A szociban, amikor „bezzeg a kenyér“ 20 fillérbe került, az emberek élete Füleken a gyárak körül forgott. Mindenki dolgozott, a gyárkémények reggeltől estig füstöltek. Ment a termelés.
A munkások két váltásban nyomták, reggel hattól este tízig. A „dolgozó népet” tömött buszok és vonatok szállították a gyárba.
(© Fotó: Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
PEZSGETT AZ ÉLET FÜLEKEN...
A Füleki Edénysajtoló és Zománczozó Műveket 1906-ban kezdték el építeni zománcozott termékek gyártására. Hamarosan megkezdődött a kályhagyártás, majd az ón- és a lakkozott edények gyártása. A gyár termékei bejárták egész Európát.
1917-ben Hulita Vilmos lett a gyárigazgató, aki huszonnyolc éven át maradt ebben a pozícióban. Akkor is, mikor a gyár cseh kézbe került.
Füleken már a múlt században füstölgő kémények meredtek az égnek. Az ipar a század vége felé rohamosan vonult be a palócok addig elrejtett, csöndes birodalmába. (© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
Mindent kibírt
1927-ben, mikor a zománcozott edényeken megjelent a kakas, épp egy prágai részvénytársaság volt a tulajdonos. 1400-ra duzzadt a dolgozók száma: már akkor is „olcsó volt“ a füleki munkaerő (egy öntudatos cseh munkás nem dolgozott volna annyiért, amit itt fizettek...).
Hulita Vilmos fafeldolgozó részleggel bővítette a gyárat, majd krómozott termékeket, vízvezeték-szerelvényeket, fürdőszobakályhákat, horganyzott kádakat, gáz- és gőzszerelvényeket kezdtek gyártani. A háborúk alatt leginkább a hadseregnek dolgoztak.
Hulita Vilmos, a gyár igazgatója (© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
1936 augusztusában a munkások sztrájkba léptek. 1938 nyarán az üzemben hatalmas tűz ütött ki, a csarnokok nagy része leégett. Utána ismét magyar tulajdonba került a gyár. A termelés fellendült, ömlött a megrendelés Budapestről.
A második világháború alatt a németek elrendelték a rekvirálást, a berendezést Németországba tervezték szállítani. Ám a munkások elrejtették a fontos gépeket, a vagonokba kiselejtezett alkatrészek kerültek.
Fülek felszabadítása után a gyárat államosították, a famegmunkáló különvált a gyártól, megalakult a Mier bútorgyár. A zománcgyár pedig felveszi a Kovosmalt nevet.
Olvass tovább: Pezsgett az élet Füleken
SÁR, VÁR, GYÁR
A gyár, a vár és a sár városa! A szociban így nevezték Fülek városát. Akkoriban minden háztartásban ott állt a Kovosmalt sparheltje.
Kovosmaltban majd minden családból dolgozott valaki. Papám élmunkás volt az öntödében. „A legjobb munkás” érdemrendet Brünnben vette át. De nemcsak ő dolgozott ott, hanem a nagymamám, a papám két fivére a feleségekkel együtt, a nagynénéim, szinte az egész família. Később még anyukám is beállt.
Már kora reggel élet töltötte meg a várost, de nemcsak a várost, a mi kis falunkat is. Az ágyam az ablak alatt volt. Reggelente behallatszott a gyárba igyekvők lépteinek a kopogása.
A nógrádi és a gömöri régióban voltak települések, melyeknek szinte a teljes lakossága a gyáraknál talált megélhetésre. A Kovosmalt fénykorában pedig minden út ide vezetett, a zománcgyár több mint négyezer embert foglalkoztatott.
A füleki zománcgyár Palócország csodája volt, itt születtek a zománcozott öntöttvas kádak és konyhai edények. Mindenki ismerte a kovosmaltos bögréket és serpenyőket. Azóta is hiányoznak!
Ahol gyár állott, most kőhalom
„Fúj a gyár!” Ez a mondat legalább annyira füleki jellegzetesség, mint ma a várból felcsendülő tárogatószó. Régen még az óránkat is a gyárkürt hangjára állítottuk be. „Más világ volt az!“ – mondják a régiek. Ma üres telephelyek, roskadozó épületek ölelik körbe a várost; a gyárak csődbe mentek. A Palócvidék a lecsúszott régiók közé pottyant.
Olvass tovább: Sár, vár, gyár
