A kollégái csak Grófnak szólították, mert volt benne valami arisztokratikus. Kifogástalan úriember volt, azon ritka fajtából, akiknek sármja ösztönös, belülről fakad: kifinomult, elegáns viselkedése és kiváló, polgári humora nem volt erőltetett. Megjelenése mindig kifogástalan volt: melegítőbe még otthon sem bújt, és a legnagyobb melegben is viselt nyakkendőt.
Jelenleg a harmincegy-harmincket-tedik hétben járok. A hasamat már most óriásinak érzem, és úgy egy hónapja alig tudok aludni. Nehezemre esik mindenféle mozgás. Le vagyok lassulva – az útra, amit máskor tíz perc alatt megteszek, most tizenöt-húsz percet kell számolnom. Úgy érzem magam, mint egy bálna, esetlennek, ügyetlennek. És Istenem, még két hónap van hátra...
Mitől lesz igazán jó egy színház? Attól, hogy mindenki megtalálja benne a saját történetét. A Komáromi Jókai Színház jubileumi évada egyszerre ígér klasszikusokat, meglepetéseket és bátor művészi vállalásokat. Az igazgatóval, Tóth Tiborral a kulisszák mögötti döntésekről, sikerről, kockázatról és álmokról beszélgettünk.
Barack-sziget (Marhuľový ostrov) – ez a címe annak az új szlovák filmnek, amelyet a Csallóköz regényes tájain forgatnak. A film főszereplői Tóbiás Szidi, Mokos Attila és Nádasdy Péter. Már a szereplőgárdából kiderül, hogy nem mindennapi filmmel van dolgunk. Szlovák film, magyar szereplőkkel, a Csallóközben?
60 éves Pőthe István színművész. Ilyen kerek jubileum alkalmával valószínűleg mindenki megpróbál kicsit elgondolkodni az élete fölött, számot adni eddigi örömeiről és bánatairól.
Hogyan érzem magam a 22. hétben, azaz a hatodik hónap közepén? A feleletem: is-is. Lelkileg sokkal jobban. Az első hónapokra jellemző feszültségen túljutottam. Nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, megint mindent szépnek és jónak látok. Harmóniában érzem magam egész valómmal, egyáltalán a környező világgal.
Ipolynyéken szorgalmas emberek élnek. És az itteniek nem bújnak el. Szeretik a társaságot, a közösségi életet: nem kevesebb, mint 12 csoport működik itt (borászok, vadászok, nők klubja, focisták, sakkozók, nyugdíjasok, gyermekszínjátszók, néptáncosok, operetténekesek, sőt, mozgássérültek – felsorolni is képtelenség), mind-mind gazdagítják a falu életét.
A „Malina Hedvig-ügy“ Fico és Kaliňák úrnak köszönhetően országos szenzáció. Hedvig a bulvárlapok hasábjaira került, az interneten a legnépszerűbb, legolvasottabb hírré vált. Találgatni van mit, az ügy ugyanis több mint homályos.
Ne hallj, ne láss, ne szólj! Az egymás mellett ülő három majmocska jutott eszembe a következő történetről. Legjobb hallgatni, bedugni a fejünket a homokba. De vajon mit lehet elérni hallgatással?
Mikor ismét elmaradt a menstruáció, már tudtuk mind a ketten. Számítottunk rá, terveztük – és mégis váratlanul ért! Nem tudtam, mit kezdjek az érzéseimmel. Egyszerre örültem és aggódtam, hirtelen egy sereg „mi lesz, ha” kérdés fogalmazódott meg bennem. Számolni kezdtem: ezt és azt, no meg amazt kell elrendezni, hogy „minden rendben legyen”. És minderre csak kilenc hónapom van!
