A legtöbb nő mindent megtesz, hogy élete párját minél tovább jó erőben, egészségben megtartsa. Mégis: a férfiak hamarabb halnak, mint a nők.
A férfiak úgy tesznek, mintha mindig harmincévesek volnának. Átgázolnak vetélytársaikon, edzőteremben izzadnak, gélezik a hajukat, sárkányokat tetováltatnak a testükre, futnak a lányok után... Sokan új feleséget vesznek, új gyerekeik születnek, aztán egyszer csak – bumm, végük. Meghalnak.
És mi, nők? Mit teszünk mi ezalatt? A gyerekek kezét fogva szaladunk ezek mellett az örökifjak mellett. Futunk az életért, előteremtünk mindent, ami után vágyunk. Olyan lelkesedéssel, amilyet mindig is elvárnak tőlünk, megteremtjük a meleg otthont (hazai koszt, rend, kirakatba való gyerekek, nyugalom), eljárunk az átképző tanfolyamokra, fogyókúrázunk, egyetemre járunk. Két táncos estély között abszolváljuk az epeműtétet, a zsírleszívást és a mióma eltávolítását, megszüljük a gyerekeket. Mindegy, hogyan érezzük magunkat, a lényeg az, hogy hogyan festünk! A társasági élet ezt várja el tőlünk. Ezalatt kedvesünk fogában csak a tömést cserélik. Aztán egy szép napon – a kedves lelép. Ennek ellenére túléljük a férfiakat, átlagosan nyolc évvel.
Ki tehet róla?
A férfiakat már az édesanyák kezdik elrontani. A sok fölösleges tevés-vevésükkel. A papa alig húzza ki a lábát, nekiállnak nagytakarítani, festeni, átrendezni a lakást. Mivelhogy a papát kímélni kell, a papának sosincs ideje. Amikor a faluban megjelenik az első kagylófotel, a mama térül-fordul, és a fején hozza haza a városból, hogy nekik is legyen. Három gyerek mellett fél kézzel elvégzi a varrótanfolyamot, a főzőtanfolyamot, megtanul makramét készíteni, közben a kertet is kigyomlálja.
A nagymama is ennyit ügyködött? Öt gyerek mellett? Végül is mindegy, ki kezdte, a lényeg az, hogy most itt tartunk. Fölösleges azon filozofálni, jól van-e ez így, vagy sem. Csak az érdekes, hogy mit hoz a jövő.
Régen a nők előjoga volt, most a férfiak mondogatják: „Ez nem lesz jó, nem fog sikerülni, nincs értelme!” Szandramesélte az alábbi esetet: Vándorcirkusz jött a faluba, a kislánya a lövöldében meglátta a papírrózsákat, és elkezdett üvölteni: „Én is akarok!” A férje fintorgott, mit tehetett hát Szandra: fogta a puskát, és befizetett. „Kár a gőzért, úgyse találod el” – lohasztotta le lelkesedését a férje, de Szandra nem hallgatott rá. Tíz lövésből hat beletalált, és a kislánya máris kezébe kaparinthatta a hat papírrózsát. A férje el volt ájulva, dermedten állt ott, majd sokkot kapott.
Hasonló a fürdőszobapolc esete. Viki hiába mondogatta a férjének, hogy szerelje már fel, egy év is elmúlt, és a polc még mindig a szekrény mögött porosodott. Végül Viki megunta a könyörgést, és szólt a szomszédnak, aki másnap átjött, és a helyére tette a polcot. A férj vérig sértődött. „Nem tudtam, hogy ilyen sürgős” – vetette oda. A szomszéd áthívása mégsem volt jó megoldás. Az asszonynak nem lett volna szabad áthívni a szomszédot, mert a polcok felszerelése a férj előjoga. Nagyobb kárt okozott neki a trauma, hogy helyettesíthető a szomszéddal, mint Viki gondolta volna. Meg kellett volna találnia a módot, amivel férjét rábírhatja, hogy megtegye azt, amihez nincs kedve.
Ismerjük el, hölgyeim, hogy a férfiak fizikai állapotának alakulásába mi is beleszólunk. Mi is okozzuk, hogy olyan korán elmennek. Nem vesszük komolyan a tudományos kutatások eredményeit. És ez megbosszulja magát.
Változzunk meg!
Először is: a férfiak az emberi nem fejlődésének „köszönhetően” gyengébbek, mint a nők. Mármint az egészségük gyengébb lábakon áll. Ezért a nőknek kell kitalálniuk, mi a megoldás, aztán pedig feltűnés nélkül átpasszolni a férfiaknak az ötletet, mintha ők találták volna ki. A világért sem szabad látszani, hogy a nő ügyesebb, mert ez sérti a férfit. Persze nem mindig vagyunk ügyesek és diplomatikusak, mert ha ilyenek volnánk, sose mondanánk a férjünknek: „Csinálj már valamit, ne lazsálj!” Az utána elhangzó „légy szíves” már nem javít a helyzeten. A feladatot burkoltan kell a férj tudomására hozni. Ez aztán a művészet – kitartóan gyakorolni kell.
Egyvalami van, amit nem szabad elvenni a férfiaktól: a szokásaikat. Itt olyasmire gondolunk, hogy hosszabb ideig pepecsel a fürdőszobában, szereti a sportközvetítéseket a tévében, imád zsákmányra vadászni (itt a zsákmány az új kocsit vagy a halat, fácánt, nyulat jelenti). Hagyjuk meg nekik a maguk világát, ne tolakodjunk bele. Önérzetüket gyengítjük, ha zavarjuk a köreiket. Sose felejtsük el, hogy a férfiak egyszerre csak egy dolgot képesek csinálni. Szemben velünk, nőkkel, akiket a természet olyannak alkotott, hogy egy időben több dologra is oda tudunk figyelni.
Vigyázni kell a romantikázással is. A nőknek nagyobb igényük van rá, ennek ellenére nem szabad kikényszeríteni. Ne hurcoljuk magunkkal a férfiakat a véget nem érő bevásárlásokra, kórházi beteglátogatásokra, ne erőltessünk rájuk hosszú, semmitmondó beszélgetéseket. Ilyesmiket ki nem állhatnak. Ha erőszakoskodunk, ne csodálkozzunk, hogy inkább meghalnak!
Sokszor úgy tűnik, minden férfi egyforma. Sok mindenben hasonlítanak, ez igaz. Ne rójuk fel nekik. Jusson eszünkbe, hogy a házasságot két egyenrangú fél köti, akik véletlenül találkoztak. Egyszóval: legyünk szerényebbek, mondhatnánk úgy is, egy kicsit igénytelenebbek.
Nézzünk bele a sütőbe
A nők nemcsak azért élnek tovább, mert szervezetük ellenállóbb a testi és lelki megpróbáltatásokkal szemben, hanem azért is, mert gyorsabban „pörögnek”. A gyorsabb mozgás erősít, ezt mindenki tudja. Ha drágáink csak egy kicsit gyorsabb tempóban élnének, ha kevésbé lennének kényelmesek és önzőek, kiegyenlíthetnék ezt a biológiai hátrányt.
Példát is mondhatunk erre. Ismert színésznőnk kereste-kereste önmagát, de nem találta. Akkor úgy határozott, minek éljen tovább, inkább öngyilkos lesz. Bedugta fejét a gázsütőbe, és akkor meglátta, hogy a sütő belső falát vastag zsírréteg borítja. Megdöbbent. Még egyszer megnézte, rondának látta, ezért nekifogott, hogy megtisztítsa a sütőt. „Hoztam a zsíroldót, dörzsöltem, törölgettem a piszkot. Mire befejeztem a munkát, már nem is akartam öngyilkos lenni.”
Ilyenek vagyunk. Színésznőnk eztán már nemcsak a sütővel foglalkozott, hanem mással is, és boldog nyugalomban megérte az öregkort.
