Veszélyesen dilettáns: az új iskolatörvényről

Szülőként egyik legfontosabb feladatunknak érezzük, hogy gyermekünket a lehető legjobb iskolába írassuk. Nem sajnáljuk a pénzt sem a különórákra, sem a különböző tanulmányi kirándulásokra, mert azt akarjuk, hogy vigye az a gyerek valamire. Tanuljon meg gondolkodni, hogy ne legyen bábu senki kezében. Hiszen a TUDÁS HATALOM.

A parlament május végén új közoktatási törvényt fogadott el, amelyet – Európában példátlanul sietve – már szeptemberben be is kellett vezetni. A honatyák szerint a törvény célja az egyszerűsítés, az áttekinthetőség; a természettudományi tantárgyak helyett a nyelvek kerülnek előtérbe, valamint az iskolák és a pedagógus nagyobb szabadságot élveznek majd. Mindez szépen hangzik, ám a gyakorlat mást mutat. Az új törvény elkapkodott, sok szempontból átgondolatlan, és néhány pontjában veszélyes a magyar iskolákra.

Az általam megkérdezett pedagógusok mindegyike hangsúlyozta, hogy nagy szükség volt egy alapvető reformra. Ezt azonban másképp képzelték. Egy tanárt idézek: „Először ki kellett volna gondolni az új törvényt, az egyes szakokra vonatkozó egyszerűsítéseket, illetve bővítéseket. Másodszor: ezeket széles körben, többször meg kellett volna vitatni a pedagógusokkal. Harmadszor: az új módszereket ki kellett volna próbálni a gyakorlóiskolákban. Negyedszer: a tapasztalatok leszűrése után lehetett volna elkezdeni a tankönyvírást. Minderre legalább két évre lett volna szükség, úgy, hogy az egész folyamatot széles társadalmi figyelem kísérje, hiszen az iskolaügy és az onnan kikerülő új nemzedék „ügye” az egész társadalom ügye. Mindezeken túl legalább egy évet kellett volna adni az iskoláknak az átállásra.”

A többi országok nagy részében ez így is történt (az Unióban Szlovákia az utolsó, ahol végrehajtották az iskolai reformot). Nálunk azonban az új iskolatörvény pár hónap alatt, komolyabb egyeztetések nélkül, más országok reformjaiból ollózva, a honi hagyományokat kikerülve és közvita nélkül született meg.

A törvény az iskola minden szintjét érinti. Újraszabályozza a gazdasági működést (fejkvótarendszer), az osztályok létszámát, az órák számát és a tananyagot, vonatkozik az érettségire és természetesen a diákok és a tanárok viselkedésére is. Szerkesztőségünk a törvény szinte minden pontjában olyan súlyos hiányosságokat vél felfedezni, amelyek – szerintünk – hosszú távon iskolarendszerünk leépítését, a magyar kisiskolák bezárását vagy elszlovákosodását, illetve a következő generáció hiányos felkészültségét eredményezheti. Úgy érezzük, lehetetlen minden oldalról, alaposan körbejárnunk ezeket a kérdéseket, ezért megpróbálunk leegyszerűsítve tudatni a változásokról. Nem titkolt célunk a vitaindítás: kérjük a tanárokat, iskolaigazgatókat, szülőket, írják meg tapasztalataikat.

„Teljesen kétségbe vagyok esve. Van egy ötödikes lányom. A szülői értekezleten közölték velünk, hogy a lányoméknak ezentúl csak heti egy biológiaórájuk és heti egy történelemórájuk lesz, és a matematikaórák számát is négyre csökkentették. Lesz viszont hetente három németórájuk. Mivel azonban az iskolában kevés a nyelvszakos (és azoknak sincs diplomájuk), bizony az órák részben el fognak maradni. S mindezt írhatjuk az új iskolareform számlájára! A szülőire bejött a biológiatanár is, aki elmondta: ha át akarja venni az előírtakat, minden órán új anyagot kell vennie. Új biológiakönyvük még nincs, bár a könyv háromnegyedét már lefordította, és előző nap feltette az internetre. Addig majd lapokból tanulnak. És a többi. Én el sem tudom képzelni, hogyan lehet heti egy történelem- és egy biológiaórával, elmaradt nyelvleckékkel modern embereket nevelni. Így csak elbutított nemzedékeket lehet nevelni.”

Az osztályok létszáma

Az új törvény pontosan meghatározza, melyik évfolyam osztályaiba hány diák járhat.

Alapiskola: első évf. – 22 fő (25-ről); második-negyedik évf. – 25 fő (28-ról); ötödik-kilencedik évf. – 28 fő (32-ről). Középiskola: minden évfolyam 30 fő (32 helyett).

Pozitívum: minél kisebb az osztálylétszám, annál könnyebb tanítani. Ez azért is fontos, mert a gyerekek egyre kevésbé fegyelmezhetőek, ugyanakkor (a pálya elnőiesedésének és az alulfizetettségnek a következményeként, valamint a gyerekek és szülők túlméretezett jogai miatt) a tanárok egyre erélytelenebbek.

Negatívum: Az iskola a pénzt a gyerekek létszáma után kapja, ezért nem mindegy, hány gyerek jár az iskolába. Ebből a pénzből kell kigazdálkodni a tanárok fizetését is. A városokban ezért valóságos harc folyik az iskolák között az elsős gyerekekért – ugyanez a küzdelem a falvakban a fennmaradásért folyik. Kérdés, mit tegyen az iskola, ha – mondjuk – 25, és nem 22 diák jelentkezik elsőbe? Lehetőségei a következők:

• Néhány évig még kérvényezheti a nagyobb létszámú osztály megnyitását. Később erre már nem lesz lehetőség.
• Nem vesz fel három gyereket, emiatt pénzt veszít. Ez a lépés törvénybe is ütközhet, hiszen a saját iskolakörzetéből érkező gyerekeket kötelező fölvennie.
• Két osztályt nyit, két „garnitúra” pedagógussal. Azonban csak három gyerekre jutó összeggel kap többet, ami meg nem elég arra, hogy kigazdálkodja két osztály pedagógus-fizetését. Ráadásul, hogy ezt a lépést megtehesse, rendelkeznie kell plusz osztályteremmel – ez sok falusi iskolában hiányzik. Ezért valószínűleg másodikban kénytelen lesz összevonni az osztályokat – és elküldeni, de legalábbis „félretenni” a másik csapat tanárt. 

A fejkvótarendszer

Nem változott alapjaiban, tehát az iskolák költségvetése a gyerekek létszámának függvénye. Van azonban egy radikális újítás. Azok a nemzetiségi iskolák, amelyek szlovák osztályt is nyitnak, dupla fejpénzt kapnak, amiből pedig már szépen fenn lehet tartani egy iskolát… Ugye, milyen egyszerű? Az a falusi kisiskola, ahol 22 helyett 25 gyerek jelentkezik, vagy az, ahol nincs, csak 10 elsős, és nem tudja magát eltartani, valószínűleg erre a megoldásra kényszerül. Ne legyenek illúzióink. A törvény kimondja: ha a tantestületben akár csak egy szlovák anyanyelvű tanár is van, az iskolában minden gyűlést szlovákul kell tartani, és minden felirat nyelve is csak szlovák lehet. Ha tehát egy magyar iskola szlovák osztályt is indít, az lényegében azt jelenti, hogy van magyar osztály is a szlovák iskolában. Innen pedig már csak egy lépés a teljes asszimiláció.

Az órák száma és a tananyag

Az új rendszer lényege, hogy csökkentették a természettudományi tantárgyak óraszámát, miközben emelték a nyelvórákét (angol, német). Minden évfolyamban van néhány „szabad” óra, amelyeket az iskola a saját oktatási programjára használhat fel. Lehetőség nyílik tehát saját profil kialakítására. A hangzatos szavak azonban a gyakorlatban és különösen a magyar iskolák esetében mást jelentenek. A törvényt az alapiskola első és ötödik, valamint a középiskolák első évfolyamában vezették be, a többi évfolyamok a régi rendszer szerint haladnak tovább. A teljes átfutáshoz tehát négy-öt év szükséges. A legfontosabb változások:

• Alapiskola 1. évfolyama: magyar nyelv (írás-olvasás) – heti 5 óra (8 helyett); szlovák nyelv – 5 óra (4 helyett); matematika – 4 óra (5 helyett); a szabadon felhasználható órák száma 4. Az anyanyelv oktatására, az írás-olvasás elsajátítására Európa minden országában heti 8-9 órát szánnak. (Mellesleg Szlovákiában is – a szlovák iskolákban). Az 5 óra magyar nyelv tehát olyannyira irreális, hogy a kormánynak számolnia kellett azzal, hogy a szabadon felhasználható órákat – amelyeket a szlovák iskolák a gyerekek speciális fejlesztésére fordíthatnak – a magyar iskolák kénytelenek az anyanyelvükre áldozni.

A szlovák nyelvet a felső tagozaton kizárólag az „Ypsilon” tankönyvek alapján lehet tanítani. A tankönyvről megoszlanak a vélemények – sokak szerint nem alkalmas arra, hogy a szlovákot mint idegen nyelvet megtanítsa a gyerekekkel.

• Az alapiskola harmadik évfolyamában vezetik majd be az idegen nyelvet (angol, német), heti 3 órában. Vannak iskolák, ahol ez már nem jelent nagy változást.
• Alapiskola 5-9. évfolyama: Komoly változások érték a felső tagozatot. Itt tapasztalhatjuk a legtöbb átgondolatlanságot. Az órák száma a következőképpen alakul: a magyar és a szlovák nyelv óraszáma nem változott, mindkét esetben heti 5 maradt. Nagy érvágás viszont bizonyos, fontos tantárgyak óraszámának megcsonkítása: matematika – 3,5 óra (5-ről); biológia – 1 (2-ről); földrajz – 1 (2-ről); történelem – 1 (2-ről). A kémia, fizika és informatika órák összességében (hatodiktól jelennek meg) nincsenek érdemi változások. Emelték az idegen nyelvek óraszámát: angol (v. német) heti 3 óra; valamint 6.-tól második idegen nyelv heti 1 óra.
• Magyar és szlovák nyelv: Tudomásunk szerint az ötödikes tananyag kedvezően módosult. Több idő jut a kommunikációra, a tananyag nyugodt tempójú tárgyalására – és az ismétlésre. Hatodikban azonban hirtelen rengeteg tanulnivaló zúdul a gyerekekre.
• Természettudomány és történelem: Miközben az órák számát drámaian csökkentették, a tananyag sokszor ugyanaz maradt (történelem, földrajz). Más esetekben logikátlanul dobtak a kukába fontos tananyagrészeket. Teljes a káosz biológiából, a matematikát pedig szinte ellehetetlenítették. Mivel a tananyagot sokszor csak összezsúfolták, még kevesebb idő marad a magyarázatra, érdekes jelenségek bemutatására vagy gyakorlásra. Az iskola ezért rá van kényszerítve, hogy többségében e tárgyakra használja fel szabad óráit.
• Nyelvek: A pedagógusok szerint pozitívum, hogy a diákok heti három órában tanulják az első idegen nyelvet. (Csak hiányoznak a nyelvszakosok. Pénz pedig új tanerőre nincsen, arról nem is szólva, hogy a képzettek zöme inkább másutt keresi a boldogulását.) Általános nemtetszés fogadja azonban a hatodikban bevezetendő második idegen nyelvet, amelyet a gyerekek heti 1 – azaz évi 33 – órában lesznek kénytelenek tanulni. A kérdés a következő: A heti egy alkalom vajon mire elég? Ráadásul ne feledjük: ez a „második” nyelv a magyar iskolákban voltaképpen a negyedik nyelvet jelenti. Nem sok egy kicsit?

Összefoglalva

A program célja az volt, hogy megkönnyítsék a gyerekek dolgát, és ne legyen annyi a fölösleges tananyag. A természettudományi és történelemórák számának csökkentése azonban alacsonyabb szintű alapműveltséget eredményez. Ráadásul a nyelvekkel ugyanúgy megterhelték a gyerekeket. Szerencsére a szabadon felhasználható órákat lehet toldozni-foldozni. Ha az iskola és a pedagógus elég ügyes, az egész még jól is elsülhet. 

Túl sok itt a pedagógus?

Szabadon felhasználható órák ide vagy oda, képtelenség minden megcsonkított tárgy óraszámát kiegészíteni, és emellett még szakosodni is. Mint láttuk, három tantárgy óraszáma a felére csökkent. De akkor mit fognak csinálni a történelem, természetrajz és földrajz szakos tanárok? A válasz egyszerű: angolt fognak tanítani. Képesítetlenül. Ott ugyanis hiány van. (Hiszen a jó angolosok többsége nem fog aprópénzért gürizni az alapiskolákban.) És ha nem angolt, akkor majd tanít magyart vagy valami mást. Kérem szépen, ez a valóság.

A nagyobb, tehát gazdagabb iskolákban, ahol legalább két párhuzamos osztály fut egymás mellett, ezek a gondok nem lesznek olyan súlyosak. Ott csökkentett óraszámok mellett is lesz munkája a biológiatanárnak. A probléma ismét a kisiskola. Emlékszünk? A kevés diák miatt alig tudják kigazdálkodni a fizetéseket. Egyszerűen nem lesz pénzük arra, hogy minden szakra képesített pedagógust alkalmazzanak. És az alulfizetett pályát sorra hagyják el a fiatal, tehetséges tanárok…

Az új törvény veszélye, hogy gyerekeink a jövőben rosszul összeállított tananyagot fognak tanulni az egyre lepukkantabb iskolákban, ahol zömében kiégett, szakmailag felkészületlen tanárok fogják őket tanítani. Tisztelet a kivételnek!

Mindent összevetve

Az iskolai reform nem egyértelműen rossz. Az a baj, hogy nem talált (nem is keresett) megoldást iskolarendszerünk mélyproblémáira: a kisiskolák nehézségeire, a tanárok alulfizetettségére, a gyerekek fokozódó agressziójára, a tananyag túlzott mennyiségére, a rossz tananyagszerkezetre stb. Az új törvény a homokba dugta a fejét: úgy tesz, mintha iskoláink nagy, gazdag intézmények volnának, ahol kiváló szaktanárok tanítják a csupa jó magaviseletű, tudásra szomjas gyereket.

A rendszer túl nagy szabadságot adott az alapiskoláknak. Olyan nagyot, amivel az iskolák többsége nem tud élni – például az alulfinanszírozásuk és más egyéb okok miatt. Arról nem is szólva, hogy az állami finanszírozású alapoktatásnak standard színvonalúnak kellene lennie – elhanyagolható különbségekkel. Ma nem csupán a szlovák és a magyar iskolák között van esélyegyenlőtlenség. Nemsokára hatalmas szakadékok lesznek falusi és városi, szegény és gazdag iskolák között – tovább mélyítve a társadalmi különbségeket. Következő alkalommal a középiskolákkal foglalkozunk majd. Ízelítőnek legyen elég annyi, hogy idén már nem lesz A és B szintű érettségi.

Pedagógusvélemények

• „Lehet, hogy gyerekeink négy nyelven fognak tudni beszélni – a kérdés már csak az, hogy mit fognak tudni mondani?”
• „Tulajdonképpen megpróbáljuk, hogy lehetőleg minden maradjon a régiben.”
• „Arra lett volna szükség, hogy a gyerekeknek több szabadidejük legyen. Hogy azzal foglalkozhassanak, amit szeretnek, hogy többet lehessenek a szabadban, hogy többet mozogjanak. Ezt nem sikerült elérni.”
• „Egy kisiskolásnak azt kell tudnia a macskáról, hogy cica. A felső tagozatosnak, hogy háziállat. A gimnazistának meg már az is derenghet, hogy emlős.”
• „Nem a roskadozó épület falait erősítették meg, csak a bútorokat cserélték ki, és azokat is a feje tetejére állították.”

„Apró” szépséghibák

• Miközben már javában folyik a tanítás az új módszer szerint, sok tárgyból még mindig nincsenek tankönyvek.
• Megjelent viszont az új Honismeret tankönyv, ahol ősi helységneveink csak szlovákul olvashatóak. (Pl. Pozsony helyett Bratislava). A többire állítólag ugyanez lesz jellemző.
• Az iskoláknak a saját program kidolgozására gyakorlatilag két hetük volt. Az új iskolatörvényt ugyanis a nyári szünet alatt kapták kézhez.
• Az iskolákban lassan lehetetlen fegyelmet tartani és tanítani.

– Mi a véleménye arról, hogy történelemből a tananyagot úgy csökkentették, hogy az ókor történelmét részben kivették belőle? Mit fognak tudni kezdeni gyerekeink a heti egy történelemórával? – kérdezzük Hunčík Péter pszichiátert.

– Az egészben az a legdöbbenetesebb, hogy nálunk a politikai élet képviselői vadul Amerika- ellenesek, miközben sorra veszik át az amerikai rendszer elemeit. Köztudott, hogy az ottani liberális iskolarendszerben a történelem és a földrajz oktatása nem kötelező, aminek következtében az átlag amerikai fölháborítóan műveletlen. A legnagyobb veszély azonban az, hogy ilyesmi megváltoztathatja az ember egész életét. Ha valaki nem ismeri Zeuszt, Marcus Aureliust vagy a nagy matematikusok és csillagászok nevét, vagy akár az orvostudomány megteremtőjét, Hippokratészt, akkor nem csak a tárgyi ismeretek hiányával találja szembe magát.

Az ilyen ember a saját maga emlékeiből kezdi „írni” a történelmet. Ha belép egy munkahelyre, mindent át akar majd szervezni, mert azt hiszi, a világ azzal a nappal kezdődik, amikor ő belépett a munkahelyére.

– A mai információs társadalomban a humán műveltség kezd egyre jobban elértéktelenedni. A divatszakmák közt ilyen irányzatút ma már nem találunk. Miképpen hat a humán műveltség háttérbe szorulása az érzelmi intelligencia fejlődésére?

– Részben azért csökkent a humán értelmiségi pályák iránt az érdeklődés, mert azok bizony nincsenek megfizetve. A kérdés itt azonban az, hogy mennyire lesz tartós a jelenlegi társadalmi tendencia. Mi lesz húsz év múlva, mikor kiderül, hogy van egy homogén társadalmi massza, amely teljesen egyforma Indiától Brazíliáig, hiszen mindenki ugyanannak a műszaki-informatikai műveltségnek a birtokosa, és alig tud valamit a saját és az emberiség múltjáról, nélkülözi a szellemi másságot. Akkor felmerül majd a kérdés: hogyan lehet továbblépni? Ez a generáció mit fog hozzátenni az európai kultúrához? Nem azt mondom, hogy az ókori műveltség ismerete nélkül nem lehet élni, de elképzelni sem tudom, milyen emberi minőségben, hiszen az eszményképeinket, az erkölcsi értékrendünket, a szépérzékünket, de még a nőről alkotott képünket is ezek alakítják. A jelenkor emberénél is már megfigyelhető, hogy az érzelmek marginalizálódnak, kiszorulnak a perifériára, és ez a folyamat a jövőben még inkább felerősödhet. Az új oktatási törvény következményét csak pár év múlva tudjuk majd pontosan lemérni, de egy biztos: sokat fognak vele veszíteni a gyerekek. Mert mit ér a racionális tudás, ha elsikkadnak az érzelmek?

– Az új oktatási törvény elkészítésekor a tananyag mennyiségét nemigen csökkentették, csupán átcsoportosították, így a gyerekek továbbra is leterheltek. Teljesíteni viszont illik, hiszen az „új” iskolarendszer ugyanúgy teljesítményorientált, mint a tavalyi…

– Mintha mindenki megfeledkezett volna arról, hogy a jövő generáció életéről és sorsáról van szó. Az oktatásról, a tananyagról csak megfelelő szakembergárda bevonásával lenne szabad dönteni. Mert tényleg megterhelő a tananyag mennyisége, de úgy kellene átválogatni, hogy a gyerekek közben ne sérüljenek érzelmi, erkölcsi fejlődésükben, hogy modern européer váljék belőlük. Nagyon pozitív a jelenlegi francia–német kezdeményezés: közösen próbálnak meg történelemtankönyvet szerkeszteni, és így elkerülik a nemzeti szubjektivitást.

– Hogyan lehetne a kultúrát közelebb hozni a gyerekekhez?

– Rossznak tartom, hogy a mi társadalmunkban elterjedt az a nézet, hogy a gyerek oktatása az iskola dolga. A mai világban a szülők nagyon kevés időt szánnak a közös, családon belüli művelődésre. Elmennek nyaralni, kikapcsolódni, de mikor viszik el a gyereket egy kiállításra, múzeumba? Mikor ülnek le egy könyv mellé? Adnak egyáltalán könyvet a kezükbe? Ehhez persze szükséges, hogy a szülőknek is legyen minimális tudásuk, vagy hajlandók legyenek ebbe energiát fektetni. A gyerekek még kíváncsiak, nyitottak mindenre. Rengeteg múlik a szülő hozzáállásán is.