Botló Edina (39) két fiúgyermek boldog édesanyja. Edina műtősnőként dolgozik a dunaszerdahelyi kórház nőgyógyászati osztályán. Azt kértük tőle, mesélje el egy napját, illetve egymás után több napját, hiszen – mivel műszakozik – nem sok egyformaság szorult az életébe. Stílusosan kisestélyiben fényképeztük, annak illusztrálására, hogy mennyi szerepnek kell nőként megfelelnie: épp éjjeli ügyelet után van, egyik kezében a bevásárlás, másik kezét hipermozgékony kisfia fogja (akinek kíváncsi kérdéseit imádtuk).
– Az első munkahelyem Pozsonypüspökin volt – kezdi. – Amikor odakerültem, nemigen tudtam, mi a műtősnő dolga pontosan. Diákként a műtőbe és a szülőszobába nem volt bejárásunk, bár a kisműtőben megcsodálhattuk a műszereket, persze mindet nem láthattuk. A meghallgatáson az ápolástani igazgatóhelyettes megkérdezte, hogy szeretnék-e műtőben dolgozni. Igent mondtam, mert nagyon szerettem volna megkapni a munkát, így azonnal bedobtak a mélyvízbe. 1998 augusztusában kezdtem Pozsonypüspökin a mellkasi sebészeten – és örökre rabul ejtett a műtő semmihez sem fogható atmoszférája. 2003-ig ingáztam Pozsonyba, majd megszületett az első fiam. Három évig otthon maradtam vele: nem siettem vissza, mert úgy éreztem, hogy a Bencével töltött időt kiérdemeltem. Közben Rózsahegyre költözött a részlegünk, és megterhelő lett volna az utazás, pontosabban a család látta volna a kárát. A nő, mikor anya, mindig kisebb-nagyobb kényszerek között él, míg csak a gyerekek fel nem nőnek. Otthon egy évig a gyermekosztályon dolgoztam. Szerettem ott, rengeteg új ismerettel gazdagodtam. Majd egy szép napon megcsörrent a telefonom, a nőgyógyászati osztály főnővére hívott. Távozott egy műtősnőjük, és megkérdezte, hogy volna-e kedvem átlépni hozzájuk... Örömmel mondtam igent. „Ez nem véletlen, a műtő az én sorsom!“ – gondoltam magamban. 2011-ben megint volt egy hároméves kihagyásom, mert megszületett a második kisfiam, Máté. Utána ismét munkába álltam, s azóta havi 300 órát dolgozom. Átlagban havi hét vagy nyolc huszonnégyesem van, amúgy minden nap héttől fél négyig dolgozom. A hétvégi ügyelet is 24 órás.
– Hogy néz ki egy napja?
– Reggel hétre bemegyek, átöltözöm, majd elfoglalom a helyemet. A kolléganőkkel együtt átnézzük a műtéti programot, melyet már előző este kifüggesztenek. Majd elosztjuk a feladatokat, és nekilátunk a munkának. Az éjszakai ügyeletest általában hagyjuk pihenni, hiszen hosszú a nap, és nem tudni, mi vár még rá aznap éjszaka. A műtősnő megy be elsőnek a műtőbe, és ő távozik utolsóként. A mi feladatunk előkészíteni a műtőt, egyeztetünk az ápolóval. Minden napra ki van írva legalább három műtét, és mindig adódhatnak sürgős esetek. Miután befejeztük a programozott műtéteket, készenléti állapotba rendezzük a műtőt. Egy beavatkozásnál ketten vagyunk bent. Az egyik az elejétől a végéig aktív, ő az, aki bemosakodik a műtéthez. A másik a keze alá dolgozik. Rajtunk és az orvoson kívül egy ápoló van még jelen.
A műtősnő megy be elsőnek a műtőbe, és ő távozik utolsóként.
– A műtőben is vannak kedvenc és kevésbé kedvenc munkák?
– Mindegyikünknek megvannak a kedvelt és kevésbé kedvelt feladatai, és igyekszünk eszerint szétosztani a teendőket. Mi mindig meg tudunk egyezni a kolléganőmmel, hogy ki melyik műtéthez mosakodjon be. Nekem fiútestvérem van, és mindig vágytam egy lánytestvérre is. A kolléganőmben, Csillában igaz barátnőre leltem. A műszakot akkor zárjuk, amikor megérkezik a váltás. Először átadjuk a jelentést, azaz elmondjuk, hogy mi minden történt aznap. Ezután megyünk csak haza.
– Melyik a kedvenc műtétje?
– Örökmozgó, nyughatatlan ember vagyok. A pörgős műtéteket szeretem. A klasszikus, nyitott hasi műtétek a kedvenceim. Számomra a laparoszkópia, vagyis a kulcslyuksebészeti műtétek kicsit unalmasak. Abban valahogy nem tudok kiteljesedni (szabadkozik).
– Hogyan telik a 24 órás ügyelet utáni szabadnap?
– Reggel hétkor adom át a műszakot. Közel lakunk a kórházhoz, így csak hazasétálok. Útközben még megállok friss kiflit, sajtot venni a családnak. Fél nyolcra érek haza. A kisebbik fiam még igényli, hogy elkísérjem az iskolába. Bár az iskola is szemben van velünk, még az a pár perc is fontos számára, míg együtt elbattyogunk a kapuig. Ezután kezdődik a napi rutin, nekilátok rendbe szedni a lakást, bár a család jócskán kiveszi a részét a házi munkából. Munka után nem szoktam aludni, délelőtt, mikor nagy a kinti nyüzsi, valahogy én sem tudok pihenni. Először is elkezdek gondolkodni azon, hogy mit főzzek. Minden nap friss ételt készítek. Mivel a fiaim és a férjem is mást-mást szeretnek, kétfelé főzök. A férjemnek minden nap csomagolok friss ebédet a munkába. Délre mindennel el kell készülni, mert megyek Mátéért az iskolába. Bence fél három körül szokott hazaérni. Ilyenkor beszélgetünk, majd segítek tanulni a kicsinek. Délután négy órakor megérkezik a férjem. Tálalok, kávét főzök, s hirtelen azt veszem észre, hogy jaj, már megint este van. Ekkorra már nagyon elfáradok, de még jár az agyam, hogy mit hagytam el, mit kell még letudni, elintézni. Szóval, annyi a teendő, hogy örülnék, ha a nap több, mint 24 órából állna.
– Örömét leli a főzésben?
– Igen, nagyon szeretek főzni! Szívesen kísérletezek új ízekkel. A családom szerint nagyon jól csinálom. Anyukám azt szokta mondani, hogy nincs párom a konyhában. Nagyon büszke rám. Finom ételeket készít az anyósom is, de én jobban szeretek a konyhában serénykedni, mint ők. A nagymamám és a keresztanyukám voltak még hasonlóan kreatívak a tűzhely mellett.
– Melyek azok a bevált receptek, amelyekkel a család kedvében tud járni?
– Bencénél a rakott krumpli mindent visz. Bármennyit képes megenni belőle. A férjem a főzelékeket és a leveseket szereti. A gyerekek csak a paradicsomlevest eszik meg, amit mi otthon csak piroslevesnek hívunk. Máté nagyon válogatós. Hiába főzök, ő mindig csak „szalámis kiflit“ enne.
A műtőben követni kell az orvos utasításait, hogy a műszer azonnal az orvos kezébe kerüljön, még az sem mindegy, hogy milyen módon adjuk a kezébe.
– Ki támogatja, segíti a mindennapokban?
– Elsősorban a férjem az, aki teljes mértékben támogat. Mindenben segít, kiveszi a részét a házimunkából. Amikor lehetőségem adódott visszatérni a műtőbe, kikértem a véleményét. Tudtuk, hogy a döntés az egész család életére kihatással lesz. Azt mondta, tegyem azt, amit a szívem diktál, és bárhogyan döntök, ő mellettem áll. Húsz éve vagyunk együtt, pont a tolerancia és a közös célok kovácsolnak össze minket egy vagány csapattá. A nagyobbik fiam is nagy segítségemre van. 16 éves, már tud vigyázni a kisebbre. Mikor dolgozom, ő hozza haza Mátét az iskolából. A férjem mellett ő az, akire mindig számíthatok. Az anyósom Bence hároméves korában nyugdíjba ment, hogy be tudjon segíteni nekünk. Azóta azonban már eltelt pár év, és a párom szülei már idősek, ezért nem szeretném túlterhelni őket. Anyukám is jön, ha szükség van rá, ő már egy modern nagymama, akinek kedvtelései vannak és programjai. Aktívan dolgozik, koncertekre, tárlatmegnyitókra jár, szívesen utazgat. Pörgős életet él, így nem mindig van kéznél.
– Hogyan viseli a családja a távollétét?
– Havonta közel 300 órát dolgozom, huszonnégyeseket húzok. Ez nagyon sok, de nekem a fertőtlenítő szaga a lételemem. Nagyon szeretem a hivatásomat, és ezt tudja a család is. A nyolcéves kisfiamnak bizony néha hiányzom. Mindig azt kérdezgeti, hogy mikor jövök haza? Reggelente pedig rendre csörög a telefonom: sírva hív, hogy hiányzom neki. A nagyobbik fiam már jobban viseli a műszakokat. A komáromi gépipari szakközépiskolába készül, így jövőre jócskán megváltozik majd az életünk. Igazság szerint van bűntudatom! A 24 óra egyhuzamban sok, nagyon sok! Azt hiszem, teljesen sosem fogom tudni lerendezni magamban ezt a sok távollétet. Ugyanakkor van egy gyönyörű szép szakmám, és szeretnék saját jövedelmet is.
– Jut ideje a „csajos dolgokra”, olyanra mint a fodrász, a sminkes?
– Havonta festetek, kozmetikushoz szintén havi rendszerességgel járok. A szemöldök-kiigazítás azért belefér az időmbe. Nőből vagyok, nagyon is! Képes vagyok reggel öt óra húsz perckor felkelni, hogy jusson időm sminkelni. Még a szemetet sem viszem ki smink nélkül. Az aktuális „outfitemet“ mindig előző este választom ki. Vásárolni nincs időm, de nagy örömömre már online is lehet shoppingolni. Szeretek élni, tudok örülni mindennek, az új ruháknak, annak, hogy süt a nap, végre csicseregnek a madarak, hogy szépek a gyerekeim és szeretjük egymást. A férjem megértő: kell ennél több? (Ruha: ARS MODE, Dunaszerdahely, www.arsmode.bizref.sk)
Szlávik Cyntia • Fotó: Dömötör Ede
Kapcsolódó írásaink: Szupererő, Mi és a nővérek
