Minden szerelem mélyén van egy illúzió vagy épp csak valami félreértés, hogy szeret bennünket a másik ember, és ezért rábízhatjuk magunkat. Enélkül nem tudnánk vakon szeretni a másikat. Mikor szerelmes vagy, azért vagy vak, mert elveszíted a veszélyérzeted.
Ismeritek a mondást, hogy aki túl közel hajol a tűzhöz, megégeti magát? Én a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen mély sebet tud ejteni rajtunk a vak szerelem lángja.
Időnként mindenki megtapasztalja a féltékenység érzését. Mit tegyünk, hogy legyőzzünk, illetve megelőzzük a féltékenységet? Írásunk ennek a nem éppen könnyű érzésnek próbál a mélyére ásni.
„Szedd össze magad, légy férfi!” „Ne bőgj, mint egy kislány!” Kevés olyan férfi van, aki ne hallotta volna ezt gyerekkorában. Ne csodálkozzunk, ha a férfiak félnek kimutatni az érzelmeiket.
Egyre több a válás, anyukák maradnak egyedül a gyerekeikkel. Van, aki nem is keres társat, és van, aki azonnal randizni kezd, mert hiszi, hogy érdemes arra, hogy értékes kapcsolatban élhessen.
Jó idő van van, kirajzanak a napra a nők és férfiak, és ismerkedni akarnak. A társkereső mégis azt mondja: ne keressük az újat, próbáljuk inkább megmenteni a régit. Mert kell a társ!
A hagyományoknak megfelelően úgy neveltek bennünket, hogy mintaszerűen kell élnünk: a fiatal pár házasságot köt, amely egy egész életre szól, a házasság célja pedig az, hogy gyermekek szülessenek belőle.
Több százezer nő él egyedül, mert elváltak, szakítottak a szerelmükkel vagy éppen megözvegyültek. Ez nem jelenti azt, hogy magányosak. Van, aki jár valakivel, és van, aki önként, saját elhatározásából él egyedül.
",,Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."