Barátaim már mosolyognak rajtam, amikor menetrendszerűen minden télen előhozakodom a kedvenc témámmal, mégpedig azzal, hogy én bizony nyugdíjaskoromban délszaki tájakra költözöm. Jó lesz nekem ott, ahol nincs fűtés, a mosógép a teraszon van, és sziesztaidőben egyedül sétálgathatok a tengerparton. Pár éve alkalmam volt kis időt élni egy dél-olaszországi kisvárosban, akkor szerelmesedtem bele a hideg tél nélküli életbe. Itthon csak túlélek. Október végére szó szerint megfagyok – olyan leszek, mint a jegessé csontosodott hó –, s csak márciusra olvadok ki.
A tél nagyon hosszú. Hideg, szürke, sehol egy friss gyümölcs, sehol a zöld fű, még a nap is csak ritkán bújik elő. Karácsonyig még valahogy eltelik az idő. Aztán? Aztán kimerülünk. Kimerülnek a szervezetünkből a vitamintartalékok, ránk telepednek a hosszú, sötét esték, melyeket általában a képernyő előtt töltünk, hogy némi színt, vidámságot csempésszünk a szürke télestékbe. S várjuk a tavaszt.
Na jó, lehet, hogy kicsit túlszíneztem (szürkítettem) a helyzetjelentésemet, de valljuk be, hogy már csak húzzuk magunkat. Várjuk a napocskát, s a legszívesebben kihagytuk volna a februárt. Micsoda ötlet! Elég nekünk a 11 hónapos év, a február úgyis rövidke, ugorjuk át... Viccet félretéve, mire megcirógat a napocska, már nagyon fáradtak vagyunk. Belefásultunk a képernyőbambulásba, a silány társalgásokba. Mozdulni sincs kedvünk.
Az lenne a legjobb, ha el sem jutnánk idáig. Nem egy ország – földrajzi fekvése folytán – rosszabb helyzetben van, mint mi, mégis jobban megússza a fény nélküli hónapokat. Az ottaniak aktívak maradnak, például nem hagyják abba a sétát csak azért, mert beborult az ég, vagy mert szemerkél az ónos eső. Elég beszerezni néhány termoalsót, sapkát, sálat, kesztyűt, és indulhatunk is. Hisz nincs rossz idő, csak a ruhánk kevés – ahogy a mondás tartja. Csapadékmentes napokon járhatjuk az erdőt, a határt, szervezhetünk köré egy kis baráti társaságot. Az uszodák, a fürdők is jól jönnek, s bár drága mulatság, azért néha be lehet iktatni pár karcsapást a távirányító-nyomogatás helyett. S nem kell a sápadt, íztelen epret szopogatni – majd májusban szedünk a kertben, az az igazi... Vagy ott van az a sok zöldség, amit őseink télvíz idején fogyasztottak. A káposzta és társai teljesen ellátnak bennünket tápanyagokkal, s tápértékük sokkal magasabb, mint a talaj nélkül termesztett, hidropón zöldségeké. A cukros, fehér lisztes ételeket is el kell felejteni (hogyne, hisz éppen böjt van).
Rákereshetünk egy táplálkozási szakértő tanácsaira is, hogy mivel tesszük a legjobbat a szervezetünknek ezekben a mozgásszegény hónapokban – de akár a nagyit is megkérdezhetjük, hogy ők milyen savanyúságokat, befőtteket fogyasztottak a régi időkben. Emlékszünk még a zsírosbödönre, a zsírban lesütött húsokra – asszonyelődeink titkára, amit még a hűtéstechnikák elterjedése után is praktizáltak? (Ma ezt a műveletet a sztárszakácsok konfitálásnak mondják.)
Mindenesetre: ha a bevitel több lesz, mint amit energiában kiadunk – ezt még laikusként is tudom –, annak a végeredménye április elejére plusz 3-5 kiló lehet. Kezdhetjük a tavaszt a pluszkilók lefaragásával. Kinek jó ez? Egyetlen alapvetés van: az a test, amely hónapokig punnyadt a takaró alatt, nem fog futóversenyt nyerni márciusban. (Erről egy vicces történet jut az eszembe.) A minap pilatesedzésen voltam, és egy új csoporttagunk – egy hatvanas, vékony hölgyike – arról panaszkodott, hogy fáj a bal lába. Az edzőnk annyira kedvesen reagált: „Nem baj, egyre jobb lesz... Karácsonyra biztosan.” Mondta ezt február végén, s mégis igaza volt.
A berozsdásodott láb nem fog piruettezni két hét pilates után, ha évekig egészen más üzemmódban használták. Időt kell neki adni. A lényeg a következetesség – csak úgy fogunk tudni kimászni a gödörből.
Egyszóval, márciusban is az a legfontosabb, hogy találkozzunk a barátokkal, és sztorizgassunk egy kis pohár borocska mellett. Éljünk az átmeneti hónapokban is... Március végén aztán jöhet a kerti munka, a biciklizés, egy-egy mély levegővétel, hogy a tüdőnk megteljen élettel. Madárcsicsergés, melengető nap, rügyező fák, tavaszi saláta, retek, csírák, kiskabát, napszemüveg. Előbb-utóbb a télnek még a gondolatát is elfelejtjük, s jöhet a mi időnk. Jöhet az igazi élet. Alig várom!
