Egy nő máshogy fest, mint egy férfi. Máshogy fejezi ugyanazt az örömöt és bánatot: valahogy életigenlőbben. Elég megnézni Frida Kahlo képeit.
Frida kétszer ment férjhez ugyanahhoz a férfihoz: ez nem kis bravúr. Főleg, hogy másodjára már ő szabta a feltételeket. Riverának hozzá kellett járulnia a háztartás költségeinek feléhez, és nem lehetett köztük szexuális kapcsolat. A férfi igent mondott. „Mert olyan boldog voltam, hogy visszakapom" – írta.
Az utolsó vacsora
Frida mexikói volt, de édesapjának állítólag magyar gyökerei is voltak. Frida legalábbis ezt állította, magyarul írt levelei is fennmaradtak.
A kis Fridának gyermekbénulás következtében vékonyabb volt a jobb lába. Nadrágok és hosszú szoknyák viselésével próbálta takarni, de a „bicebóca Fridát"csúfolták. Apja a legkiválóbb iskolákba adta, és az okoska kislány feltett szándéka volt, hogy orvos lesz. Egyetemre készült.
A kutatók azt mondják, hogy Frida apja német volt, de Frida mindig azt írta, szülei magyar származásúak voltak. „Megfestettem az apámat, Guillermo Kahlót, a magyar–német fotográfust."
Aztán jött a végzetes baleset,1925 szeptemberében. Az iskolából hazafelé tartva busza villamossal ütközött. A tizennyolc éves Fridának több csigolyája elmozdult, ezért gipszfűzőt kellett viselnie egész életében. Ám nem tudott tétlenül feküdni. Ekkor jött rá a festés ízére. Az ágya fölé baldachin került, rá tükör, mert ő maga volt a legjobb modellje. „Azért festem magamat, mert olyan gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban."
A szintén festő Diego Riverát azért kereste meg, hogy megtudakolja tőle: tehetséges-e? Rivera felfedezte képeiben az érzékiséget, s vajon melyik férfi mondana le egy extra érzékiségű nőről? Csak egy gyáva férfi. Diego bátor volt, feleségül vette Fridát. 1929-ben házasodtak össze. Az előző feleség még segített is Fridának, vásárolni ment vele, megmutatta neki Diego kedvenc ételeit. (Ezt olvasva: mégsem lehettek annyira ódivatúak azok a harmincas évek, és Mexikó olyan maradi hely...)
A törött oszlop című festmény. Képein női teste kiszolgáltatottságát örökíti meg. Mindent, ami fájt! A képek szürreálisak, a valóságon túlira mutatnak.
Frida szerette a hazáját, ezért hagyományos mexikói viseletben járt. Riviera kommunista volt, és Frida is az újjáéledő, egyenlő Mexikóban hitt, ahol a szegényeknek is jut kenyér. Sok időt töltöttek az USA-ban (Rivera kiállításai miatt). Fridát Amerika untatta, de mikor hazatértek, állapota mindig csak rosszabbodott. Többször is abortuszon esett át, mert az orvosai kijelentették: gyönge teste „nem alkalmas egy gyerek kihordására".
Házassága sok vihart megélt: Rivera mindig nagy nőfaló volt, válaszul Frida sem maradt hűséges. A művészeknek valahogy mindig többet szabadott. Ám mikor Diego a húgával is kikezdett, Fridának ezt már nem vette be a gyomra. Elköltözött, s utána még visszament ugyan Rivierához, de mindig voltak szeretői. Az orosz forradalmár, Trockij az ő házukban szállt meg, s Kahlo a szeretője volt. A költő André Breton az önarcképébe szeretett bele. Szürrealista festőnek látta Fridát, aki ezen mindig mérgelődött.
Önarckép tövises nyaklánccal
Első önálló kiállítása 1938-ban nyílt New Yorkban. Amerika is egy tíz évre szóló szerelmet hozott neki Nickolas Muray fotográfussal... Aztán következett Párizs, ám Frida végül nagyon csalódottan írt Európáról, és felháborodottan beszélt a léha párizsi művészkörökről.
Hazatérve el is váltak Diego Riverával, amit nagyon megszenvedett (az 1939-es A két Frida c. képe is ezt a vívódást örökíti meg). Ráadásul testi állapota egyre rosszabbra fordult: sokat szenvedett.
1942-től vezetett naplót. A negyvenes évekre már ismert művésznek számított.
Miután újra összeházasodtak Riverával, az élete valamelyest nyugodtabb lett. Végül azonban kerekesszékbe kényszerült, első mexikói önálló kiállításán már fekve vett részt. Amputálni kellett térd alatt a jobb lábát, s megtanult műlábbal járni. 1954-ben halt meg, tüdőembóliában.
A festmények mindig utaznak, ezért ha valaki Mexikóban akarja megnézni Frida munkáit, csalódik. Odamegy az ember, és reprókat lát a falon: ünnepszámba megy, amikor az eredetik otthon vannak. Frida egy naiv művész. Kíméletlenül őszinték a festményei, és a sok szenvedés dacára életigenlőek. Önképzéssel érte el azt, amit elért, és vannak csodálatos képei – de azért hullámzó a teljesítménye.
