Egy férfit, aki szereti a nőket, kérdezünk a nőkről. Első feleségét ő hagyta el, a másik felesége őt hagyta el. Szkukálek Lajosról néhányan azt hiszik, érti a nőket... Ő maga úgy érzi, ez messze nem igaz... A nőket nem lehet megérteni.

szkukalak-lajos-bw.jpg
Miért múlik el a szerelem? A kérdésre Szkukálek Lajos válaszol. – Egyedül élek, mert az első feleségemtől én váltam el, a másodiknak pedig megjött az esze, és ő vált el tőlem
 

Az első házasságom lehet, hogy jó lett volna, csak én nem voltam jó – meséli. – A házasságom által kerültem Komáromból Nagymegyerre. Nagyon sokat és gyorsan változtam. Az utunk nem egy felé haladt a feleségemmel. Én átmentem művész úrból festő szakmunkásba, rengeteg képet festettem, és rengeteg képet eladtam. Ráéreztem a pénz ízére, és kifordultam magamból. Azt csináltam, amit akartam. Ilyenkor nehezen tud az ember megmaradni normálisnak és elviselhetőnek. Mivel tehetséges voltam, minden kapu kinyílt előttem. Még olyannak is tudtam festeni, aki értett hozzá. 

– Ha jól értjük, emiatt ment szét az első házassága?

– A második feleségem ugyanott dolgozott, ahol én, a megyeri Teslában. Én a gépeket állítottam be, de még munkaidő alatt is festettem, berendeztem magamnak egy kis sarkot. Ő 16 évesen jött a Teslába. Egy idő után kezdett bejárni hozzám, és mindig megbeszéltük az érzelmi ügyeit, nagyokat filozofáltunk. Egyszer csak kaptam egy grafikusi állásajánlatot, éppen a Nőben, és élni akartam vele. Ahhoz persze fel kellett volna költözni Pozsonyba. Véletlenül összefutottunk az utcán, és mikor megértette, mi fog következni, kétségbeesett. Végül szerelmet vallott. Én pedig elképedtem, hogy ezt eddig miért nem tisztáztuk. Végül a Teslában maradtam. Én is éreztem iránta gyengéd érzéseket, de a házasságom miatt volt bennem önkontroll. Úgy gondoltam, hogy ez nekem nem jár ki. Végül az első feleségemtől elváltam, és elvettem őt

– Hogyan lehettek mély beszélgetéseik egy alig 18 éves lánnyal? 

– Úgy, hogy azok nem filozofikus beszélgetések, hanem filozofikus monológok voltak. Egy férfi úgy csapja be magát, ahogy akarja. Sajnos nem illettünk össze. Ő később rájött erre, vagyis megérett arra, hogy továbblépjen. A válást követően a gyerekek nálam maradtak.

Szóval, máig nem értek hozzátok, nőkhöz, de jókat tudok rólatok mondani.

– Ez akkoriban nem volt szokványos felállás...

 – Ők döntöttek így, a műterem miatt, mert a művészet őket is érdekelte. Mióta Angéla elment, másként nézek a praktikus nőre. Addig el sem tudtam képzelni, hogy a feleségem mi mindent tett a ház körül. Addig ki voltam szolgálva. Utána tudtam meg, hogy mi mindent kell győzni egy nőnek. Azóta sem tudok a nyomdokaiba lépni. Kitakarítok, elmosogatok, de attól még nem lesz a házból otthon.

– Ezek után hogy nézett a nőkre?

– Megzavarodtam. Győrben bementem egy könyvesboltba, megvásároltam az összes, nőkről szóló könyvet, és mindet elolvastam. Majd nyitottam egy galériát Komáromban, ahova a nők bejártak mindenféle problémáikkal, én meg osztottam az észt. Szóval, máig nem értek hozzátok, nőkhöz, de jókat tudok rólatok mondani. (nevet) Nem lehetünk szerelmesek a külsőbe, az rossz út. Az ember a lélekbe, a belső értékekbe lesz szerelmes. 

web-bannerek-hirlevel-02_0.jpg

– Ám először a külsővel találkozunk. Valahol el kell kezdeni... A külső azonnali információ egy emberről...

– A külső azért fontos, mert attól veszem észre, azért megyek oda hozzá. A hazugság is jó valamire, az a csali. Jó esetben szóba elegyedünk. Szerelem pedig abból lesz, ha kialakul egy olyan beszélgetés, amikor egymás szájából kapkodjuk ki a szavakat. Belefeledkezünk egymásba, és rájövünk, hogy mindig erre vágytunk. Ezt elronthatjuk a hétköznapokkal, a rutinnal. Ott rontjuk el, hogy kiüresedünk az állandó együttlétben, megszokottá válnak azok a csodák, amik bennünket összehoztak. Minden embernek van egy lemeze, amely az ő történetét és tapasztalásait tartalmazza. Van, akinek igen rövid, van, akinél hatalmas ez a lemez. A kapcsolatok azon is tönkremehetnek, hogy egy idő után már nem vagyunk érdekesek a másiknak, mert ismerjük egymás történeteit és lemezeit. 

– Ez az unalom, ugyebár. Az emberek sokszor éppen emiatt csalják meg a másikat. Mert már nagyon unatkoznak... Ilyenkor mit tehetünk? 

– Ha időben észrevesszük, akkor érdemes elkezdeni töltődni. Amikor találkoztunk, úgy lettem szerelmes belé, hogy ő már volt valamilyen. Ha én kiirtom a barátait, eltiltom a kedvteléseitől, lebutítom arra, ami nekem kényelmes, akkor hamarosan egy halódó virág mellett fogok élni, akiből gyorsan kiszerelmesedem. Ez a nőkre is érvényes. Úgy kell meghagyni a másikat, ahogy beleszerettünk, és nem kell beleavatkozni. Attól volt olyan, amit addig csinált, pont azért szerettem bele. 

– Mi a véleménye azokról a férfiakról, akik nem nősülnek meg?

– Nagyon sokat veszítenek. A személyiségfejlődésben fontos, hogy a férfi mellett legyen egy női kontroll. Egy darabig ott van az édesanyja, ám ha később nincs mellette barátnő, feleség, sokszor elbutul – és elzüllik.

A kapcsolatok azon is tönkremehetnek, hogy egy idő után már nem vagyunk érdekesek a másiknak, mert ismerjük egymás történeteit és lemezeit.

– Milyen az a férfi, aki rendben van saját magával?

– Szerintem minden valamirevaló férfi el tudja játszani a Supermant. Ti, nők mind át vagytok verve, ahogy mi is mind át vagyunk verve a szuper nővel kapcsolatosan, mert nincs olyan. 

– Hogyan látja a mai nőt? 

– Szerepcsere történt. A nők férfiasak lettek, a férfiak pedig nőiesek. Az érzékeny fiúk azonban nehezen tűrik a kemény lányokat. Valamikor mi csináltunk a lányoknak rosszat, most pedig fordult a kocka. 

– Milyen legyen a nő? 

– Szerintem épp a másik fele a férfinak. A nő lágyság, nemesség, emelkedettség. Ha a férfi kemény, akkor a nő mindenképpen lágy. Ám az elvárásokkal csak addig nincsenek bajok, ameddig magunkkal szemben támasztjuk azokat. 

– A nők azt mondják, hogy nincsenek igazi férfiak... Mi tette tönkre a férfiakat és a nőket? 

– Az internet mindkét nemet támadja. Egy szemtől szembeni kapcsolat sokkal nehézkesebb. S akik utánunk jönnek, teljesen ki fognak fordulni emberi mivoltukból. Hiszen tudósok hada dolgozik azon, hogy ne legyen időnk. Drága okostelefonokat veszünk, fizetünk azért, hogy rajta lóghassunk, ami igazából elrabolja az időnket, az életünket, az intimitásunkat, a szép szavakat. Ám mindez csak illúzió. Hiszen az interneten mindenki hazudik. 

A mai lányok nagyon ráálltak a külsőségekre. Ha lemossák az arcukról a mindenféle kenceficét, akkor látjuk a szörnyű igazságot. Akkora kontraszt van aközött, ami a valóság, és amit hazudnak magukról, hogy abból nem jöhetnek ki jól. A férfiakkal is az a gond, hogy hazudnak. Mindenki valamit el akar játszani.

– Mi a nő és mi a férfi feladata az életben?

– A nőnek és a férfinak is egy feladata van: hogy önjáróan boldog legyen. Minden más mellékes. A boldogságunkat pedig meg kell mutatni a másiknak. Ha nem jó a viszony közöttünk, akkor nem tudok boldog lenni a másik jelenlétében. Kell a férfi a nőnek – és fordítva –, de fontos, hogy mindenki a saját tengelyében álljon. Örülni és gyönyörködni csak abban lehet, aki magáért tesz. Ezért tessék felnőni, és tessék kiteljesíteni magunkat. 

– Nagyon más a nő és a férfi. Ön hogy látja, lehet ezt a kontrasztot enyhíteni? 

– Egy nő érzelmi sugárútja tizenhat sávos, míg a férfié egy földút. Erre mondhatjuk azt, hogy ti, nők, jogosan vagytok „dilisek”. Ha nekem tizenhat sávos érzelmi utam lenne, én is az lennék. Egy földúton nem sok minden történik. Ezért nem értjük a másikat, mert másképp van huzalozva az agyunk. Mindez visszavezethető az őskorra: a férfi a csőlátásával vadászni tudott, a nő a periférikus látásával gyermeket nevelni. Mindemellett a férfinak van egy kéthetes átfutási ideje. A nő megosztja a férfival az ötletét. A férfinak persze nem tetszik. Majd két hét múlva a férfi saját ötletként tálalja a nőnek a dolgokat. Csak azt a két hetet kell nektek kivárnotok. Ismerni kell a másikat, és nem ellene játszani. Fontos kérdés, hogy őszinte vagy boldog akarsz lenni. A nők elkezdik a harcukat azért, hogy igazuk legyen. A férfiak pedig nem tudják nem elkezdeni, hogy nekik legyen igazuk. Itt kezdődik a balhé. Ahogy elkezdtük az elején, hogy legyetek nők, higgyétek el, megéri! Elkezdesz keménykedni, egyszerűen nem fog neked menni, nem ez a vércsoportod. Vesztésre ítéled magad! Légy nő, és légy természetes, különben kilóg a lóláb!

– Most egyedül él?

– Voltak rövidebb időszakok, amikor nem volt szerelmem. Jelenleg találkozgatunk a barátnőmmel, de nem élünk együtt. Nem a kapcsolaton, hanem csak saját magunkon tudunk dolgozni. Mindkét félnek állandóan nemesednie kéne, mert állandóan támad valami. A kapcsolatban fontos a hasonlóság, de a kontraszt is. Úgy, ahogy a táncban is fontos a feszültség. Bizonyos szint felett viszont mindegy, hogy kivel élsz. Boldog leszel mellette, mert önjáróan is boldog vagy. Ha nem vagy azon a szinten, akkor nagyon sokat kell válogatnod, és sokat fogsz csalódni. 

– Meddig tekint a férfi nőként a nőre?

– Addig, amíg a nő nőként érzi magát. Egy igazi férfi pedig egyaránt bókol a 3 éves lánynak és a 93 éves néninek. Bele mer nézni a másik szemébe, örül a társaságának. Aki nem így tesz, az nem férfi.

szkukalek-lajos-alkotas-no.jpg

Szkukálek Lajos (62) figurális alkotásai álomszerű, szürreális világot tárnak elénk. Készít tust, ceruzarajzokat, szitanyomatokat. Három gyermeke van. A ma Megyercsen élő művész a sokévnyi tapasztalásból bölcsességet kovácsolt. Lányai 42 és 26 évesek. Nagyon szereti őket. „A fiam pedig 30. Nekem két példaképem van: az egyik az apukám, a másik a fiam. Tetszik, hogy úriember.“

Ando Krisztina fotó: Dömötör Ede

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg

Új Nő csapata
Cookies