Minden külön értesítés helyett: nem vagyok ám idős néne, a kisebbik lányom még óvodás. Csak épp jó időben születtem szép helyre, a jó palócok földjére. Gyermekkoromban minden olyan más volt, nemcsak bámultuk a mulatságot a tévében, hanem csináltuk is: mi is résztvevők voltunk.
Emlékszünk arra, hogy milyen cipő volt rajtunk, amikor elballagtunk az óvodából, milyen színű volt a toll, amivel az érettségi feladatokat írtuk, vagy éppen arra, hogy milyen volt a karácsony a múlt évezred utolsó napjaiban. Skrovan Boglárka nosztalgikus emlékei.
,,Kitörni nemcsak a háborúk és a vulkánok szoktak, de a nyári szünetek is. A nyár nekünk, falusi gyerekeknek a későn kelést, a végenincs biciklizéseket jelentette – és a végtelen szabadságot." Olvassák sok szeretettel Skrovan Boglárka visszaemlékezését!
Valahol mindannyian a nosztalgia fogságában éljük az életünket. A régi szép időket emlegetjük, keserédes melankóliával gondolunk arra, ami elmúlt, s képtelenek vagyunk elszakadni attól, ami volt.
Harminc évvel ezelőtt a miénk volt az a generáció, amelyik a rendszerváltás után járta végig a gimnáziumi éveket, és járult a zöld asztal elé, hogy kilépjen utána egy új és szabad világba. Érettségink margójára.
Január elején minden ismerősünket felkeressük, hogy boldog és szerencsés új esztendőt kívánjunk nekik. Hogyan zajlott a felkeresés és a köszöntés a boldog békeidőkben?
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."