A víz mindig nagy idők tanúja. A csallóközi ember mindig is együtt élt az éltető folyammal. Több, mint hatvan éve, hogy a Duna gondos édesanyából pusztító szeretővé vált.
Ha korábbi életmódunkhoz vissza tudunk is térni, régi életünk és annak szereplői már nem biztos, hogy ott lesznek. Megtanultuk, hogy az időnk véges, véges a holnap, a jövő hét, a majd pedig bizonytalan. Csakis a jelen számít, csakis a most a biztos.
Visszamennél a múltadba? Mit nem felejtünk el soha? Az első szakítást, az első napot az első munkahelyen. Mélyen az emlékezetünkbe vésődtek. De hogy mi volt tegnap? A szürke hétköznapokra nehéz visszaemlékezni.
Ahány ház, annyi család. Mára így módosult a szólás – az örök hűséget fogadó párok 60 százaléka bontja szét a szétbonthatatlan köteléket. De hogyan és mi mindenben befolyásolja ez a család életét? És hogyan telnek a karácsonyi ünnepek egy mozaikcsaládnál?
Akkor volt igazán jó kedvem, amikor mentünk a „Városba”. Azt se bántam, ha orvoshoz, csak menjünk végig a Nádor utcán, a tavasszal rózsaszínben pompázó japán cseresznyefák és a többi évszázados fa árnyékában, le egészen a főtérig, aminek ódon hangulata annyira romantikus tud lenni...
Akinek szép gyermekkora volt, annak mindig van egy Léli-szigete. Az a hely, ahol a legszebb nyarakat töltöttük, a tóban fürödtünk, egész nap csak játszottunk, és ahol szabadok voltunk, mint a madár. Íme!