császármetszés híve. A mai rendszerben mindenkinek előnyösebb egy császár, mint egy hüvelyi szülés. Az anyukák félnek a fájdalomtól, ezért előnyben részesítik a császáros szülést, az orvosok pedig a műhibaperektől. Bizonyos intézményekben (sajnos) a gátmetszés mellett az oxitocininfúzió is rutineljárásnak számít.

Sallay Erika