Hogyan hat felmenőink szenvedése a mi életünkre? Traumáinkról és transzgenerációs örökségünkről Tóth Erzsébet Fanni pszichológus-traumakutatóval beszélgettünk.
Valahol minden születés magában hordozza az elmúlást, hisz ez a két állomás csak, ami biztos az emberi létben. De mi van azokkal az életekkel, amelyek még azelőtt véget értek, hogy elkezdődhettek volna?
Miközben minden felelősséget az anyára halmozunk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a gyereknek az apjára is szüksége van. Nagyon nagy szüksége.
Karácsony és öröm olyan, mint a borsó meg a héja, összetartoznak. Az okosok azt mondják, ez nem azt jelenti, hogy öröm nélkül ne lehetne élni. Ezek szerint karácsony nélkül is jól elvolnánk...
A válás után a gyerekek általában az anyával maradnak. A leghatásosabb nevelőeszköz a példa. Ha az apa kilép az életképből, az sokak szerint a fiúgyerek számára tragédia.
Így írtunk 1995-ben! Írásunk akkor jelent meg, mikor a családokban az anya volt a domináns, az apa meg általában a „hozzáadott érték”. Pedig egy apa nagyobb hatással van a család életére, mint gondolnánk.
Sokszor rásütik a „kezelhetetlen” bélyeget egy gyerekre. Sokszor kisfiúkra. Hiperaktív és így tovább. Sajnos, nem tudjuk hova tenni azokat a fiúkat, akik elevenebbek vagy nem átlagosak. Sokaknak!
"Ez az egész angyal- és Jézuska-dolog csak jelkép - nem hazugság, csak jelkép, az egymás iránti szereteté, amely arra késztet bennünket, hogy ajándékot adjunk egymásnak."