Barátaim már mosolyognak rajtam, amikor menetrendszerűen minden télen előhozakodom a kedvenc témámmal, mégpedig azzal, hogy én bizony nyugdíjaskoromban...
Bott Lillát hallgatva azon gondolkodtam, milyen jól van az kitalálva, hogy mi, anyák nem vagyunk egyformák. Drága anyatársaim, tessék felemelni a tekinteteket, mert az izgalmas rész most jön! Éppen úgy, mint Lilla életében.
Nőiségünk egyik legfontosabb szerve a méh. Az a burok, ahol a megfogant életből kifejlődik a kisbabánk, és kilenc hónapon keresztül ez lesz az otthona is. A mióma éppen a méhünket bántja, fájdalmat és szenvedést okoz.
Megnyugtat, simogat, körülölel. Feldob, erőt ad, kizökkent. A zene elkísér bennünket, ha öröm és bánat ér; ott van velünk életünk sorsfordító eseményeinél.
Sokszor rásütik a „kezelhetetlen” bélyeget egy gyerekre. Sokszor kisfiúkra. Hiperaktív és így tovább. Sajnos, nem tudjuk hova tenni azokat a fiúkat, akik elevenebbek vagy nem átlagosak. Sokaknak!
Minden apa a legjobbat szeretné adni a gyermekének. Ám a mostani világban már nem egyértelmű, hogy mi az a legjobb. Zalka Lóránt pedagógussal többek közt erről beszélgettünk.
Idén karácsonyra hatalmas fát szeretnék: mennyezetig érőt vagy akár még magasabbat. Hadd lássák az angyalok is az égből! Még jó, hogy a cipekedést a három fiam megoldja...