Férfi és nő találkoznak, egymásba szeretnek, összeházasodnak. A nyugati világ nagy részén ez a tökéletes házasság. A mi kultúránkban ma a szabad párválasztáson alapuló szerelmi házasság alapvető emberi jog. A keleti és bizonyos afrikai országokban azonban továbbra is erősen tartja magát az elrendezett házasságok hagyománya.
Legkeményebb formájában, a parancsra kötött házasságban a frigyet rákényszerítik a menyasszonyra vagy vőlegényre. Nagy-Britanniában például külön kormányzati ügyosztály foglalkozik az elrabolt és erőszakkal házasságra kényszerített brit vagy kettős állampolgárságú indiai és pakisztáni származású fiatal nők felkutatásával és kiszabadításával. Ezek a házasulandók gyakran az esküvőjük napján látják egymást először.
Az elrendezett házasságok hívei szerint ez a házasulási forma sikeresebb, mint a nyugati szerelmi házasságok. Hogy miért? Mert kevesebb a válás, mondják. Az okok kézenfekvőek. Az indiai családokban például a válás szégyenteljes eseménynek számít.. Pakisztánban a nők zöme nem keres pénzt, így csak a házasság keretein belül élhet meg. Izraelben, ahol nincsen polgári válás, egy nő csak akkor válhat el a férjétől, ha férje ezt engedélyezi, miközben ő maga újraházasodhat akkor is, ha előző feleségétől még nem vált el. Az ily módon csapdába került nőt még saját gyerekei is kiközösítik.
Válás illúziók miatt
Sokan azért nem rúgják fel elrendezett házasságukat, mert mást várnak el a házasságtól, mint a nyugati emberek. Az indiaiak nem várják el a partnertől, hogy ő legyen „az igazi”, a szenvedélyes szerető, a lelki társ. A férj-feleség kapocs a megbízhatóságon és az egymást kiegészítő szerepeken (család eltartása, gyereknevelés, idősgondozás) nyugszik. Az intim kommunikáció hiánya nem jelenti azt, hogy a párok sikertelennek tartanák házasságukat. Nyugaton viszont az emberek a házasságtól elvárják, hogy minden korábbinál nagyobb mértékben elégítse ki lelki, testi és társadalmi szükségleteiket. Az illúziók miatt a párkapcsolatok sokasága válik sikertelenné, és ez a válások robbanásszerű növekedéséhez vezet.
Az elrendezett házasságokban nincsenek irreális elvárások a házastárssal szemben, így nem következik be az óhatatlan kiábrándulás.
A keletiek mást várnak el a házasságtól, mint a nyugati emberek. Az elrendezett házasságban nem várják el a partnertől, hogy ő legyen „az igazi”, a bizalmas, a szenvedélyes szerető, a lelki társ, a legjobb barát. Ezért ezek a házasságok sokszor sikeresebbek is.
A szülők gyakran hirdetéseket adnak fel, társközvetítő honlapokat böngésznek, és mindenkinek szólnak, hogy gyermekeik számára társat keresnek. Ez azonban nem azonos a Nyugaton is előforduló összeismertetéssel, mert a keleti kultúrákban a szülők elvárják, hogy a fiatalok három-négy találkozás után máris döntsenek. Jövendőbeli után kutatva a szülők figyelembe veszik a lehetséges jelölt külsejét, etnikai hovatartozását, vallását, iskolázottságát, társadalmi és anyagi helyzetét, sőt még a horoszkópját is.
Az elrendezett házasságokban nincsenek irreális elvárások a házastárssal szemben – így nem következik be az óhatatlan kiábrándulás. Gyakran előfordul, hogy a házastársak az esküvő után megszeretik egymást. Mindazonáltal persze ez a forma túlnyomórészt a nők alárendeltségén és alapvető szabadságjogaik megsértésén alapul.
Ami, ugye a 21. század egyik legsúlyosabb emberjogi kihágása. Egyes keleti kultúrákban ma is mindennapos a menyasszonyrablás és a menyasszonyégetés, amikor a férj elégedetlen a feleségével, és úgy szabadul meg tőle, hogy kerozinnal leönti és felgyújtja. Gyakori a bántalmazott feleségek öngyilkossága is, hiszen segítségre sehonnan, még családjuktól sem számíthatnak.