Téged pedig meghat, hogy a két hónap alatt nem felejtette el, hogyan szereted, s ettől a könnyekig meghatódsz... közben a tőled két méterre ülő kávéházi ismerősöddel megbeszéled a híreket... és együtt örültök, hogy a tegnapi csaknem 5000 tesztből mindössze 8 lett pozitív, hogy háromszor annyi a gyógyult, mint az új fertőzött... és talán mégse kell a vállalkozóknak lehúzni a rolót... és a visszaúton csak azért is vesztek egy kis édességet, hogy forgalmat csináljatok a sarki kisboltban...

A „nagygyerek” délben kimászott az ágyból, és ujjong, mert pont most közölte vele a rádió, hogy leérettségizett... Pedig nemhogy nyakkendő, de még zokni sem volt rajta!

prominent-cafe-kezdo.jpg

Az érzés…

...amikor elballagsz a város végi kedvenc kávézódba, közben összefutsz pár ismerőssel, már akiket megismersz szájmaszkban, és közben elképzeled, hogy milyen lesz az, mikor a hosszú karantén után végre eléd teszik a habos kispresszódat. Mert nagyon szófogadó szeniorok voltatok eddig a pároddal, kizárólag azt ettétek és ittátok, amit otthon elkészítettetek magatoknak... mindig a szűkösen kijelölt idősávban vásároltatok az utca végi kisboltban... messziről látod, hogy a kávézó teraszán már ülnek. Juhé!

Az érzés…

...amikor a pincér magától hozza a megszokott kávédat, miután kettecskén leültök az egyik szétrakott asztalhoz (és te meghatódsz, hogy a két hónap kényszerpihenő sem felejtette el vele, hogyan szereted a feketédet). Együtt örülsz a többiekkel, hogy az előző napi 5000 tesztből mindössze 8 lett pozitív, és háromszor annyian gyógyultak meg, szép számok ezek, főleg azután, amit Európa más országaiból hallotok... halkan örültök kis kávékortyolgatás közben (letolod a szájmaszkot erre a kis időre, a kávé szívószállal nem az igazi)... ti porceláncsészéből isszátok, de látod, hogy egy-két óvatos duhaj még papírpohárba kérte...

Hiába, az ember társas lény! Ez nekünk nagyon hiányzott már... A szájmaszk felett a mosolygó szemek élvezetről árulkodnak: végre nem otthon kell a kávét megfőzni és meginni, hanem ezen a szellős kis teraszon, hús-vér emberek között...

Az érzés...

...amikor újra helyet kap az életetekben az utca zaja, mert hiszen eddig csak a sínek mellett, a kertek alatt vagy a sárgán virító repceföldek mentén róttátok a kilométereket, ahogy illett... nehogy találkozzatok emberekkel, azt is csak szigorúan szájmaszkban, hátha más is ott szellőzteti a kutyáját. Milyen jó, hogy végre kinyitnak a boltok, és elkezdenek dolgozni a borbélyok, a kozmetikusok, a fodrászok, és a körmösük is munkába lendülnek, és a nők megint mosolyogni fognak...

A lényeg, hogy végre a kisiparosok is dolgozhatnak, így remélhetőleg nem fogják lehúzni a rolót, mert az ember pénzből él, a számlákat pedig – pandémia ide, vírus oda – fizetni kell, a családnak is ennie kell, a gyerekek meg lassan kinövik a cipőiket és a ruháikat, nem ülhetnek a monitor elé rongyos pizsamában, mikor a tanító néni épp látni akarja, hogy hányasra tud a gyerkőc bukfencezni... Ilyenkor az anyuka tanársegéddé avanzsál, vagy simán csak operatőrködik, ám titokban már ő is várja, hogy újra korán kelljen kelni...  apuka is türelmetlen, néha megfőz vagy kivasal, ma már reggel elrohant a sarki virágárushoz egy csokorért az asszonynak... hiszen nemrég volt anyák napja!

web-bannerek-instagram.jpg

Az érzés...

…amikor élőben „élőzhetsz”, és simán megkérdezheted az asztalszomszédodat, hogy érzi magát (hát hogy érezné, micsoda banális kérdés, de milyen jólesik kimondani!)... Végre beugorhatsz a kedvenc galériádba és a múzeumba, és már előre örülsz, hogy hamarosan kinyitnak a mozik, majd utána a színházak... Óh, lassan már tervezheted a nyaralásodat...

Az érzés...

…amikor úgy tűnik, látni már a fényt az alagút végén. Megfizethetetlen!

szakal_marika_web.jpg
A rajzot a szerző 5 éves unokája, Ella Šebo készítette nagymamájáról

Szakáll Mária

Új Nő csapata