Alig vagyunk túl a téli, fázós és hideg időszakon és a 2017-es év legdepresszívebb napján (január 16.), máris az ajtónkon kopogtat a következő, lehangoló és melankolikus hangulatot előidéző vendég. Ez pedig nem más, mint a tavaszi fáradtság. Kipp-kopp!

Tudományosan bizonyított tény, hogy a téli időszak elteltével és a tavasz beköszöntével szervezetünk képtelen olyan gyorsan újjáéledni, mint a természet. Ahogy felragyog az első napsugár, ahelyett, hogy kirobbanó formában lennénk, csak jól elfáradunk. Bágyadtak, aluszékonyak és ingerlékenyebbek leszünk, s rögtön arra gondolunk, hogy betegek vagyunk, és megöregedtünk. Pedig erről szó sincs!

tavaszi-faradtsag-kezdo.jpg

A tavaszi fáradtság egy teljesen normális folyamat, illetve fázis. Hormonszintünk, étkezésünk, életmódunk egyszerűen átáll, és igyekszik megváltozni, felfrissülni. Csakhogy nem megy az olyan könnyen! Mi nem tudjuk a természettel a tempót tartani, nekünk több időre van szükségünk. 

Mi az oka a tavaszi fáradtságnak?

A fáradtságérzetet a hormonháztartásunkban lezajló folyamatok okozzák. Két olyan hormon van testünkben, amely segíti ezt a folyamatot. Az egyik ilyen hormon a melatonin (alvási hormon), a másik pedig a szerotonin (boldogsághormon).

Ezen hormonok ingadozása felelős szervezetünk nehézkes átállásáért. A bioritmusunk kicsit felborul, amint meghosszabbodnak a nappalok, megváltoznak a fényviszonyok, az alvásigényünk viszont még a régi marad. 

Tehetünk ellene!

  • Amint kisüt a nap, igyekezzünk több időt eltölteni a szabadban, a friss levegőn. Folytassuk a sportot! Ha kint szeretnénk már futni vagy biciklizni, ahhoz azért még válasszunk megfelelő öltözéket. Ilyenkor lehet csak igazán csalóka az időjárás! 
  • Az étrendünk télen zsírosabb, a tavasz közeledtével azonban egyre inkább igyekeznünk kell, hogy könnyebb, egészséges, vitaminokban gazdag táplálékot vegyünk magunkhoz. Ilyenkor célszerű tisztítókúrát tartani, illetve böjtölni. 

hirlevel_web_banner_1_206.jpg

  • Igyunk minél több vizet! Szervezetünknek állandóan szüksége van a vízre, hogy a salakanyagok könnyebben távozhassanak.  
  • Mindamellett a lelkünket se hanyagoljuk. Ha testi és lelki átmenetet össze szeretnénk hangolni, a kifejezetten jótékony hatású szaunát javasoljuk. Ezzel beindul a test méregtelenítése, s lelkünk is egyidejűleg megpihen. 

Lehet, hogy évről évre egyre nehézkesebbnek érezzük ezt a fajta átállást, de ne csüggedjünk, hiszen tehetünk ellene! Irány sportolni, állítsunk össze egy megfelelő étrendet magunknak, és ugyanúgy pihentessük testünket tavasszal is, mint télen. Így sokkal egyszerűbb lesz átvészelni ezt a fáradságos időszakot. Készüljünk fel rá, és tegyünk érte. Tegyünk az egészségünkért!

Derzsi Bernadett
Cookies