A Duna mentében, egy tündéri faluban, Karván bújik meg ez a vidékfejlesztési iskola: az utolsó igazi magyar kertészeti középiskolának számít. Az igazgató úr, Varga Péter, akivel bebarangoltuk az iskolát.
Sokunk ismeri az Őszi chanson című impresszionista verset. Engem már diákkoromban megragadott a hangulata: a hangzók búgása valóban visszaadta az őszi elmúlás érzését a maga szépségében. Olyan életszerűen szép, hiszen az elmúlás előbb-utóbb minden életben bekövetkezik.
Negyeden vagyunk, Futó Éva csodás virágoskertjében. Éva kinyit egy kis titkos ajtót, s úgy invitál minket tovább: a virágokon kívül mutat még egy csodát. Hallottak már olyanról, hogy a gyomágyás etesse, úgymond, a zöldségágyásainkat?
Virul ez a kert, s virul vele a gazdája is. Szerettem volna azzal kezdeni az írást, hogy Futó Évi a munkáját tekintve az üzleti világban forog... S majdhogynem azt írtam: virágban. Merthogy ő a Táncoló Virágok Kertjének megálmodója.
Gellén, idilli a környezetben fekszik Tóthék vályogháza. Aki kíváncsi a házaspár életére és vágyaira (miért költözik egy modern nő vályogházba?), az olvassa el riportunkat.
A Bátor Tábor önkéntesei nevetést visznek a kórházi ágyak mellé és az otthonokba. Hiszik, hogy a felhők felett mindig süt a nap! Az önkénteseket cimboráknak nevezik: s a cimbikre mindig számíthatnak a gyerekek.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."