Ha valaki a tévében látottak alapján próbálná jellemezni, nagyot tévedne. A reklámokban és a Fábry-show-ban bolondozó férfi csak egy kicsike szeletkéje mindannak, ami Szőke Andrásban lakozik.
Miért tűnik úgy, hogy a mai harmincasok később házasodnak, később vállalnak gyermeket, és egészen más sorrendben építik fel az életüket, mint szüleik? Több generáció női történetein keresztül keressük a választ arra, hogyan változtak meg az életutak, a biztonságról alkotott elképzelések és a családalapításról szóló döntések – és hogy valóban rosszabbul csinálják-e a mai fiatalok, vagy egyszerűen csak egy egészen más világban élnek.
Nevét kezdetben csak a művészfilmek meg a kabaréhallgatók megrögzött tábora ismerte. Aztán a Fábry Show-nak köszönhetően megnövekedett a rajongók száma. Az UPC-reklámokból pedig már a legkisebbek is ismerik Szőke kapitányt meg az ő barátját, Badár Sándort.
Házasságpárti vagyok, mert a házasság önfeláldozás és beteljesedés. Közös célok elérése, mindennapos szeretet. Persze, a házasság szerencsejáték is. Sosem tudhatjuk, hogyan jövünk ki belőle, győztesként vagy vesztesként. Igazából csak az veszíthet rajta, aki nem szeret.
Bombera Krisztina a szemünk előtt érett riporterré. A kereskedelmi televíziózás indulásával került a tv2-höz, lett gyakornokból riporter, majd szerkesztő, műsorvezető. Aztán – miután nevet szerzett – sokak megdöbbenésére szögre akasztott mindent, és férjével elutazott az USA-ba. De a munka ott is rátalált: a 2001. szeptemberi terrortámadások szemtanújaként nem tehette meg, hogy ne vegye újra kézbe a mikrofont.
Pellach Emese életvezetési tanácsadó egy szép napon elhatározta: megtanítja az embereket jobban és elégedettebben élni. Ami egyáltalán nem egy jobban fizető munkahely megszerzését jelenti, hanem a ráeszmélést arra, hogy örüljünk annak, amink van. Életmódvezetési tanfolyamait magánemberek és különböző vállalatok is igénybe veszik, a Sziget Fesztivál és több rádió népszerű előadója.
Az idei szezon a nőies eleganciáról és a karakteres részletekről szól: visszatér a bubifrizura, hódítanak a kézitáskák nappal is, az arany árnyalatok pedig a ruhatártól a kiegészítőkig mindenhol megjelennek. Összegyűjtöttük azokat a trendeket, amelyek az irodában és a hétköznapokban is stílusos megjelenést biztosítanak.
Ebben a divatban nincs semmi őrület: viselhető. Őrületes annyiban, hogy irtó jól mutatunk a pántos – kivágott rucikban, blúzokban. S ettől leszünk nyáriak és ragyogóak. Sőt, még a visszafogott árnyalatok kedvelői is felöltözhetnek,a természetes selyem viszont erős színekben jelenik meg. A képekről elleshetjük, hogyan lehetünk egyszerre klasszikusan nőiesek és vadul csábítóak.
Valamikor a gazdálkodók még tisztelték a természetet. Aztán átbillentünk a ló másik oldalára! A „nagyüzemi” állattartás és növénytermesztés célja a lehető legtöbb eladható termék előállítása, aminek érdekében aztán minden eszközt bevetettek: serkentőszereket, antibiotikumokat, műtrágyát, vegyszereket. Harcba szálltunk a természettel, de csak mostanában kezdünk rádöbbenni arra, hogy a vesztes – csak az ember lehet.
"Karácsonyi ajándék ötleteim: az ellenségednek megbocsátás, az ellenfelednek türelem, a barátodnak szeretet, a partnerednek szívesség, mindenkinek jóindulat, minden gyermeknek egy jó példa, magadnak tisztelet."